A világ legboldogabb zenekara

A világ legboldogabb zenekara

novellák

A világ legboldogabb zenekara című gyűjtemény a kortárs szépirodalom egyik legjelesebb képviselőjének műhelyébe enged bepillantást: a kötet olvasói lépésről-lépésre nyomon követhetik a rövidebb szépprózát író Darvasi László pályájának indulását és alakulását. A könyvben az író a kilencvenes évek elején-derekán írt első négy, könyvesboltokban ma már hozzáférhetetlen novelláskötetének legjava szerepel, több olyan írás, amely megjelenése után más formában is elnyerte a közönség tetszését. Darvasi ezekben a darabokban változatosan és sokoldalúan meséli el nagy témáit, szerelem és halál, bűn és nyomozás, csábítás és megbocsátás, pusztulás és megmaradás megannyi konfliktusát - ha kell, figyelmes melankóliával, ha kell, szókimondó humorral, ha arra van szükség, az izgalom krimiszerű adagolásával. A gyűjtemény mindegyik novellája klasszikus módon előadott, fordulatosan kitalált történetek olykor a furcsa történelmi kulissza ellenére is annak a világnak a kitapintható lenyomatai, amelyben létezünk.


A világ legboldogabb zenekara

részlet

Szerelmem,

Dumumba elvtársnő


1.


Ki ne hallott volna arról a pillanatról, amikor Vlagyimir Iljics elvtárs fölmarkolt egy kis moszkvai fekete földet, s miközben lassan peregtek a rögöcskék vissza a markából, az égre emelte komoly, szigortól fénylő tekintetét. A világ egyhatoda fölött minden bizonnyal ragyogott az ég.


SZILASI LÁSZLÓ:"Kinek mondom?"

Talán azért, mert a közösségi emlékezetnek szüksége van rá, hogy fontos szerzőit minél tovább ifjúnak lássa, talán azért, mert a "közepes korú költő" mítosza korántsem annyira kidolgozott, mint a pályakezdő titáné, illetve az életművét kiteljesítő agg klasszikusé, vagy talán csak egyszerűen azért, mert a kortárs irodalomra vonatkozó szóhasználat gyakorta trehány - mindenesetre gyakran szokás "fiatal írók"-ként emlegetni olyan szerzőket is, akiknek immár sem életkoruk, sem a pályán töltött éveik száma nem támasztja alá ezt a megnevezést. Akárhogy is: az 1956-1964 között született szerzőknek mostanában jelennek meg az első gyűjteményes vagy válogatott kötetei, s ezek a kiadványok örömteli és egyértelmű kanonikus áttöréseket jeleznek, illetve szentesítenek - immár, mellékesen, végképp megnehezítve egy olyan (erős és vastag hagyományú) nyelvhasználat dolgát is, amely általában a fennálló irodalmi kánon érdekeinek védelmét kívánja, hallgatólagosan a teljesítmény csekély súlyára hivatkozva, az (örök, de legalábbis: prolongált) ifjúság vonzó toposzába belecsomagolni.