"Archaikus szabályokat követő kozmosz"Darvasi László Stern úr című novelláskötetének német fogadtatása

Darvasi László: Stern úr. Novellák. Németre fordította Heinrich Eisterer. Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main, 2006. 226 oldal, 12 euró

(...) A kötet minden novellájában megmutatkozik Darvasi azon tehetsége, hogy nagyon realisztikusan szövi bele a természetfelettinek tűnő, felfoghatatlan dolgokat egy gondosan megkomponált, legtöbbször történelmi vagy néha időtlennek ható háttérbe, mint ahogyan azt már A könnymutatványosok legendája című könyvéből ismerjük. A felfoghatatlan, mindaz, ami a megszokott valóságon belül megmagyarázhatatlan, a novellákban különböző súllyal jelenik meg, de mindig központi szerepet játszik. Ezzel olyan lehetőségek nyílnak a - gyakran ugrásszerűen működő és feneketlen mélységekkel rendelkező - psziché számára Darvasi novelláiban, melyeket a természeti törvények általában nem biztosítanak. (...) A német fordítás kiválóan tükrözi Darvasi világos, szép, képekre épülő nyelvezetét - s ez elengedhetetlen feltétele az igazán mély alkotás a befogadásának, mely színesen, nagy kifejezőerővel ábrázolja a szokatlan helyszíneket, rejtélyes lelkiállapotokat, és a cselekmény meglepő fordulatait, s melyben néha felbukkan a tipikusan magyar, vaskos humor is.

(Regina Károlyi: Öt novella a felfoghatatlan dolgok titkáról, www.sandammeer.at, virtuális irodalmi folyóirat [A], 2006. szeptember)

*

(...) Darvasi eredeti történetmesélő, aki gyakran használja a mese és a krónika zsánerét, oly módon, hogy összekapcsolja egymással a historizáló és csodálatos (illetve borzalmas) elemeket. Ennek a módszernek a csillámlásához hozzátartozik idő és tér vonzóan homályos bizonytalansága, ami kontrasztot képez a történetek számos, jól kidolgozott, élesen megrajzolt részletéhez. Darvasi történeteit nehéz saját szavainkkal elmesélni, illetve csak durva egyszerűsítések árán sikerülhet. Mert a novellák lényege többrétűen-bonyolult és ok-okozati kategóriákkal alig megfogható. Mindez nem mond ellent annak, hogy a történetek néha abszurd parabolákhoz hasonlítanak. (...)

Darvasi elbeszélői világában sok minden korhadó, archaikus törvényeknek van alárendelve. Az egyik novellában Stern úr meggyanúsít egy mutatványost, hogy az ellopta tőle a szavakat, s a mutatványost rövid úton nyilvánosan kivégzik - miközben egy másik szövegben a gyilkost szabadon engedik, mert azzal érvel, hogy bensőjében egy szörny tombolt, mely immár átköltözött egy másik lénybe. Darvasinál különös szintézisbe kerül egymással, illetve fantasztikus palimpszesztet képez csoda és tudomány, babonás hit és bürokratizmus, őrület és jéghideg számítás.

Hogy a palimpszeszt nem mellesleg poetológiai kulcsfogalom Darvasinál, ez a spanyolországi inkvizíció korában játszódó novella, a Fernando Asahar tökéletes élete olvastán válik egyértelművé, melynek hőse, a költő Asahar harmincévnyi börtönfogsága alatt egyetlen papírra ír, folyamatosan felülírva a szöveget. Azért került börtönbe, mert nem volt hajlandó parancsra írni, miután felismerte, milyen hatalom rejlik az általa leírt szavakban. Mert bármit vetett is papírra, az valósággá vált, és a költő-Demiurgosznak "olyan következményekkel kell szembenéznie, melyek túlmutatnak rajta". Az írás, mondja Darvasi parabolája, totalitárius aktus, mely magában hordozza mások és önmagunk megsemmisítését, és abszurd fiaskóba torkollik. A novella végén a palimpszesztet beköpi vérrel, majd összegyűri egy haldokló. Darvasi újabb paradoxonja, hogy ezt az irodalomkritikai szöveget gazdagon instrumentalizálja, erős természeti leírásokkal és éles reflexiókkal. (...)

Darvasi meglepően sok nyelvi regisztert ismer: a hivatali és krónikási stílustól kezdve a metaforákkal teli, otrombaságoktól duzzadó beszédig, a historizáló zsargontól a legfinomabb költészetig. S hogy épp ezen stílusok keveréke lett az ő saját stílusa, azt ez a novelláskötet bizonyítja a legékesszólóbban. Egy kötet, melynek bizarr mágiája nagy hatással van mindenkire.

(Ilma Rakusa: A bizarr dolgok mágiája, Neue Zürcher Zeitung [CH], 2006. október 2.)

*

Az 1962-ben született magyar szerző, Darvasi univerzumában semmi sem "normális". Amióta novellagyűjteménye, A világ legboldogabb zenekara 1995-ben németül megjelent, s mióta hat évvel később regénye, A könnymutatványosok legendája Heinrich Eisterer kiváló fordításában megtalálta olvasóit Németországban, joggal tekintjük őt generációja legérdekesebb írójának. Olyan író, aki miközben elvarázsolja a mindennapokat, szuverén módon ellenáll a felszínes realizmus iránti elvárásoknak, aki a történelem töredékeiből és a jelen benyomásaiból állítja össze világát, aki a török háborúról beszél, de a jugoszláv háborút érti rajta, és ez természetesen fordítva is igaz. S olyan író, akinek Szerezni egy nőt című elbeszéléskötete (mely 2003-ban jelent meg németül) a legkeserűbb, legtartósabb s egyben felvilágosító erejű, irodalmi tanúságtétel a legutóbbi balkáni háborúról. Ezek a szövegek az erőszak mibenlétét kutatják, bármely alakban jelenjen is meg, megmutatják, hogyan kezd omladozni a kulturális felépítmény, ha reprezentánsainak felelősen állást kellene foglalniuk, s úgy tudósítanak fogolytáborokról, és a "warlord" területeiről, mintha mindez teljesen normális lenne. (...)

Azok a novellák, melyeket Darvasi ebben az új kötetben gyűjtött össze, szüntelenül a gonosz eredetét firtatják, és a különböző válaszokat rejtélyes képekbe öltöztetik, melyeken sokáig gondolkodhatunk: Vajon Stern magántanár hübriszének büntetése-e, hogy amikor mértéktelenségében bejelenti: Istenről fog előadást tartani, végül képtelen Isten nevét kiejteni a száján? A sátán azért jelenik meg személyesen a Földön, hogy, mint arról a Biblia is tanúskodik, Kleofás kísérőjeként találkozzon a feltámadott Jézussal? Isten azért tagadja meg a teremtést, mert, mint ahogy a Fernando Asahar tökéletes élete című novellában áll, "Isten van, de nem ezt akarja. Isten nem azt akarja, ami van, mert ami van, az nem Istent akarja"? (...)

Darvasi László ezt a novellát, mely mint a kötetben szereplők legtöbbje, a kilencvenes években keletkezett, lektornőjének, Kathrin Raabénak ajánlotta. Ez nemcsak szép gesztus, hanem a téma által is magyarázható: ahol ilyen finom nyelvezettel szól valaki a nyelv elvesztéséről, ott implicit módon azok munkájáról is szó van, akik segítenek megtalálni a megfelelő szavakat az elmondhatatlan dolgok elmondásához.

(Tilman Spreckelsen: Stern mennybemenetele, Frankfurter Allgemeine Zeitung [D], 2006. október 14.)

*

A magyar szerző, Darvasi írói tevékenysége rendkívül szerteágazó: líra, rövid prózai szövegek, újságírói munkák, több igen elismert novelláskötet, háborús-, futball- vagy kínai-történetekkel (ezek közül négy németül is megjelent), gyerekkönyvek, s A könnymutatványosok legendája című regény. Most a Stern úr című kötettel korai szövegeiből ad közre egy válogatást. Novelláknak nevezi őket, s ezek - pozitív értelemben - igen régimódi novellák. Darvasi novellái abból a "megtörtént, szokatlan esemény"-ből táplálkoznak, amely Goethe klasszikus novella-meghatározásában szerepel. Már néhány szöveg elolvasása után is világossá válik, hogy Darvasinál a "szokatlan" eseményből szép régimódi "félelmetes" esemény lesz - a szokatlan, messze ható, nagyszerű szövegek hősei emberi alakba bújt szörnyetegek, nyomasztó, kényelmetlen érzés fog el bennünket a novellák olvasása közben. (...)

A kötet hosszabb szövegei - épp novellisztikus, régies elbeszélői stílusuk által - szintén megingatják a jóról és rosszról, Istenről és az Ördögről alkotott elképzeléseinket. Egy Darvasi-elbeszélés mindig egy brutális, archaikus szabályokat követő kozmosz, melyből bármikor vulkánszerűen törhet elő a halál, illetve állandó ellentétpárja, az Érosz. De vajon annyira más a világ, melyben élünk? A világ azt tesz az emberekkel, amihez csak kedve van, és a sors nem más, mint Isten kicsinyessége. (...)

Azonban minél hosszabban olvassuk ezeket a történeteket, annál jobban megértjük, hogy valaki az "itt és most"-ról mesél nekünk, hogy a "történelmi múlt" éppenséggel a mi "fantasztikus jelenünk". A szörnyetegek köztünk vannak. Mi magunk vagyunk ezek a szörnyetegek. S ez csak még egy okkal több arra, hogy Darvasit olvassunk.

(Christoph Keller: Isten kicsinyessége, Die Zeit [D], 2006. december 7.)

*

(...) A kortárs irodalom magyar kontextusában Darvasi művei egyedülállóak. Nem úgy ír, mint Konrád György, sem úgy, mint Esterházy Péter vagy Nádas Péter. Darvasi azon legjelentősebb magyar szerzők egyike, akik a politikai rendszerváltás után léptek az irodalom színpadára.

A Stern úr mint novelláskötet koncepciójában kevésbé hermetikus, mint a Szerezni egy nőt vagy A loyangi kutyavadászok, azonban az egyes novellák nagyon is azok. Úgy tűnik, mintha Darvasi tudatosan játszana Cervantes (sic!) azon kijelentésével, hogy a novella nem más, mint egy "megtörtént, szokatlan esemény". A szerző feltehetőleg azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan sok szokatlan eseményt meséljen el, amennyit csak lehetséges, anélkül, hogy feláldozná szavahihetőségét. Az időbeli és térbeli keretet korábbi könyveiben például a XVII. és XVIII. századi török kori Magyarország vagy a 90-es évek délszláv háborúi jelentették - most a 17. századi Bajorország, az inkvizíciós Spanyolország vagy a századfordulós Magyarország. Azonban az időt és a helyszínt nem mindig nevezi meg pontosan. (...) Darvasi szövegei semmiképp sem pontos történelmi megfigyelések, az időbeli és térbeli vonatkozások célja sokkal inkább az, hogy hitelesítsék előttünk a közvetlen és elháríthatatlan erőszak megjelenési formáit. (...) A műfaj követelményeinek megfelelően minden novella egy csattanóra van kifuttatva. Olyan titok hajtja előre a cselekményt, mely szinte alig bontakozik ki az olvasó előtt, s melynek megfejtése végül meglepően egyszerűnek bizonyul. Kiderül, hogy létezik "a gonosz banalitása". (...)

Nem árt, ha szüntelenül résen vagyunk Darvasi elbeszélői univerzumában járva, ugyanis a szövegek mindig megpróbálnak egy bizonyos igazságot úgy tálalni nekünk, mintha az az egyetlen lehetséges igazság volna. Ebben a novelláskötetben a két nagy ellenfél Isten és az író, mivel mindketten mindenható teremtők. Emellett azonban nemigen találunk olyan kortárs szerzőt, aki ennyire fizikaivá teszi Istent, mint Darvasi, eddig megjelent könyveiben mindig újra és újra előfordult.

Darvasi elbeszélői módszere posztmodern - még ha ezt a fogalmat szinte teljesen önkényesen használja is ma mindenki. Azt demonstrálja, hogy már sem utópia, sem érvényes elbeszélés nem írható. Eredetiségét a lehető legkülönbözőbb síkok egymásra tolásával éri el. (...) Azonban Darvasi novellái a posztmodern korszak végéről is szólnak, az ideológiák korába való visszatérésről. S ez teszi őket kiemelten aktuálissá. Számos kereskedő próbálja meg manapság erőszakosan ránk sózni megkérdőjelezhetetlen áruját. Az íróra ebben a versenyben különleges szerep hárul, ő ugyanis képes rá, hogy ideológiákat reklámozzon, s hitelesen ábrázolja azokat. Ez a közép- és kelet- európai szerzők számára bizonyára nem jelentéktelen szempont, hisz nem sok idő telt még el azóta, hogy az írók egy része az állam szolgálatába állt, egy másik része pedig disszidensként ellenzékbe vonult.

Darvasi novellái figyelemre méltó nyomokat hagynak bennünk. Megérintenek, fogva tartanak, magukkal rántanak a mélybe. Barokk érzékiség lengi körül őket, s közben a halál mindenkori jelenléte is érezhető. A szóbeli-elbeszélések tradícióiba illeszkednek bele, a mesék, mítoszok és legendák hagyományába. Olvasás közben mindig azt gyanítjuk, hogy a történeteknek valós alapja van, s nem zárható ki, hogy valóban meg is történtek, a leírt, vagy ahhoz hasonló módon. A morál azonban hiányzik belőlük. Nem csak az élet egyetlen nagy siralomvölgy, de az is lehetetlennek tűnik, hogy a túlvilágon találjunk megváltást. Archeológiai szövegek ezek, melyek rejtett dolgok után kutatnak. Ez persze Darvasi minden eddigi könyvéről elmondható, de a Stern úr esetében jóval borúsabb az ábrázolt világkép, mint a foci- vagy háborús történeteket tartalmazó kötetekben. Itt már alig csillan meg a humor, mely elviselhetővé teszi az életet. Persze az, hogy a szövegek ennyire fogva tartanak bennünket, Heinrich Eisterer érdeme is, aki Darvasi német fordítója. Darvasi és Eisterer már A könnymutatványosok legendája című regényért közösen kapta meg a Berlini Irodalmi Kollokvium "Brücke Berlin" díját. Olyan munkakapcsolat ez, ami az olvasók szempontjából több mint szerencsés.

Csak remélhetjük, hogy Darvasi nemsokára ismét egy regénnyel jelentkezik. Nem azért, mert az ignoráns recenzensek mindig ezt követelik. Hanem azért, mert szívesen hallgatnánk hosszabban is ezt a hangot, ami olyan világokról mesél, melyek teljesen idegenek, és mégis olyan ismerősek.

(Daniel Kruzel: Egyetlen nagy siralomvölgy?, www.literaturkritik.de, online irodalmi folyóirat [D], 2006. december 12.)

*

Darvasi László könyveiben rettentően sok vér folyik. A testek gyengék és roskatagok, a lelkek azonban vasból vannak, és sötét ércből az akarat. A szerelem félelemmel keveredik, a szexre rendszerint csak kétségbeesésből kerül sor. Erős szagok dominálnak, állandóan jelen van az undor. De mindennek ellenére tiszta néha az ég. Vannak írók, akik derűs hangulatot lopnak olvasóik szívébe. Ez az 1962-ben született magyar író nem közéjük tartozik. Az is igaz, hogy a lehető legnagyobb gyengédséggel végzi ki alakjait. Megerőszakolják őket és meghalnak, vagy maguk lesznek gyilkossá, de mindezt a szerző távolról sem hatásvadász módon ábrázolja. Darvasi a rémregény elemeit használja, de a félelmetes dolgok nem öncélúak, hanem egy mélyre ásó és kíméletlen vizsgálat részei. Ez a vizsgálat könyörtelenül szabdalja széjjel a testeket, mint egy virtuóz módon használt szike, s arra irányul, hogy a lélek fészkét megtalálja. Ez a poétikus képzelet eszközével lefolytatott boncolás rendkívül szokatlan vállalkozás a demokratikusan nyugtalan és szekuláris lét általános, kényelmes lanyhasága közepette. (...)

(Jörg Plath: Darvasi László - Stern úr, www.arte.tv/de [D], 2006. december 19.)

*

(...) Darvasi alakjai vétkesek, bűnözők és gonosztevők, akik már csak Isten kegyelmében bízhatnak. Néha úgy tűnik, mintha a szereplőknek előbb meg kellene járnia minden sötét bugyrot, magukra kellene venniük minden szenvedést, hogy - miért is, tulajdonképpen? Ki tudja! De a szemüket mindanynyian egy, a végtelenben található pontra függesztik. (...) A valóság inogni kezd, és omlásnak indul, s mindez épp akkor, amikor valaki a reggelizőasztalnál egy szelet mézes kenyeret ken magának. Az olvasó mindannyiszor, amikor lapoz egyet, rádöbben, hogy ami a lap túloldalán olvasható, az megcáfolja, megsokszorozza, vagy teljesen kiforgatja önmagából az előző oldalt. Darvasi a bizonytalanság atmoszférájában kalauzol bennünket, s novelláinak ellenállhatatlan vonzereje valószínűleg abban a lassan felderengő belátásban rejlik, hogy a világot olyasvalami hajtja, ami mindig rejtve marad, s amit csak az irodalom, az írás és az elbeszélés képes megérinteni és mozgásba hozni.

(Yvonne Gebauer: Mint a mézes borotva, Süddeutsche Zeitung [D], 2007. március 28.)

Válogatta és fordította: Sárossi Bogáta