A veinhageni rózsabokrok

A veinhageni rózsabokrok

elbeszélések

"Egy kép függött a falon, a régi és országszerte híres főkapitány olajportréja, hát nem gondoltam, hogy a lány még nekik is dolgozott. Végül is semmi közöm hozzá. Nincs közöm a múltjához. A szobában csupán két szék állt egymással szemben, köztük egy üveg hamutartó, tucatkellék, afféle kocsmai darab. A mennyezetről hosszú, porpelyhes zsinóron villanykörte lógott alá, és a plafonon vér is sötétlett, vércsöppek sűrű sorozata, mint amikor hirtelen és nagy erővel nyílik meg valamelyik nyaki ér. Különben valahogy csend volt. Zavarbaejtően nagy csend." - részlet a fülszövegből.


Márton László: A rózsa és a róka

A veinhageni rózsabokrokról, visszatekintve

Darvasi László könyvében a róka nem a mesebeli ravasz állat, nem is a Parti Nagy Lajos-féle rókatárgy (a magyar kilencvenes évek sokértelmû emblémája), hanem bizony hányadék. Olyan gyomortartalom, amelyben elôfordul egy bizonyos szederfajta, amely „csak a nagy réten túl terem”. Ennek alapján meg lehet találni egy holttestet az erdôben, és azonosítani lehet a gyilkosság tettesét az én-elbeszélôvel, akit a címadó novella elején a kosárfonó fiaként, a vége felé a kopasz hányósként emleget a többi szereplô. De ne vágjunk a dolgok elébe! Egyelôre elég annyit megállapítani, hogy a történet elbeszélôje mindjárt az elsô, szándékosan túlbonyolított mondatban lerókázza a rózsát, emiatt pedig (illetve, mert „egy igen vallásos városban élek”, úgymond) letartóztatják; s ahogy a rejtély bonyolítása mindinkább tartalmazza a megfejtéséhez kellô tudnivalókat, úgy bontakozik ki a történet sémájával együtt Darvasi víziója, amely szép, ugyanakkor borzalmas, mégis nagyon, de nagyon szép, viszont nagyon, de nagyon borzalmas, és így tovább.