Részlet

A világ legboldogabb zenekara

részlet

Szerelmem,

Dumumba elvtársnő


1.


Ki ne hallott volna arról a pillanatról, amikor Vlagyimir Iljics elvtárs fölmarkolt egy kis moszkvai fekete földet, s miközben lassan peregtek a rögöcskék vissza a markából, az égre emelte komoly, szigortól fénylő tekintetét. A világ egyhatoda fölött minden bizonnyal ragyogott az ég.


A lojangi kutyavadászok

részlet

Az első építkezés


Amikor az idős álomvigyázó felkelti a császárt, az égben őrjöngő sárkány a csillagok fényét fosztogatja. Az uralkodó álmosan pislog az álomvigyázó üres szemgödrébe, majd az őrséget szólítja. A vak öregnek díszes markolatú lojangi tőrrel vágják át a torkát. A hóhér hosszan beszél a drágakövekkel kivert markolatról, az aranyozott ujjvédő pántról, a kék pengéről, míg az álomvigyázó végre bólint, és fejét hátrahajtva kínálja föl a nyakát.


Darvasi László: A hang története

A Borzasztó együttes

A Borzasztó együttes hihetetlen népszerűségnek örvendett nem csak a Fővárosban, hanem a világ egyéb tájain is. Persze, ahogy ez már lenni szokott, a Borzasztó az új szemléletű dalaival, szókimondó szövegeivel rendre jókora viharokat kavart és botrányokat okozott. Sokan támadták az együttest, például öreg bácsik és nénik nyomban lekapcsolták a rádiót, ha abból a Borzasztó valamelyik száma harsogott. A fiatalok azonban imádták a Borzasztót. Hűségesen utánozták a fiúkat, ha azok hosszú hajjal jártak, ők is megnövesztették a sajátjukat, és ha piros cipőben topogtak a színpadon, másnap tele voltak az iskolák piros cipős gyerekekkel. A Borzasztó egyik leghíresebb száma a Májas hurka, véres hurka volt.


Kutyák Lojangból

részlet

Úgy kezdodött, hogy Wu kelmefesto asszonya hazafelé tartott a selyempiacról, amikor csodálkozva vette észre, hogy kutya lohol utána. Átlagos méretu, gazdátlan eb volt, kószált néhány ilyen a városban, a szemét között szimatoltak, a napon sütkéreztek, boségesebb idokben olykor még kaptak is ezt-azt, csontot, maradékot, csirkebelet, elhúzódó ínségek idején pedig az is elofordult, hogy befogadták oket. A dög a házánál érte utol az asszonyt. Körülményes alapossággal végigszaglászta a bokáját, és elvicsorodott.


A gyilkos neve

részlet

A Csej-we gyilkosság Lajong városának egyik legkülönösebb bunügyi históriája volt. Holott látszólag roppant egyszeru esetnek tunt, adva volt az áldozat, adva volt a gyilkos, éppen csak azt nem lehetett tudni, az ikrek közül melyik volt ez, és melyik amaz. A Csej-we ikreket Hó és Víz Kisasszonyként emlegették az emberek, mert a lányoknak még a szempillái is egyformák voltak. Mégis vaknak kellett lenni ahhoz, hogy valaki ne tudja megkülönböztetni oket.


Csin Akadémia

részletek

A Csin Akadémia Jogi Archívumából


A Csin Akadémia Jogi Archívumában, az úgynevezett családjogi részben találhatunk arra a történetre, amelyet "A halott feleség" címszó alatt jegyeztek be az Akadémia dokumentátorai.

"Ven kézmuves néhány nappal a Családi Ünnep elott bejelentést tett, miszerint eltunt a felesége, Hua Ho. Semmilyen jel nem mutatott arra, hogy elrabolták, vagy hogy bárminemu eroszak történt volna. Hua Ho kedves teremtés volt, s köztudottan példásan élt az urával, Ven mesterrel. Az ünnep eltelte után alig egy héttel niejangi lókereskedok köpködték szét a hírt, hogy a szomszédos faluban egy másik kézmuves udvarán - neve Han mester - friss sírhant domborodik, holott Han magányos és mogorva természetu ember volt. Ven kézmuves maga sietett az említett házhoz, s legott kérdore vonta Han kézmuvest, miféle embert rejt a sírhalom.


A Csin Akadémia legújabb feljegyzései

részletek

Lao Szu és a patak


Egy huvös oszi reggelen, amikor mandarinkacsák csácsogásától volt hangos a környék, Lao Szu a tanítványával sétálni indult a Majomerdobe. Csakhamar egy patak akadt az útjukba, sebes folyású, ám nem túl széles vízfolyás. S amíg a tanítványa könnyedén átugrotta a patakot, Lao Szu belegázolt a vízbe. Balszerencséjére egy víz alatt rejtozo ko fölsértette a bokáját. A tanítvány elégedetlenül bámulta a sebbel bajlódó Lao Szut, majd bosszúsan megcsóválta a fejét. Néhány perc múlva, ahogy egy kankalinos dombhát mélyére értek, ugyanez a patak kanyarodott eléjük. Prüszkölt a víz, kavargott, csobogott. A tanítvány most is gond nélkül ugrotta át a patakot. Lao Szu azonban, akár csak az elobb, belegázolt a vízbe, és újfent rosszul lépett, megingott és térdre esett. Az éles patakkövek fölsértették a tenyerét. A tanítvány hümmögött, de most sem szólt. A patak harmadjára is az útjukba került, és a tanítvány most is átugrotta. Lao Szu újra belegázolt a vízbe, és olyan szerencsétlenül lépett, hogy egyensúlyát vesztve elzuhant, s egy pillanatra teljesen elmerült a jéghideg vízben.


Te is át tudnád ugrani ezt a patakot, mester, ha akarnád, dünnyögte bosszúsan a tanítvány, miután kisegítette a vízbol Lao Szut.


Lao Szu dideregve topogott a parton, a szakálla összeragadt, homlokán sebhely sötétlett, ajkai elkékültek, térdébol és bokájából szivárgott a vér.


De nem akarom, mondta végül.


Mennyi az ido?


Lao Szu és a tanítványa az Akadémia nyaralójának teraszán idozött éppen, ama foglalatosságot gyakorolva, melyet a köznép leginkább tanulásnak nevez gúnyosan. A langyos szélben bólogattak a kert dáliái, a lugas szololevelei remegtek, s olykor haragvó kiáltás harsant, egy éles madárhang vagy távoli fütty vágott a csöndbe. Valaki elcsoszogott a folyosón, tányérokkal zörögtek a nyaraló konyháján. A tanítvány egyszerre fölemelte arcát a könyvébol, s mint aki hosszú alvásból ébred, álmélkodva bámult körbe. Végül Lao Szura meredt, aki még mindig elmélyülten bújta a könyvét, egészen közel hajolt a lapokhoz, a szája mozgott, ahogy a szavakat formálta, s mutatóujjával követte a sorokat.


Mennyi az ido, mester, kérdezte a tanítvány.


Lao Szu ujja egy pillanatra megállt a lap fölött.


Igen, mondta.


A tanítvány a faliórára pillantott.


Öt óra, bólintott, már öt óra van, mondta.


Nem, szólt Lao Szu erre, és elmélyülten olvasott tovább.


A tömegsír


Lao Szu és egy tanítványa egyszer tömegsírt találtak délutáni sétájuk közben. Tavasz volt, rügyeztek a nyírfák, és szerte a vidéken vetettek. Ám egy közeli dombon fölégetett falu füstölgött, szürke gerendák meredtek az ég felé, ledöntött kertkapuk, színes ruhák a sárban, nyilván innen hajtották a horhos mélyére az embereket. A hevenyészve kikapart gödörben halottak hevertek, gyerekek és nok, fiatal és idos férfiak, némelyiknek csak egy testrésze, lába, keze csavarodott ki a földkupacok alól, némelyik megszaggatott ruhával, mezítelen testtel feküdt a gödör partján. Egy idosebb férfi hullája mellett egy kutya is hevert.


Virágzabálók

részlet 4.

(regényrészlet 2.)


Amikor Klára megtudta, hogy Pallagi Ádám nem él többé, átadta magát a lassan érkező, de a lelke egészét átitató tébolynak. Akik igaztalanul korán esnek ki az életből, azokért kevesek ejtenek könnyeket. Ám ezek az emberek majd hosszan, végeérhetetlenül gyászolnak, és a fájdalmukra aligha lesz gyógyír. A fiatalasszony belesüppedt a kanapé puha párnájába, nem szólt és nem mozdult, mereven bámult egy préselt virágot, mely a falon függött, egy kicsiny, faragott szélű fakeretben.


Virágzabálók

részlet 5.

(regényrészlet 3-4.)


Az idegenek már elmentek. Alkonyult, vörös és kék fények gyúltak fel odafent, lent megnyúltak, és elfáradtak az árnyékok. Somnakaj úgy bámult a szépséges magyar nő után, mint aki a szerelmét veszti el. Önfeledt rajongás és végtelen bánat keveredett a maszatos kis arcon, a szempilláján megcsillant egy könnycsepp. A kislány lehajtotta a fejét, apró göröngyöket rugdosott a lábujjával.


Virágzabálók

részlet 6.

Dehogyis volt véletlen találkozás az a Függetlenség Napján, az áprilisi alkonyat meseszerű kavargásában. Ádámékat váratlanul visszavezényelték a városba, s a katonák többsége kimenőt kapott az ünnepségre. Ádám persze mindenképpen elhagyta volna a várat, megtehette volna, hogy az őrség szeme láttára sétál ki a kapun, miközben beszél is velük, odavet nekik néhány szót, s mintha érdekelné, meghallgatja, miről fecsegnek a társai, ám most még engedéllyel is bírt. Nem mintha érdekelte volna, hogy papírja van az este tíz óráig tartó alkalmi szabadságra. A fiú a Feketesas utca felé tartott, s talán egy órácskát sem kellett a szomszédos ház falához támaszkodva várakoznia. Először Szép Imre lépett ki a kapun, nagyot sóhajtott a hűs levegőből, aprólékos mozdulatokkal rágyújtott, majd kisvártatva érkezett, mint valami jelenés, Klára is.


Virágzabálók

részlet 7.

Vasárnap volt, harmincadika, délután két órakor még felhangzott a litániára hívó harangszó, s a nép engedelmesen, de rettegve a közelgő katasztrófától igyekezett a templomokba. A félelem szinte tapintható volt, az utcákon járt, de már nem a fal mellett lapulva, hanem nyíltan és kihívóan, mintha azt mondaná, gyertek, kövessetek, ennél többet már úgy sem tehettek. Nem kellett már rejtegetni a szorongást, igaz, nem is igen lehetett. A dolmányokról lefejtették a vörös zsinórt, jó néhány hevert kint az utcán, a porban, a csalánvirágos árokparton, s már senki sem nyúlt értük. Könyveket, a forradalom dicsőségét hirdető ponyvákat, képesfüzeteket kezdtek rejtekhelyekre pakolni, titkos zugokba dugdosni.


Virágzabálók

részlet 8.

1.


Ádámról beszéltek, természetesen. Hogy a fiú csak úgy tud érkezni, hogy már el is múlt minden, mi megtörténhetett volna vele. Pergett a vakolat a kocsma faláról, szekeres tartott feléjük, s Herr Schütz azt bizonygatta, olyan a gyerek, mint aki azért lop, hogy tolvajlásának gyümölcsét nyomban másnak adhassa. Imre nevetségesnek vélte az okfejtést. Ám a doktor kitartóan és elfogultan védte Ádámot. Nézte a lovat, az állat hosszan vizelt, majd a farkát magasba tartva ürített. A doktor mosolygott. Mindig ott folytatták ezt a nyugtalanító, terméketlen vitát, ahol abbahagyták, miközben Imrének az volt az érzése, nem is kezdték el igazán, és nem is hagyták abba soha, csak elvettek, amiből más is vett, és hozzáadtak, amihez más is rakta, rakosgatta a magáét. Aztán a doktor egy másik látogatás végén, miután keksszel mártogatta ki a likőrjét, s még az ujjait is megnyalogatta, egy dagerrotípiát tett Imre elé, nos, ez ő, nézze csak meg, szuszogta jólesően.


Virágzabálók

részlet 9.

3.


Azon az augusztusi reggelen, 1849 augusztusában, amikor Somnakajt, a legyengült cigány lányt Szép Imre házába vitték, a fűmuzsikus arra ébredt, hogy csiklandozzák az állát, rángatják a bajuszát, de még az orra likába is beletúrnak. Mi van, és miért van így?! Mi van, és mi a fene akar még lenni?! Horkanva kapta föl a fejét, mérgesen pislogott Féreg úrra, aki olyan közelről vigyorgott rá, hogy akár a kellemetlen alak arcába is beleharaphatott volna. Koszta Nyikiforov, aki eddig égerfának dőlve, karjait összefonva szundikált, és talán még legyeket is gyűjtött a bajuszára, határozottan és kelletlenül odébb tolta Féreg urat. Ha csak ez van, hát nem sok van! De a másik nyomban visszaaraszolt, és újra felvihogott.


Vidám mondatok

És amikor a nyelv vidám lesz,

akár a mesebeli daráló,

ontja majd a vidám mondatokat.

Férfiak falatoznak a lugasban.

Jól hallatszik, valakinek porcogó jutott.

Csattannak a bicskák, zörög a zsírpapír,

majd egy tétova rózsaszirom

a munkaruhák suhogása után indul.


Sang császár és a könyv

részlet

Sang császár egy didergôs, kora tavaszi napon megparancsolta Liunak, a festônek, készítsen neki egy olyan képet, amely az egész világot ábrázolja, de még egy ecsetvonás, annyi sem hiányzik belôle. Legyen ott a képben a világ valamennyi érzése, gondolata, repedése és fûszála. Liu, a tájképfestô hosszan tûnôdött, végül megdörzsölte a homlokát és bólintott. Aztán elvonult, és olyan mélyen elrejtôzött a saját életében, hogy néhány hétig a halak, a madarak, a férgek, a vadállatok, de még a Fal túlfelérôl érkezô kígyókereskedôk se látták. Sang császár kedvetlenül arra gondolt a palotájában, hogy a festô megrémült a feladattól, ezért elmenekült, bujkál valahol, esetleg öngyilkos lett. A császár a legjobb kémeit küldte a festô után, ám mindegyik dolgavégezetlenül tért vissza a császári udvarba. Sang császár dührohamait búskomor órák váltogatták.


A Csin Akadémia legújabb történetei

A Bárka 2009. decemberi számából

A Csin Akadémia első történetei A lojangi kutyavadászok című könyvben láttak napvilágot. Azóta különböző folyóiratokban új szövegek jelentek meg Lao Szu-ról és az Akadémiáról, és most itt egy újabb válogatás a Bárka folyóirat legfrissebb lapszámából.