Warning: mysql_fetch_assoc() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /var/www/clients/client2/web15/web/engine.php on line 157 A lojangi kutyavadászok álma - Írólap | Darvasi László

A lojangi kutyavadászok álmarészlet

Fan Kun ártatlan tekintetû, halk szavú, ritkán szóló festõ volt, évek óta élt Mi Csoung fejedelem udvarában, s egy ideje már csak az uralkodónak dolgozott. A mûvész számtalan gyönyörû festménnyel ajándékozta meg a gazdáját, aki pedig valósággal a testvéreként szerette õt, s a mûvészetét oly nagyra becsülte, mint senki más a birodalomban. Fan Kun festményeit bírálni, akárcsak értetlenkedõ arckifejezéssel illetni fõbenjáró bûnnek számított. De a túlzott elragadtatásban sem hitt a fejedelem, gyávaságnak, hízelgésnek, ha nem éppen gúnynak vélte. Az udvari elöljárók, miniszterek és titkárok ezért csak hümmögtek az újabb képek kötelezõ megtekintése alatt, ábrázatuk az érzelem legcsekélyebb megnyilvánulásáról sem árulkodott, legfeljebb néha óvatosan bólintottak, vagy elismerésük jeleként összeütötték a tenyerüket. S ha egy szomszédos hadúr, akinek érdekében állt Mi Csounggal jó viszonyt ápolni, s aki e baráti közeledés fölötti örömében legkedvesebb festményeinek egyikét, A szungsanoni vízesést vagy A Tientan-völgyi Szamárfa Szellemét ajándékozta emez szomszédos hadúrnak, hát az új szövetséges széles mosollyal bólintott, majd halk csikorgással utasította a szolgáit, helyezzék õk is az ajándékokat a tiszteletre méltó Mi Csoung trónusa elé, halmozzák elébe az aranyozott tõröket, vérteket és palástokat, az ezüstben áztatott hsziungnu koponyákat, a válogatott jade-köveket, az óriásteknõs-páncélokat s az értékes keleti szõnyegeket. Kalandor képkereskedõk is megpróbáltak hamisítványokat eladni a palotának. S ha néhány túlbuzgó hivatalnokot is megtévesztettek az ügyes utánzatok, a fejedelem ítélõképességét soha nem lehetett megcsalni.
Fan Kun fiatalon csupasz bokával és üres erszénnyel rótta az ország útjait, s alkalmi képek eladásából tartotta fenn magát. A fejedelem éppen egy véres északi háborúból tartott hazafelé, amikor a Lo folyó völgyének egyik szegényes vendégfogadójában megpillantotta A lajongi kutyavadászok álma címû képet. Tágra nyílt szemmel, megbabonázva állt a festmény elõtt, majd suttogva adta ki a parancsot, azonnal hozzák elébe azt, aki a képet festette. Fan Kun az istálló mellett aludt, disznók dagonyáztak a lábánál, mégsem látszott megilletõdöttnek a fejedelem láttán. Ártatlan tekintetében álmos, tejszerû köd kavargott, s az arcán sár és festék sötétlett.
A fejedelem órákat töltött Fan Kun képei elõtt. Tisztán hallotta a mandarinkacsák sípoló hangját, az õszi ég sötétjében vonuló darvak kurrogását, a liangsani mocsarak fölött fénylõ Hold ragyogásától hunyorognia kellett, a tavaszi réteken virágzó peoniák tengere valósággal lázba hozta, a keze remegett és tüsszögött, érezte a Csingpo vízesésének az irdatlan erejét, a Hua-san csúcsát bámulva szédült, ráadásul megannyi festményen ifjúságának színhelyeire ismert, az egyik képen fölfedezett egy különösen kedves sziklafalat, melyen annyi órát eltöltött elmélkedéssel, egy másikon rátalált gyermekkorának kedvenc búvóhelyére, a Melegszél pagonyra, egy kardtáncosnõ vonásaiban az anyja arcát látta, és ami a lényeg, soha nem tudott betelni a gyönyörrel, mert a képek mindig új érzésekkel ajándékozták meg. A fejedelem különösen A lajongi kutyavadászok álma címû képet kedvelte, nemigen akadt nap, hogy ne álljon meg elõtte, s félrebillent fejjel, a tarkóját masszírozva ne bámulja sóhajtozva ezt a zavarbaejtõen talányos festményt.
Egy álmos õszi délelõttön, amikor Fan Kun dzsunkákat rajzolgatott, a fejedelem azt mondta neki, azért rajong annyira a mûvészetéért, mert nemcsak azt látja meg a festményekben, amit látni akar, hanem ennél többet is, ám hogy pontosan micsodát, azt maga sem tudja. Annyi bizonyos, hogy más ember lesz a festmények láttán, mondta tûnõdve. Késõbb megpróbált visszaemlékezni, mit válaszolt a festõ, de nem jutottak eszébe a barátja szavai. Csak álmodozó tekintetére emlékezett, s hogy kissé oldalra billen a feje, és ártatlanul elmosolyodik.
Fan Kun hosszan szenvedett a halála elõtt. A fejedelem reggeltõl estig az ágya mellett ült, bár a legjobb orvosokat hívatta a palotába. A birodalom ügyeit elhanyagolta, tárgyalásokat és hadjáratokat mondott le, s visszatartott jó néhány sürgõsen esedékes reformot is.
Ne hagyj el, Fan Kun, hajolt a haldokló arcához. A festõ már nem beszélt. A tekintete megtört, zihálva lélegzett, fulladozva kapkodta a levegõt, s az összeaszott testét kínzó fájdalom olykor úgy megemelte, hogy elvált az ágytól, s lebegni látszott.
Ne hagyj el, barátom, Fan Kun, suttogta a fejedelem, és viszszanyomta a festõ ziháló mellkasát.
Halála pillanatában a fejedelem a festõ törékeny ujjait bámulta. Sírt, mint egy gyerek, akinek a legszebb papírsárkányát ragadja el a hajnali szél. Úgy érezte, az életének a felét veszti el. Legkedvesebb, mézesszájú ágyasát adta volna a barátja életéért. De a festõ meghalt, és õ illendõen meggyászolta. Sírja elõtt örökkék lángocska lobogott, s a mûtermét templomnak illõ tisztelet övezte.
A temetés után néhány hónappal fiatal képvizsgáló érkezett az udvarba. Magas és megnyerõ modorú férfi volt, szinte mindig mosolyogva beszélt, mint az olyanok, akik hisznek az újjászületésben. Az egyik lábára sántított, amely kétségtelenül figyelemre méltó jel volt, bár az udvari papoknak nem sikerült megfejteni, mit is jelenthet ez a testi tökéletlenség. Egy írnok jókora arcátlansággal kérdezte tõle, miképpen szerezte kacsázó mozgását, mire az ifjú vidáman elmosolyodott, s azt a talányos választ adta, nyilván azért születtem így, uram, hogy tudjam, sebes futó lettem volna, ha ép a lábam. Bírt még egy figyelemre méltó tulajdonsággal az idegen. Féltek tõle a kutyák, nyüszítve lapultak elé, a porba, ha a palota kertjében véletlenül elébe futottak. Ám erényes és bölcs magatartása révén néhány hét alatt elérte, hogy a fejedelem személyesen fogadja.
Borús délelõtt volt. Az égen összetorlódtak a felhõk, s a palota elõtt terülõ téren kövér esõcseppek verték föl a port. Az ifjú nem kezdte beszédét mézesen hízelgõ szavakkal, nyomban jövetelének céljára tért. Azt kérte a fejedelemtõl, hadd vehesse szemügyre Fan Kun képeit, melyeknek híre a fejedelemség határán is túljutott, ráadásul õ hallott olyan festõkrõl és bölcselõkrõl is, akik Fan Kun képeire hivatkoznak bizonyos mûvészeti vitákban, holott nem is látták a képeket. Miközben az ifjú beszélt, a karjait fölemelte, s igen furcsán mozgatta. A fejedelemnek az volt az érzése, hogy az ifjú visszafelé fest. Az ifjú elhallgatott, és meghajtott homlokkal várta a választ. Mi Csoung úr ekkor azt kérdezte, mi lenne a fiatalember legfõbb célja a festmények megtekintése révén, a gyönyörködés-e vagy a tanulás.
Az ifjú mélyen meghajolt.
Minden igaz mondathoz tartoznia kell egy helytelen állításnak, uram. De mi van akkor, ha a hazug állításhoz nem tartozik igaz állítás?! Ha azt állítjuk, nincsen Isten, ez nyilvánvaló hazugság. Ám hogyan élhetünk, s mit tehetünk, ha egy nap arra döbbenünk, sehol sem lelhetõ föl eme hazug állításnak az igaz párja. Egyszer egy híres és nagyon tehetséges festõ fölkötötte magát, mert úgy érezte, nem tudja hitelesen megfesteni a kutyáját, egy buta kis korcsot.
A két férfi csöndesen fürkészte egymást.
De mert a fejedelem hallott az esetrõl, engedélyt adott az ifjúnak Fan Kun képeinek a megtekintésére, s õ még aznap bezárkózott az óriáspagodába, amelyben a festõ legbecsesebb festményeit õrizték. Napokig torokköszörülésnyi zaj sem hallatszott ki a csarnokból. A szolgák a súlyos selymekkel fedett bejárat elõtt hallgatóztak.
A hetedik nap délelõttjén húzódott félre a függöny. Az ifjú úgy állt a küszöbön, mintha néhány pillanattal elõbb lépett volna be. Nem tûnt megviseltnek, inkább szórakozott volt. Ám e szórakozottság bírt valami határozottan kellemetlen jelleggel, kemény, árokszerû vonás jelent meg szája két sarkában, s úgy tetszett, többé nem képes mosolyogni.
A fejedelem türelmetlenül várta az eredményt. Az ifjú bebicegett hozzá, majd alázatosan arra kérte, tekintse meg a mûveket újra, de most már az õ szerény személye kíséretében, s ha a fenséges úr nem venné tolakodásnak, õ beavatná néhány fölfedezésébe is. Bizonyára elkerülte a fejedelem egyébként híresen érzékeny figyelmét néhány apróság.
Mi Csoung rosszat sejtett, mégis úgy követte Fan Kun mûtermébe az ifjút, mint akinek a hatalmába került. Az ifjú szótlanul lépett a Hazatérés Kunghszienbe címû festményhez, s a ködben ázó tájra mutatott. A fejedelem döbbenten látta, hogy a lassan körbejáró ujjbegy nyomán emberi arc látványa emelkedik ki a képbõl. Fan Kun gyûlölettõl eltorzult tekintete mintha éppen a fejedelem arcába köpte volna a megvetését.
Az ifjú szó nélkül továbbsántikált.
Újra megállt egy kép elõtt, s a keze újra fölemelkedett. Fan Kun szinte az összes képébe belefestette önnön tetemét, a legszebb tájrészletek, a Sárga-folyó partjának tavaszi idilljében, a lungmeni kõkertekben a fejedelem árulóinak az arcvonásai ragyogtak, a táncosnõk kurvák, az istenek ellenségesek voltak, mindenütt rejtett romlás, árulás, halál. A lajongi kutyavadászok álma címû képen pedig egyenesen magára ismert a fejedelem! Elhagyatva és kisemmizve hevert egy bambuszfa rönkje mellett, és kutyafeje volt.
A fejedelem remegett megrendülésében, s a szemét dörzsölgette. Az ifjú inkább részvéttel telt, mintsem vakmerõ mozdulattal érintette meg a karját. Mélyen a nagyúr vöröslõ szemébe nézett.
Fogadj el egy jó tanácsot, uram, mondta olyan halkan, hogy szavai a mohával benõtt sziklaháton végigguruló galambfészek súrlódásához voltak hasonlatosak. S mert a fejedelem még mindig önkívületben ingatta a fejét, az ifjú egészen közel hajolt az arcához, s szinte a szájába lehelte a saját lélegzetét.
Egy mûvészben megbízhatsz, uram, de a mûvében soha, suttogta.
S a délelõtti fényben ragyogó csarnokban körbepillantva, mint egy mellékesen azt is megkérdezte, vajon látna-e lehetõséget a fejedelem arra, hogy A lajongi kutyavadászok álma címû festményt a maga számára megvásárolja.

Warning: Unknown: write failed: No space left on device (28) in Unknown on line 0 Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/var/www/clients/client2/web15/tmp) in Unknown on line 0