Szerelmem Dumumba elvtársnő

Szerelmem Dumumba elvtársnő

Magyar novellák

Az alcím talán meg fogja téveszteni azokat, akik mindenáron az összetétel előtagját keresik, viszont biztosan nem fognak csalódni azok, akik a novellákat szeretik. Van itt sok minden, ami nem magyar: Kairó, Brazília, Románia, Amerika, Kongó, Párizs, elvtársak és elvtársnők a félmúltból, urak és úrnők a régi meg a mai világból. Ám ha a kötet végére ért az olvasó, mégis tudja majd: igazi magyar novellákat olvasott, a kortárs kispróza egyik legeredetibb művelőjétől.


Irodalmi kvartett

Darvasi László Szerelmem, Dumumba elvtársnô címû novelláskötetérôl beszélget Angyalosi Gergely, Bán Zoltán András, Radnóti Sándor és Németh Gábor

Bán Zoltán András: A könyv alcíme Magyar novellák, és valóban magyar novellákat olvasunk, amennyiben a témák többnyire magyarok, és a novellák is többnyire novellák. Egyedül Az Erwin van Maal-forgatókönyv címû írás játszódik Magyarországon kívül, de a fôszereplô ebben is egy magyar lány. Általában véve klasszikus novellákat tartalmaz a kötet, többnyire csattanóval végzôdô, nem túl rövid, nem túl hosszú, jól olvasható és egészében jó szövegekrôl van szó. Elsô megközelítésben mindjárt megemlíteném, hogy elég sok mintát érzékeltem a könyvben, vagyis jó pár szöveggel kapcsolatban az volt az érzésem, hogy vagy kimondottan stílusparódia, vagy legalábbis határozottan valaki másnak a hangját használja Darvasi. Mondanék egy példát: a Cornelia Vlad címû novella a számomra nagyon Bodor Ádám-ízû volt például. Az Erwin van Maal-forgatókönyv címû pedig kifejezetten az amerikai filmforgatókönyveknek, pontosabban valamiféle Tarantino-stílusú filmnek lehetne a karikatúrája. Van olyan novella, a Múlik a reggel - ezt tartom egyébként a legjobbnak a könyvben -, ami kifejezetten Tar Sándor-os és móriczos is egyben. Arról szól, hogy nem nyit ki reggel a kocsma, és ott gyülekeznek elôtte az emberek. Ez tehát amolyan zsánerkép, de szerintem igazi telitalálat, annak ellenére, hogy érezni mögötte Tar Sándort; ez végül is nem baj.


Pólik József: Bukfenc és koporsó

A kritikát sokszor valami komoly várakozás, a jelentés után folytatott szorongó nyomozás feszültsége - rejtett melankóliája - hatja át. De az alap az irónia, a kritika komolysága itt kezd építkezni. Az irónia "végtelenül könnyű játék a semmivel" (Kierkegaard), dobbantó, ahonnan a kritikus a levegőbe emelkedik és bukfencet csinál a szöveg fölött. Ez az akrobatikus mozdulat az interpretáció, amely először kijárat-vesztett bolyongás a szöveg különböző járataiban, majd nekifutás egy értelmezési stratégiának, végül pedig propozíció, megfontolt értel-mezési javaslat. A kritikus bukott és magányos lény: a szellem gyermekcipőjébe vágyakozó buffo, aki nem ismer semmiféle szubsztanciális belső tartalmat, semmit, amit ne tekinthetne merő látszatnak, semmit, amit látszatnak tekintve - a negatív szabadság magányos tornyában állva - ne semmisíthetne meg. Ez a magaslat, torony, esetleg vadászles, ahol a kritikus - a buffo - áll, ahol gyakorolja a transzcendentális buffonéria művészetét: az irónia; a kritikus innen veszi birtok-ba a szöveget - kérdéseket tesz fel, dekonstruál -, de azt a szöveget, amelyet a megfejtés kimérája - mint egy lakhatatlan házat - már elhagyott. A kritikus a jelentéskeresés őrületében él, de nem mer megpihenni egyetlen jelentés mellett sem, mert tudja, hogy a kritika, ez a "következetes beszéd", nem tud "rátelepedni a szövegre" (Barthes), mert azt tapasztalja, hogy a szöveg - az "írható" - elzárkózik a megfejtés elől: "bejáratok sokféleségét", "hálózatok nyíltságát", "nyelvek sokféle-ségét" állítja akadályként az értelmező elé. Ezért a kritikus számára a végtelen komolyság maszkja túl nehéz, nem lehet egyensúlyozni benne a toronyban, már-pedig a kritika az egyensúlykeresés művészete, vágy a konzisztencia után, de maszk mögött: egy szövegről alkotott álláspont maszkja mögött.


BOMBITZ ATTILA: Szerelmünk, Darvasi

Darvasi László magyar novelláiról

Nemrég még azt gondoltam, hogy amíg Darvasi László nagy vállalkozása, az első regény, A könnymutatványosok legendájának számtalan lapban olvasható darabkái össze nem szövődnek egésszé, az apró és rendkívül sokszálú cselekmény összefüggő történetté, addig lehet pihenni és várakozni. A regény azonban régóta készül, és bár a részletek összeolvashatóak, közben nem csupán a regény íródik. többek között megjelent az 1998-as könyvhétre egy már ugyancsak régi terv és szándék megvalósulása: a Darvasi-történet magyar novellákat képező sorozata. A Borgognoni-féle szomorúságban (Jelenkor, 1994) adott először hírt magáról, és a Szerelmem, Dumumba elvtársnő (Jelenkor, 1998) című új kötetben kelt önálló életre. Annak idején a Borgogni-kötet még sajátos kísérlet volt, hiszen A veinhageni rózsabokrok (Jelenkor, 1994) frissességét nem folytatta, Darvasi mintegy légzőgyakorlatként egy sajátos történetvezetés lehetőségét villantotta fel, hogy a borgognoni szomorúság hamar helyet is adjon A Kleofás-képregény (Jelenkor, 1996), a rózsabokrokat is meghaladó történeteinek. Az egyszerű ötlet: írjunk magyar novellákat a köztes olvasottság és a mimézis segítségével, és konstruáljunk meg egy nem létező, de lehetséges magyar irodalmi világot, annak magyar valóságával egyetemben. Az eredmény: a Szerelmem, Dumumba elvátrsnő, a Darvasi történet újabb fejezete, amelynek hangimitációs történeteit lehet együtt is és külön is - de leginkább vérbeli és hiánypótló egész novelláskötetként - olvasni.


NAGY GABRIELLA: Ahol bármi megtörténhet

Darvasi László írásainak mûfaji és stiláris sokfélesége már-már zavarba ejtô. Olvashattunk tôle rövid történeteket, legendákat, históriákat és képregényeket, egyszerûen elbeszéléseket, legújabb opusában pedig A Borgognoni-féle szomorúság „magyar novelláinak” édestestvéreit. A Szerelmem, Dumumba elvtársnôben közölt munkák azonban mûfajilag és tematikájukban is erôsen széttartanak. S bár minden egyes darab a Darvasi-féle novellatípusok egy-egy sarja, a szerzô új kötetének írásaiban csak nagy képzelôerôvel lehet azonos centrumot felfedezni, még az a bizonyos kohéziót teremtô, szervezô- és rendezôerô, a Darvasi-féle szomorúság sem lengi be a novellák terét, csak néhol, mintha. Az egyetlen dolog tehát, ami indokolná, hogy ezen írásoknak egy kötetben kellett megjelenniük, ha összességükbôl feltárulna, kiderülne, avagy csak érezhetô volna valamiféle magyar észjárás, lelkület. A titok tehát valahol ott keresendô, ahol megérthetô, hogy mitôl is magyar ez a kötet. Az olyan utalások, mint A brazilok labdájában a „Szép-e az az ország, ahol bármi megtörténhet”, kínálhatnak ingatag fogódzót, ha fókusznak tekintjük ôket, érvényesíthetôvé válhatnak az egész kötetre, amelyben így törvényesen bármi megtörténhet. Ha… Ám nincs olyan elôre és hátra ható, jelentésadó erejük, aurájuk, amely által rendezôdhetne az egész.


MÁRTON LÁSZLÓ: Történetraszter

A címadó novella elején egy kulcsfontosságú mondat olvasható. Így hangzik: „Mert hiába bízik a szó, ha az ember bizalmatlanul olvas”. A bizalmatlan olvasás tézise nem volna túl eredeti, csakhogy Darvasi nem tézisnek, s végképp nem illusztrálandó tézisnek szánta e kijelentést. Inkább a megfogalmazás és a megértés drámai konfliktusa érzôdik benne, s ennek nyomán a kijelentés (a kellô adag bizalmatlansággal) inkább kérdésként értelmezhetô: abban a korszakban, amely bizalmatlan olvasásra kényszerít, lehet-e gyanútlanul fogalmazni?