A Kleofás-képregény

A Kleofás-képregény

Históriák, legendák és képregények

„Hamis képregények a megyében, és azon túl is! Az elmúlt hetekben a nyomozóhatóság több mázsa hamis képregényt foglalt le X.-ben, illetve több, N. várossal is érintkezésben lévő megyei átkelőállomáson. A kitűnő minőségben, élethűen kivitelezett képregények alkalmasak a lakosság megtévesztésére. A hatóság szerint szervezett társaság áll az események hátterében.”


Palkó Gábor: A „Darvasi-történet"

A Darvasi-kritika egy olyan fogalom mentén próbálta legitimálni a szövegek kánoni karakterét, melynek meghatározhatósága komoly nehézségekbe ütközik. Egy ilyen eljárás legnagyobb hátránya, hogy a művek értelmezése során a felmerülő frázisok devalválódását gátolja. A szövegekről való beszéd terének megnyitását tehát a történettel való szembesülésként kell értenünk.E kifejezés a Darvasi-recepcióban érdekes módon úgy próbálta jelölni a szövegek döntő jellegzetességét, hogy az elismerés egyben egy körülhatárolhatónak vélt szöveghalmaz kritikáját is magában foglalta. Az a kettős ellentét, amely a „szövegirodalommal" szemben kijátszhatónak gondolta ezeket a műveket, a korai Wittgenstein horizontja előtti elvárások jelenlétére utal. A „Darvasi-történettel" kapcsolatos elismerés olyan stratégiákra támaszkodott, amelyben a szövegirodalom alternatív lehetősége, preferált versenytársa a nem nyelvi entitásokra irányuló irodalom lehet. A művek azon jelenségei, amelyek a stilizáltságon keresztül az önreflexivitás és (ön)irónia irányába mozdítják el az olvasás folyamatát, kimaradtak az olvasatokból. Pontosabban ezen jelenségek értelmezése diskurzuson kívüliként kerül elénk. Ezzel magyarázható a kritika azon szereptévesztése (Molnár Gábor Tamás), amely az íróhoz való figyelmeztető beszéd retorikai alakzata formájában próbálja érvényre juttatni az ezáltal mitizált kritikusi akaratot. A megírás mikéntje elválasztható a történettől, méghozzá az akcidencia-szubsztancia ellentét mintájára.