A könnymutatványosok legendája

A könnymutatványosok legendája

regény

Öt könnymutatványos járja ponyvás szekéren a törökök dúlta Kelet-Európa tájait. Sírásművészeknek is nevezhetjük őket. Az egyikük égő mézet sír, a másik tükördarabkákat, a harmadik vért, a negyedik apró fekete köveket… Megjelenésük és eltűnésük kapcsolja össze a tucatnyi főszereplő sorsát, akiket a Buda bevételétől annak visszafoglalásáig eltelő bő egy évszázadon át követhetünk nyomon.


A könnymutatványosok legendája

Részlet

Pontosan abban az évben, amikor testvérünk, a nagyfejû és méla tekintetû Pilinger Ferenc kuruc vitéz metszést szenved a szekszamontáján, vagyis tehát a zsidók kis idôszám(tása szerinti 438. esztendôben Budán a döghalál szedi az adók legegyetemesebbikét. Vagyis az emberi életet. Allah fiai meg éppenséggel 1088-at írnak, és nyilván ôk is helyesen teszik, amikor így számítják. A keresztények pedig úgy mondják, Krisztus Urunk után az 1678. esztendôben történnek ezek a borzasztó események. A döghalálnak tökéletesen mindegy, kicsoda ember engedi egyik tenyerébôl a másikba az idô homokporát, és hogyan s mikortól számít napot, évet és életet. Ekkoriban járja meg a pestis poklát a csúf kis törpe is, Pep Velemir, akit kudarcot vallott spionként dobnak a pozsonyi pestisszolgák a hullák dögházába. Ám a csúf törpe megmenekül, kihozza a karanténból egy különös szekér, amelynek a ponyvájára könnycsepp van festve. Hát már megint?! Igen úgy! Megint és mindig. Föltûnnek a könnymutatványosok, némelyeket a szekerükbe engednek, másoknak pedig csak mutatványoskodnak.


Bednanics Gábor: Egy könyvmutatványos legendáriuma

Habár Darvasi László új – vagy talán első és mindezidáig egyetlen – regényét a legendaképződés olyasféle formája nem jellemzi, mint mondjuk Krasznahorkai László Háború és háború című regényét, a könyvet megelőző várakozás tüneteit talán betudhatjuk egy ilyenfajta működés eredményének. A teljesség igénye nélkül elég talán megemlíteni Márton László elismerő véleményét, mely az 1998-as (!) év kiemelkedő teljesítményei közé sorolta fiatalabb pályatársa kötetét, illetve hogy némely írások a történelmi regény újabban ismét középpontba került tárgykö– rében Háy János, Láng Zsolt és Márton László szövegeinek sorába illesztik Darvasi – akkor még kiadás előtt vagy alatt lévő – regényét. Az érdeklődő figyelem tehát, amely a rövidebb szövegek és a kisregénynek is betudható formátumú írások alapján formálódott meg, jelen esetben egy olyan előleges elvárás-struktúraként működött, illetve működik, amely a „Darvasi- kultusz” epitetont ugyan alkalmazhatatlannak láttatja, de – a jelenség szembetűnően impulzív és intenzív sajátosságai miatt – többnek tűnik egyszerű várakozásnál.


BENGI LÁSZLÓ: A szomorúság (regényének) áradása

Minden bizonnyal nehezen cáfolható tapasztalat, hogy a mostanság születő regényekben a kortárs epika kérdésirányának alakulása (esetleg módosulása) egyre kitüntetettebb szerepet juttat a múlt elbeszélhetősége, a fölidézés képessége és folyamata fölvetette írói és értelmezői nehézségeknek. S azt, hogy e kihívásokkal a történelmi és az (akár fiktív) önéletrajzi karakterű magyar széppróza egyaránt és hasonló, rokonítható módon szembesül, már csak azért sem szerencsés a véletlen vagy a képzelet csalóka játékának tekinteni, mert az önéletírás és a régebbi történésekkel való foglalatoskodás elbeszélői-formai hagyománya között figyelmet érdemlő történeti kapcsolatot is feltételezhetünk (egy alaposabb vizsgálódás keretében e szempontból sem lenne elmulasztható, hogy számot vessünk Márton László hosszabb esszéjének, A kitaposott zsákutcának a történelmi regényt, sőt az egész magyar elbeszélői hagyományt érintő/újragondoló megkerülhetetlen gondolatmenetével).


Olasz Sándor: A mesélés nem fáj

Szerb Antal novellahőse (Gondolatok a könyvtárban) egy párizsi kávéházban könyvei birodalmába kíván bevezetni egy ifjú hölgyet, aki minden jel szerint unja a dolgot. A kiselőadást tartó ifjú előtt megjelenik Casanova szelleme. „A líra nem elég, fiatal barátom – mondta. – Cselekmény kell, kérlek alássan, cselekmény.” Mintha a 90-es évek regényíróinak is Casanova súgna. Látványosan megdől az évtizedeken át uralkodó tévhit, hogy a történetmondás a regényben valami atavisztikus forma, hogy a mesélés olcsó, kezdetleges, s eleve nem lehet jó. Az évtized magyar prózájában a teljes folyamattalanság után mintha újra visszatérne a folyamatosság iránti érzék – a szónak időbeli és logikai értelmében. A történetmondás azonban csalóka dolog, nem segít megmagyarázni vagy megvilágítani az életünket, s a történet nem egymást követő eseményekből épül.


ILMA RAKUSA: Laudáció

BERLIN-BRÜCKE-DÍJ 2004 - DARVASI LÁSZLÓ, HEINRICH EISTERER

A könnymutatványosok legendája címu regényéért lapunk munkatársa, Darvasi László és fordítója, a Magyarországon élo Heinrich Eisterer mufordító kapta meg június 18-án a rangos, kétévente kiosztott Berlin-Brücke-díjat. Az Altes Museumban rendezett impozáns ünnepségen Günter Grass a díj fovédnökeként beszélt, Ilma Rakusa Svájcban élo író pedig a zsuri egyik tagjaként tartott laudációt. A regény írója és fordítója is megköszönte az elismerést. A könnymutatványosok legendája magyarul 1999-ben a Jelenkor Kiadó, németül 2001-ben a Suhrkamp Kiadó gondozásában jelent meg.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Berlin-Brücke-Díj 2004 - Darvasi László, Heinrich Eisterer

A könnymutatványosok legendája címu regényéért lapunk munkatársa, Darvasi László és fordítója, a Magyarországon élo Heinrich Eisterer mufordító kapta meg június 18-án a rangos, kétévente kiosztott Berlin-Brücke-díjat. Az Altes Museumban rendezett impozáns ünnepségen Günter Grass a díj fovédnökeként beszélt, Ilma Rakusa Svájcban élo író pedig a zsuri egyik tagjaként tartott laudációt. A regény írója és fordítója is megköszönte az elismerést. A könnymutatványosok legendája magyarul 1999-ben a Jelenkor Kiadó, németül 2001-ben a Suhrkamp Kiadó gondozásában jelent meg.