Pólik József: Bukfenc és koporsó

A kritikát sokszor valami komoly várakozás, a jelentés után folytatott szorongó nyomozás feszültsége - rejtett melankóliája - hatja át. De az alap az irónia, a kritika komolysága itt kezd építkezni. Az irónia "végtelenül könnyű játék a semmivel" (Kierkegaard), dobbantó, ahonnan a kritikus a levegőbe emelkedik és bukfencet csinál a szöveg fölött. Ez az akrobatikus mozdulat az interpretáció, amely először kijárat-vesztett bolyongás a szöveg különböző járataiban, majd nekifutás egy értelmezési stratégiának, végül pedig propozíció, megfontolt értel-mezési javaslat. A kritikus bukott és magányos lény: a szellem gyermekcipőjébe vágyakozó buffo, aki nem ismer semmiféle szubsztanciális belső tartalmat, semmit, amit ne tekinthetne merő látszatnak, semmit, amit látszatnak tekintve - a negatív szabadság magányos tornyában állva - ne semmisíthetne meg. Ez a magaslat, torony, esetleg vadászles, ahol a kritikus - a buffo - áll, ahol gyakorolja a transzcendentális buffonéria művészetét: az irónia; a kritikus innen veszi birtok-ba a szöveget - kérdéseket tesz fel, dekonstruál -, de azt a szöveget, amelyet a megfejtés kimérája - mint egy lakhatatlan házat - már elhagyott. A kritikus a jelentéskeresés őrületében él, de nem mer megpihenni egyetlen jelentés mellett sem, mert tudja, hogy a kritika, ez a "következetes beszéd", nem tud "rátelepedni a szövegre" (Barthes), mert azt tapasztalja, hogy a szöveg - az "írható" - elzárkózik a megfejtés elől: "bejáratok sokféleségét", "hálózatok nyíltságát", "nyelvek sokféle-ségét" állítja akadályként az értelmező elé. Ezért a kritikus számára a végtelen komolyság maszkja túl nehéz, nem lehet egyensúlyozni benne a toronyban, már-pedig a kritika az egyensúlykeresés művészete, vágy a konzisztencia után, de maszk mögött: egy szövegről alkotott álláspont maszkja mögött.


A történet folytatása

DARVASI LÁSZLÓ HISTÓRIÁIRÓL, LEGENDÁIRÓL, KÉPREGÉNYEIRÕL, ÉS AMI MÉG HOZZÁ TARTOZIK

Darvasi László elsõ novelláskötete után (A veinhageni rózsabokrok, 1993.) két olyan kötetet állított össze gyors egymásutánban (Szív Ernõ: A vonal alatt és A Borgognoni-féle szomorúság, 1994), amelyek nem igazán hívták elõ a kritikusok elismerését. Úgyis mondhatjuk, a kezdeti majdnem osztatlan laudáció után a „sok szép (további) mondat” már megrontani látszott a gyomrokat. Holott egyszerûen csak a szövegemésztéssel kellett volna csínján bánni, esetleg kevesebb Darvasit fogyasztani, még inkább felismerni a Borgognoni-kötet esetében a kínálat átmeneti jellegét, az igaz, szépírói ihletettségû, de bevallottan is publicisztikai funkciót betölteni kívánó Szív Ernõ-tárcákkal kapcsolatban pedig éppen a szándékos mûfaji elkülönülést . A megelõlegezett kritikusi bizalom a látható eredmény láttán mindenesetre majdnem osztatlanul megrendült.


A lehetetlen megkísértései

Darvasi László: Störr kapitány

A lehetetlen megkísértései (2003. január, SZÍNHÁZ).

Füst Milán: A feleségem története; Darvasi László: Störr kapitány


Szinte elképzelni sem tudom, hogy véletlen, ha egyszerre két helyen, két mûhelyben, két fejben ugyanaz az egészen abszurd eszme ver gyökeret. Most, úgy látszik, mégis ez történt. Tatabányán és Kaposváron alig néhány hét különbséggel bemutattak valamit, amit Füst Milán A feleségem története címû regénye ihletett. A vállalkozás nem azért képtelen, mert Füst Milán történetesen írt néhány darabot is mindarról, amit A feleségem történetében éppen regény formában dolgozott föl. És nyilván nem véletlenül, hanem nagyfokú poétikai tudatossággal. Noha Füst Milánnak egyetlen mûve sem került életében színpadra, azért õ nagyon jól tudta, mi színpadra való, és mi nem. Azóta persze jelentõsen megváltozott a színház, alaposan elmosódtak a mûfaji határok, sokkal több van megengedve a színpadon, mint korábban, akár azokban az idõkben is, amikor Füst Milán mûveit írta.


Irodalmi kvartett

Darvasi László Szerelmem, Dumumba elvtársnô címû novelláskötetérôl beszélget Angyalosi Gergely, Bán Zoltán András, Radnóti Sándor és Németh Gábor

Bán Zoltán András: A könyv alcíme Magyar novellák, és valóban magyar novellákat olvasunk, amennyiben a témák többnyire magyarok, és a novellák is többnyire novellák. Egyedül Az Erwin van Maal-forgatókönyv címû írás játszódik Magyarországon kívül, de a fôszereplô ebben is egy magyar lány. Általában véve klasszikus novellákat tartalmaz a kötet, többnyire csattanóval végzôdô, nem túl rövid, nem túl hosszú, jól olvasható és egészében jó szövegekrôl van szó. Elsô megközelítésben mindjárt megemlíteném, hogy elég sok mintát érzékeltem a könyvben, vagyis jó pár szöveggel kapcsolatban az volt az érzésem, hogy vagy kimondottan stílusparódia, vagy legalábbis határozottan valaki másnak a hangját használja Darvasi. Mondanék egy példát: a Cornelia Vlad címû novella a számomra nagyon Bodor Ádám-ízû volt például. Az Erwin van Maal-forgatókönyv címû pedig kifejezetten az amerikai filmforgatókönyveknek, pontosabban valamiféle Tarantino-stílusú filmnek lehetne a karikatúrája. Van olyan novella, a Múlik a reggel - ezt tartom egyébként a legjobbnak a könyvben -, ami kifejezetten Tar Sándor-os és móriczos is egyben. Arról szól, hogy nem nyit ki reggel a kocsma, és ott gyülekeznek elôtte az emberek. Ez tehát amolyan zsánerkép, de szerintem igazi telitalálat, annak ellenére, hogy érezni mögötte Tar Sándort; ez végül is nem baj.


Márton László: A rózsa és a róka

A veinhageni rózsabokrokról, visszatekintve

Darvasi László könyvében a róka nem a mesebeli ravasz állat, nem is a Parti Nagy Lajos-féle rókatárgy (a magyar kilencvenes évek sokértelmû emblémája), hanem bizony hányadék. Olyan gyomortartalom, amelyben elôfordul egy bizonyos szederfajta, amely „csak a nagy réten túl terem”. Ennek alapján meg lehet találni egy holttestet az erdôben, és azonosítani lehet a gyilkosság tettesét az én-elbeszélôvel, akit a címadó novella elején a kosárfonó fiaként, a vége felé a kopasz hányósként emleget a többi szereplô. De ne vágjunk a dolgok elébe! Egyelôre elég annyit megállapítani, hogy a történet elbeszélôje mindjárt az elsô, szándékosan túlbonyolított mondatban lerókázza a rózsát, emiatt pedig (illetve, mert „egy igen vallásos városban élek”, úgymond) letartóztatják; s ahogy a rejtély bonyolítása mindinkább tartalmazza a megfejtéséhez kellô tudnivalókat, úgy bontakozik ki a történet sémájával együtt Darvasi víziója, amely szép, ugyanakkor borzalmas, mégis nagyon, de nagyon szép, viszont nagyon, de nagyon borzalmas, és így tovább.