Publicisztika

Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt?

Szív Ernő álnéven

Szív Ernő, az érzékeny tollú és lelkű vidéki zsurnaliszta – Darvasi László alteregója – nem csupán a címben foglalt kérdésre, hanem az élet számos más, jelentéktelennek tűnő, tehát nagyon fontos kérdésére keresi a választ ebben a könyvében. A kötet leghosszabb írása, A berlini fekete füzet barátja, Bakó András szegedi költő életének utolsó hónapjait örökíti meg, ám az ez után sorjázó rövidebb darabok is a megismételhetetlen élet pillanatairól, nőkről és férfiakról, szerelemről és szeretetről, otthonosságról és idegenségről szólnak. „…ezek az írások a századelő gazdag tárcahagyományával lépnek párbeszédre, stiláris mívességüket, a hang ráérős kedélyességét onnan eredeztetik.


Tárcatár

Darvasi László tárcái a delmagyar.hu-n

A jó házasság titka



Egyszer már hírül adtuk, hogy a házasság mint intézmény, mint az emberi létezés társas formája, nem más, mint az emberi természet elleni morális kényszer, mert valaki, még Jézus előtt kitalálta, és azóta működik. Vagy nem működik.

Ha az ember körbenéz csak az ő életének kicsiny holdudvarában, nagyon sok keserű, fojtogató, szomorú, boldogtalan házasságot láthat. Sajnos. Vagy ki tudja. Ám sok házasság a boldogtalanság ellenére is zakatol, megy előre, cipeli, húzza az irdatlan súlyokat.A nemzetközi szakirodalom megkülönböztet boldogtalan, de működő házasságot, boldogtalan, de nem működő házasságot, boldog és működő házasságot, valamint boldog, és mégsem működő házasságot.



Darvasi László tárcatára


Az én világválogatottam

Dante tudta.


Vagyis hogy az ember életútjának felét elérni, ama rettentô küszöböt átlépni nem jelent egyebet, mint hogy már nem élünk annyit, mint eddig, vagyis mostantól kifelé jövünk a világi idôbôl, és ez borzasztó. S ha az ember így leend, egyszer csak azt mondja magának, na de jól van, na de azért a csapatot, az én csapatomat még összeállítom, és mostantól fogva velük játszom. Néhány napja, az emberélet felének túlonti oldalán szorongva összeállítottam a válogatottamat. Mert ahogy mondva van, kell egy csapat. Jelentem, a csapat megvan. S nyugodtan kijelenthetem azt is, hogy roppant szigorú mércével mértem, összevetettem rutint, pillanatnyi formát, lelkesedést és akaratot. Az én világválogatottam tehát a következô.


Hajjá Fjadi!

Kimentünk a Dorozsma–Pamacs meccsre azon vasárnap délután. Ritka szép májusi nap volt, tombolt és harsogott a zöld, a sör is igen szépeket mondott mielôtt a tekintetünkbe szállt volna. Nem gondoltam én zavartalan mûélvezésre egy pillanatig se. Jól tudtam, hogy a gyerek nyugton marad, mert nem olyan természet a lelkem. Még a kezdôsípszó elôtt kézen fogott és leballagott velem a nagysalakra, aztán ott rugdostuk a port és a labdát, és a meccsbôl csak a tribün sóhajtásait, és szelíd hörgéseit hallottam. Egyszer megállt a kapu elôtt a kicsi, okosan elnézte mekkora is egy igazi kapu, ez a kapu az, ami a tévében is szokott lenni, na igen, a kapu, ami vezet valahová, hová vezet, átlépni a gólvonalon és visszalépni, ugrálni elôtte, elesni, repülni, fölkelni, szóval bámulta az én három és fél éves gyerekem a kaput, és én már azt hittem, mindjárt elôvesz egy noteszkát, és jegyzetelni kezd, de inkább lepisilte a kapufát. Aztán tovább rugdostuk a labdát, amikor újra csak megállt, és elkiáltotta magát.


Mikor kezdôdött a világbajnokság?

– a drukkolásról –


Történészek és historikus közírók elôszeretettel választják külön egy adott történeti esemény ténybeli kezdetét és végét, az eseményben jelenlévô erôk mûködésének jelenlététôl. Hogy például meddig tartott a XIX. század. Vagy meddig tartott a Rákosi-korszak, azaz az ötvenes évek. Etc. Mert hiszen egy háború sem az elsô puskalövéssel, vagy egy nagy, ôrült szerelem sem az elsô kellemes, ám még elsietett magömléssel veszi a kezdetét. Amidôn az olvasó ezt az írást szemrevételezi, már javában tart a világbajnokság, s túl vagyunk a döntetlenül végzôdött brazil-skót mérkôzés okozta meglepetésen. Jól van. No, majd meglátjuk, miféle jósnak bizonyulok. Szerintem az Argentinok nyernek, ezt a végeredményt borítékoltam, azzal a magamat nyugtatgató roppant eredeti érvvel, hogy tévedni emberi dolog. Amiként alaposan tévedett, de legalábbis hibázott az a szegedi kardiológus, aki tavasszal a Brazíliában tartott tudományos konferencia szünnapján a Maracana stadionban megtekintette a brazil-argentin mérkôzést. Az egyáltalán nem hiba, ha egy ilyen mérkôzésre elmegy az ember. A hiba az, ha kék-fehér trikóban ballagunk ki egy ilyen mérkôzésre.


Tavaly képeslapok

Hímtagos képeslap


Az jutott az eszembe, hogy egy háná-há...pci kollégára egy magyar író állítólag azt mondta, hogy hímtag. Nem tudom, mondták-e valóban a kollégára ezt, bárki magyar író, zöldségkereskedô, netán olvasó tett-é ilyesmit.

Mindenesetre jómagam a magyar hímtagot fölötte szépséges alkotásnak látom. Úgy is mondhatnám, hímtag-párti is vagyok bizonyos, alapvetô helyzetekben. Amennyiben tehát egy há-ná...pci fogalmazót illetôen eszközöljük a kifejezést, akkor a hímtag joggal duzzoghat, és jelenthet be esztétikai alapozottságú sértettséget. Mondhatja a hímtag, nézzed a csinos, duzzadt heréimet, nézzed, ember, a vérpiros makkomat, nézzed, magyar nép, a helyre kis bôrsityakot ezen vérpiros makkon, nézzétek, szent erzsébetek, zrinyi ilonkák, karádi katikák, tápiószecsôi oscar wilde-ok - micsoda mesés húsok duzzognak rajt, nézzétek a húsban sistergô duzzadó ereket is, és örvendjetek, örvendjetek. Úgy tehát nem szabadna a magyar irodalom és a közbeszéd szívünkhöz és ízlésünkhöz közel egyáltalán nem álló jellemvonását, jelesül a gondolati szürkületet, kicsinységet, világábrázoló dilettantizmust, uram bocsá, a nácizmust erotikus jellegû kifejezésekkel illetni, mert édesanyánk, a drága jó magyar nyelv, kiért ugyanezen babszemjankók oly keveset tettek volt, ezt nem érdemli. A drága férfitagot a szádra hiába ne vedd, mondják minálunk a klubban a fiúk, és aztán egytôl egyik megtörlik a szemüket.


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Berlin-Brücke-Díj 2004 - Darvasi László, Heinrich Eisterer

A könnymutatványosok legendája címu regényéért lapunk munkatársa, Darvasi László és fordítója, a Magyarországon élo Heinrich Eisterer mufordító kapta meg június 18-án a rangos, kétévente kiosztott Berlin-Brücke-díjat. Az Altes Museumban rendezett impozáns ünnepségen Günter Grass a díj fovédnökeként beszélt, Ilma Rakusa Svájcban élo író pedig a zsuri egyik tagjaként tartott laudációt. A regény írója és fordítója is megköszönte az elismerést. A könnymutatványosok legendája magyarul 1999-ben a Jelenkor Kiadó, németül 2001-ben a Suhrkamp Kiadó gondozásában jelent meg.