A gyilkos neverészlet

A Csej-we gyilkosság Lajong városának egyik legkülönösebb bunügyi históriája volt. Holott látszólag roppant egyszeru esetnek tunt, adva volt az áldozat, adva volt a gyilkos, éppen csak azt nem lehetett tudni, az ikrek közül melyik volt ez, és melyik amaz. A Csej-we ikreket Hó és Víz Kisasszonyként emlegették az emberek, mert a lányoknak még a szempillái is egyformák voltak. Mégis vaknak kellett lenni ahhoz, hogy valaki ne tudja megkülönböztetni oket. A történet férfi szereplojét Liulujnak hívták, kereskedett pénzzel, kerámiákkal és puskaporral, copfban hordta fényes, hosszú haját, és mindenki tudta róla, hogy a környéken o a legkiválóbb szereto. Liuluj akár tucatnyi örömérzés után is képes volt visszatartani a magját. Szerelmeskedés közben szavalt, végül elaltatta a kedvesét, aki aztán tovább álmodta az együttlétet. Mielott a vágyakozástól lázas özvegy vagy az érintetlen leány az ágyába bódult volna, a férfi rendszeresen arról beszélt, hogy az igazság mindig figyel bennünket, ezért nincs hazugság. Szavai puhák voltak, és mérgeztek. Ha bimbózó rózsa alá tartotta a tenyerét, a szirmok a kezébe peregtek. Liuluj éppúgy adományokat fogadott el a szerelmi szolgáltatásokért, mint a verseiért vagy a puskaporáért. Azt beszélték, hogy a tekintetével képes fölmelegíteni a pocsolyák vizét.

A Csej-we novérek a hasonlóság és a különbözoség oly zavarba ejto példájával bírtak, hogy sem az orvosdoktorok, sem a bölcselok nem szolgálhattak az élmény pontos magyarázatával. Ha valaki Hó Kisasszonnyal találkozott, elámult a szépségétol, ám nyomban a szerencsétlen Víz Kisasszony jutott az eszébe. Ha Víz Kisasszony imbolygott szemközt az utca virágzó hársfái alatt, az embert kellemetlen érzés fogta el, és inkább másfelé fordította a tekintetét. Hó Kisasszony nyúlánk volt, kecses mozgású, a hangja csengett, mint a játékharang. Víz Kisasszony esetlenül járt, mint a lomha szolgálók, akik életük java részét moslékos vödrök cipelésével töltik. Hó Kisasszony bárkinek odaadta magát, megannyi ágyasa volt, átutazó lókereskedok, de még rizsaratók is háltak vele, ám a szerelem nem tett kárt benne. Hó Kisasszony üde maradt és vidám, mert nem lehetett birtokba venni. Víz Kisasszony érintetlen volt, és nem kellett senkinek, még a durva külvárosi legények is elkerülték, akik pedig olykor a kecskéket is megkergették. Néhány évvel az eset elott a szomszédos hadúr megvadult emberei szabadultak a városra. A zsoldosok valóságos mészárlást rendeztek a piacon, levágott emberfejekkel dobálóztak, noket becstelenítettek meg, gyermekeket fuztek rabláncra. S bár Víz Kisasszony is a téren tartózkodott, arra se méltatták, hogy megszaggassák a ruháját. A lány dermedten állt az öldöklésben, és sírt. Sebesült gyermek jajongott mellette a porban, ömlött a kicsi oldalából a vér. Víz Kisasszony nem hajolt le hozzá, nem segített rajta. Víz Kisasszony magát siratta.

Weng felügyelo szerint az igazság olyan, mint az emberekkel teli szoba, és a bunös mindig az, aki utoljára hagyja el a helyiséget. Vakmero gondolat volt ez, ráadásul Liuluj históriája sem úgy kezdodött, hogy elmentek volna. Éppen ellenkezoleg. Megérkeztek. A férfi a gondolataiba merülve pipázott, amikor félrevonták szobája selyemfüggönyét. Hó Kisasszony állt a délutáni fényben, kívánatosabb volt, mint valaha. Könnyu rózsaillat áradt vele a szobába. Különös eltökéltséget sugárzott az arca. Liuluj úgy bámult, mint aki démont lát, aztán, mert hiszen udvarias ember volt, intett, üljön le a lány, helyezze magát kényelembe, s világítsa meg az okot, mely ebben a váratlan órában hozzá elvezette. A lány elfogadta a fölkínált üdíto italt, majd elmondta, hosszas töprengés után jutott arra az elhatározásra, hogy fölkeresse a férfit, s olyan üzletet ajánljon neki, amelyet visszautasítani orültség lenne. Liuluj meglepetten rakta le a cseréppipát, s fölnevetett. Magabiztossága egyszeriben visszatért. Megvakarta szorös mellét. Hát miféle üzleti kapcsolatba kerülhetnének ok?! Mire Hó Kisasszony kifejtette, az üzlet lényege az lenne, hogy Liuluj testi örömben részesíti a novérét. A férfi erre az ajánlatra annyira meglepodött, hogy tátva maradt a szája. Aztán nagyot nyelt, és a lányra meredt. Bámulta a hamvas boru Hó kisasszonyt, és eszébe jutott a testvére, Víz Kisasszony. Borzadály fogta el. Azt szeretné, folytatta eltökélten a lány, hogy Liuluj úr háljon a novérével, és mutassa meg neki a testi boldogság csodálatos érzését. Avassa be, ha úgy tetszik, ismerje meg a novére a saját testét, mert úgy élt eddig, mint egy kiközösített. Liuluj ámulása nem tartott sokáig. A férfi máris afelol tudakozódott, mit ajánl a lány, ha a novérét kitanítja, vagy beavatja, ha így jobban tetszik. Magát ajánlja, bólintott erre a lány, és lesütötte a szemét, ami pedig nem volt szokása. Liuluj megrázta szép fejét, és fölkacagott. Hiszen Hó Kisasszonyt bárki megkaphatja, o is megkaphatná, akár most rögtön! A lány nem jött zavarba. Bólintott, igen, ez pontosan így van. Akár most is megkaphatná ot Liuluj, nyugodtan elárulhatja, neki is a kedvére lenne a férfihoz hozzásimulni, forró csókjait viszonozni, vonzó férfiasságát kézbe fogni, és az ölébe vezetni, ennek nem is lenne akadálya, viszont ez mégis csak egyszeri alkalom lenne, már pedig o az ajánlat szerint örökre a férfié lenne, csak az övé, bólintott a lány, és újra elpirult. Liuluj eszes fickó volt, nem hiába kereskedett énekes madarakkal is. Ugyan miért érné meg a lánynak, hogy feláldozza az életét? A lány szemei most olyan hidegen fénylettek, mint a fagyott cseresznyevirág.

Szereti a novérét, mondta.

És miért érné meg ez neki magának, kérdezte most már csaknem vidáman Liuluj. Egészen mulattatta a helyzet. Hanem a válasz úgy meglepte, mintha ugyan arcul ütötték volna.

Mert Liuluj úr szeret engem, mondta a lány, de az út hozzám a novérem testén keresztül vezet.

Ezzel a lány fölállt, és könnyedén távozott. A férfi hosszasan tunodött. A kíváncsiság is méreg. Gyors döntésekkel zárt le néhány kisebb, de régóta húzódó üzletet, és nem okozott örömet neki a váratlan nyereség. Nem volt kedve az ágyasaihoz sem, a szolgákkal veszekedett. Folyton csak Hó Kisasszonyra gondolt. Aztán egy éjszaka a saját üvöltésére ébredt. Azt álmodta, soha nem lesz már képes különbséget tenni az ikrek között.

Másnap kora reggel Víz Kisasszony lépett a férfi otthonába. Nem ült le, állva adta elo a mondandóját. Sárga volt az arca, vértelen az ajka, halkan és gyorsan beszélt, mint aki mást akar mondani. Figyelmezteti Liuluj urat, hadarta a lány, hogy meg fog halni a novére, hogy ha ok együtt hálnak. Neki ugyan nincs ellenére, hogy szerelmeskedjen Liuluj úrral, tulajdonképpen kedvére is van a dolog, de mindenképpen figyelmeztetnie kell ot a közelgo veszélyre.

A férfi nevetett, mint egy színész.

Miféle veszélyre gondol Víz Kisasszony?!

Ekkor a lány tekintetében kegyetlen fény villant.

Belém fog szeretni, uram, mondta a lány, majd megperdült, s valósággal elrohant.

Liuluj egyáltalán nem hitt Víz Kisasszonynak. Vagy inkább nem akart hinni. Minden idegszálával arra gondolt, hogy Víz Kisasszony csupán csak egy nyomorult teremtmény, jelentéktelenebb egy utcai konél, aki most úgy érzi, eljött az o ideje. De akkor miért jár folyton az eszében?!

A megbeszélt napon pontosan megérkezett a testvérpár, s ahogy Liuluj rápillantott Víz Kisasszonyra, libaborös lett, és viszolygás fogta el. Mintha kövér majom ült volna a mellkasára. Soha nem érzett még ehhez hasonló undort, pedig hált már rossz leheletu özvegyekkel, mosdatlan szolgálókkal, katonai táborok körül szédelgo, tüdobeteg kurvákkal is. Hó Kisasszony elmosolyodott, és könnyedén megvonta a vállát. Liuluj tehát összefeküdt Víz Kisasszonnyal, és a kínját csak az enyhítette, hogy a szerelmeskedés alatt a helységben tartózkodott Hó Kisasszony is, combjaira fektetett kézzel, mereven ült a sarokban, és pirosra gyúlt orcával nézte oket. Néha megremegtek az ajkai. A férfi eloször azt a tartás választotta, melyet "Támadó Majomnak" hívnak a szerelemmuvészek. A lány melléig tolta föl a lábakat és heves lökésekkel csapkodta az ölét. Víz Kisaszszony szánalmas lihegése lassan jajveszékeléssé vált. A lány már az életéért könyörgött, végül elájult. Miután néhány csepp mentateától visszanyerte az eszméletét, Liuluj a "Szálló Pillangók" tartását választotta. Víz Kisasszony akárha a torkát kínálná föl, hátravetette a fejét, s elfúló jajszavakat suttogott. Újra elájult. A vizsgálat pontosan tisztázta, hogy Liuluj eztán rövid idore elhagyta a helyiséget, hogy könnyítsen a rátöro vizelési ingeren, s majd amikor ezt megtette és visszatért a szobába, a döbbenettol valósággal megnyúlt a képe. Víz Kisasszony átvágott torokkal hevert az ágyon, mellette a testvére sírt. Vagy fordítva? Hó Kisasszony torkát vágta át Víz Kisasszony? Hiszen mind a két lány mezítelen volt, a bokájukra csomózott selyemsálacskától eltekintve. De még az ékszereik is ugyanazok voltak. Egyáltalán nem biztos, hogy a halál tudja a dolgát. A halál mindenesetre könnyu kézzel tette semmissé azt a különösséget, amelytol a testvérlányok az életükben különbséget nyertek. Liuluj képtelen volt eldönteni, melyikük jajong a másik fölött, melyik lány sírdogál a haját tépkedve.

Ó, én szerencsétlen,

drága testvérnéném

jaj, mit tettem,

jaj, mit tettem!

Weng felügyelo csakhamar megérkezett emberei élén. Percekig bámulta a halottat, aztán lehajolt hozzá, szinte körbe szimatolta. A fejét csóválva emelkedett föl. Majd a sarokban gubbasztó lányhoz lépett, és a vállára engedte súlyos kezét.

Te vagy az, Hó, kérdezte, miután alaposan végigmérte.

Nem tudom, uram, mondta a lány kikerekedett szemmel.

Te vagy az, Víz, kérdezte, komoran Wang felügyelo.

Nem tudom, nem tudom, dadogta a lány, és újra jajongani kezdett, majd kijelentette, hogy o csak annyit tud, hogy megölte a novérét.

A lányt fogságba vetették, és Wang felügyelo többször is alaposan kifaggatta. Ravasz kérdéseket tett fel neki, de a lány állta a próbákat. Olyan férfiakkal szembesítette, akik háltak együtt Hó Kisasszonnyal, de azok is csak ingatták a fejüket. Ők sem tudták egyértelmuen eldönteni, Hó Kisasszony vagy Víz Kisasszony áll elottük A felügyelo Liulujt is hosszan kérdezte. A férfi zavart volt, remegett a keze, és izzadt. Wang felügyelo semmire se jutott. Volt egy gyilkosa, akinek viszont nem tudta a nevét. És volt egy áldozata, akinek szintén nem tudta a nevét.

Elérkezett a tárgyalás napja. A lányt a tömeg elé vezették. Kissé elhanyagolt volt, de nem hasonlított már Víz Kisasszonyra, sem pedig Hó Kisasszonyra, pontosabban szólva annyira hasonlított mindkettore, amennyire különbözött tolük.

A Legfobb Bíró okoskodása aztán komoly meglepetést okozott. A Bíró kijelentette, sajnos nem sikerült eldönteni, ki a gyilkos és ki az áldozat, s ezzel a fölvezetéssel nem a kiváló Wang felügyelo munkáját kívánja kritikával illetni, aki megtett minden tole telhetot. Mindenesetre ha Hó Kisasszony oltotta ki Víz Kisasszony életét, Hó Kisasszonyt kellene megbüntetni. Ha azonban Víz Kisasszony vágta el Hó Kisasszony torkát, Víz Kisasszonyt illene büntetés alá vetni. A tettes ugyan valóban megvan.

A lány ennél a mondatnál fölemelte a fejét, és szórakozottan elmosolyodott.

A tettesnek azonban nincs neve, folytatta a Bíró.

A lány tekintete most az embereket fürkészte, egészen addig, amíg meg nem találta, amit keresett.

A bíróság tehát nincs abban a helyzetben, hogy képes legyen föloldani ezt a dilemmát, jelentette ki a Bíró. Így elofordulhat, hogy az ártatlan nevét aggatják a bunös lélekre. Vállalható a kockázat? Vállalható, hogy bemocskolják az áldozattá vált lány emlékét?! Nem, semmiképpen sem. A Bíróság tehát szabadon bocsátja ezt a not, de szigorúan megtiltja neki, hogy ezek után nevet viseljen.

Megtiltja továbbá, hordozta körbe tekintetét az embereken a Legfobb Bíró, hogy bárki névvel szólítsa. Nincs neve, továbbá tilos megszólítani, tilos kérdezni tole, tilos rákiáltani, tilos kitérni az útjából, tilos utánanézni, tilos meghallani, mit mond, tilos segíteni, tilos enni adni neki, tilos megütni, tilos bántalmazni, tilos az életét venni, tilos gyógyítani.

Miután a Legfobb Bíró abbahagyta az ítélet kihirdetését, súlyos csönd nehezedett a közönségre. Az emberek a gondolataikkal voltak elfoglalva. Hirtelen egy ember tört magának utat a tömegben. Liuluj föltunoen rossz borben volt az utóbbi idokben. Most is egész testében remegett, az arca ráncos lett, sárga. Liuluj tétován ránézett a lányra, majd szinte térdre esett a Legfobb Bíró elott, s úgy kérdezte:

Szeretni szabad, uram?