"Bátor, vigasztalan könyv"Darvasi László Szerezni egy nőt címu novelláskötetének német fogadtatása

Darvasi László: Szerezni egy not (németül: Eine Frau besorgen). Németre fordította: Terézia Mora, Relle Ágnes és Heinrich Eisterer. Suhrkamp Kiadó, 2003.

A magyar író, Darvasi László csendes, barátságos, inkább félénk ember. A szerzo, aki az elmúlt tíz évben kitartóan megdolgozott azért, hogy a fiatalabb generáció legfontosabb magyar írójának tekintsék, nagy, gyakran kissé félénk pillantású szemével olyan hatást kelt, mintha minden, ami egzaltált, idegen lenne számára. Úgy tunik, sokra becsüli a mindennapokat és azok szertartásait, mintha szüksége lenne rá, hogy ismeros környezetben tartózkodjon, és legfeljebb egy izgalmas focimeccs kedvéért hajlandó megfeledkezni magáról.

De a világ, amely Darvasi könyveiben megjelenik, egyáltalán nem normális. Alaposan kitért a megszokott kerékvágásból. (...) Darvasi világa áttekinthetetlen, tele van eroszakkal, olyan lények népesítik be, akik sztoikusan elfogadnak mindent, ami történik velük, és minden együttérzés nélkül minden rosszat megtesznek másokkal, amire csak képesek. (...)

Ugyanakkor azonban ez a világ tele van érzékenységgel, túlságosan is szenzibilis, és olyan kábító szimbolizmus jellemzi, mely mintha közvetlenül a klasszikus meseirodalom arzenáljából származna. Mint például a szép Emília hajszála, melyet a szél a sírásóhoz sodor, s mely hozzásegíti a férfit ahhoz, hogy leküzdhessen minden akadályt, ami elválasztja ot a lánytól.

(Tilman Spreckelsen: Isten beteg. Darvasi László, a komor világ-varázsló Magyarország irodalmi reménye. Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung, 2003. 08. 31.)

*

Annak, hogy egyáltalán képesek legyünk társadalomban élni, talán az a feltétele, hogy hallgatni tudjunk a buntettekrol. A rombolást elrejti a hallgatás. És ha mégsem hallgatunk, akkor féligazságok és legendák könynyítik meg a továbbélést a nagy gyilkolás utáni történelmi csendben. Szürreális jelek villognak a muvészet falain. Az eroszak irodalmi eszközként való alkalmazását nem kell megindokolni. A muvészet abban rejlik, hogy azok számára, akik vállalják, hogy ennek az irodalomnak a befogadóivá lesznek, bizonyos többféleképpen is értelmezheto jelek védelmezo distanciát nyújtsanak.

A Szerezni egy not címu elbeszéléskötettel Darvasi László elérkezett a jelen, a háború utáni kor borzalmaihoz. A háborút, a boszniai és koszovói mészárlást szomszédként élte át. Mindennek nem volt semmi rejtett értelme, a nacionalista orületen és a gyulöleten kívül. (...) Darvasi nem megy bele abba, hogy meghatározza, igazságos vagy igazságtalan-e a háború. Morális jelzoket nem sorakoztat fel. Valahogy mindenki harcolt mindenki ellen, de mintha senki nem emlékezne rá, miért is ölt. Az ország belemerevedik a borzalomba, megáll az ido. A gyilkolás mindenkit lenyugöz, olyan, mint egy fertozo betegség, "... véres a fák hasa" is. A napról napra való túlélés szabályai kizárólag az eroszakos tribalizmus íratlan törvényeihez igazodnak.

A tizenhat történet mindegyike egy noi névhez kötodik, sot, egy no életéhez, mely aztán megint semmivé foszlik. A nemek között ugyanúgy folytatódik a "szerzés" gyakorlata, mint a háborúban, az élveteg zsákmányoló rítusok nem értek véget. A fiúk megölik apjukat egy no miatt, vagy zavarodottan menekülnek anyjukhoz: "édesanyám, üssön". Egy not alapvetoen "megszerez" magának a férfi - eroszakkal magáévá teszi, vagy egyszeruen megvásárolja más férfiaktól, legjobb esetben pedig ajándékba kapja. Egyszer még az árat is megmondják, ötezer német márka. Ha valaki noket vásárol össze egy kupleráj számára, nem sokára azt a tömör mondatot olvashatjuk: "Amelyik lány megmaradt, az megmaradt." De a romba dolt Jugoszláviában sem kizárólag áldozatok a nok, hanem emlékeztetnek egy másik világra, a szépség és poézis világára. (...)

A férfiak sírásók, protéziskereskedok, orvlövészek vagy csempészek, és ha álcázni akarják magukat, teherautó-soforök lesznek, ami az alapfoglalkozás errefelé. Persze bekenik magukat vérrel, hogy tisztelet övezze oket. Ám nem egy warlord, hanem egy warlady az, aki vasmarkában tartja a régiót. Minden történetben feltunik egy gyilkos banda fenyegeto árnyéka, melyet egy no vezet, akirol azt suttogják, hogy "régmúlt hosök és partizánlegendák árnyaival" szeretkezik. (...)

A könnymutatványosok...-tól eltéroen itt szürreális fokozások veszik el a háborús borzalmak élét. De továbbra is érvényes: a háborút nem lehet megérteni. Darvasi nem tartogat számunkra semmiféle metafizikai vagy ideológiai vigaszt, ami elviselhetové tenné az elviselhetetlent.

(Jürgen Verdovsky: Mert az élok nyugtalanok lesznek. Bátor, vigasztalan könyv a balkáni háborúról: Darvasi László a muvészet lényegéhez érzi magát közel, ha a kegyetlenség leleményességgel párosul. Frankfurter Rundschau, 2003. 10. 08.)

*

(...) Darvasi háborús történetei titokzatosak. Némelyik vakmero, némelyik zavaros, s vannak, amelyek olyan borzalmasak, hogy nehezünkre esne az olvasás, ha ugyanakkor nem nyugözne le a szerzo nyelvének képi ereje. A kötet tele van tudatosan feloldatlan ellentmondásokkal, fantasztikus fordulatokkal és gyönyöru képekben megfogalmazott megdöbbento kegyetlenségekkel. A szürrealista motívumok, melyek a történeteket teljességgel megszabadítják a valóság súlyától, s ugyanakkor nyomasztóan kézzelfoghatóvá teszik az iszonyatot, úgy is értelmezhetoek, mint a háborúban sérült elbeszélo torzult látásmódjának víziói.

(Fridtjof Küchemann: Elbeszélések. Darvasi László: Szerezni egy not. Literaturen, 2003. Nr. 10.)

*

(...) Egy fantasztikus Balkán körvonalazódik itt, szinte ugyanannyira különös és borzalmas, mint Darvasi A lojangi kutyavadászok címu könyvének Kínája. De a szerzo sosem törekedett realizmusra. Tömöríto muvészete a parabolát célozza meg; ezernyi beszédes részletbol épít fel egy szuggesztív, képekkel telített világot.

A könyv elején egy kitalált íróval találkozunk, aki a történetek "dokumentátorának" nevezi magát, és közben megjegyzi, hogy nem létezik "igazságos" vagy "szükséges" háború, csak maga a háború létezik: "az árokparton rothadó... test illata". Ez jelzi a szemléletmódot - nem ideologikus, hanem kérlelhetetlenül pontos és minden érzékünkre hatóan drasztikus, ami nem zárja ki, hogy néha költoivé váljon. (...) Darvasi háborús történeteiben muvészi egyensúlyban vannak a rettenetes és a csodálatos, a félelmetes és a humoros dolgok. Mint a hatalom és a tehetetlenség, az eroszak és a szenvedésre való készség, a bun és az ártatlanság. Nem a morál dönt a nemek és az ösztönök harcában, mert a harc forrása a félelem és a szorongás. "A szorongás nem képzeleg, mert középpont, centrum." Félelembol szeretnek és gyilkolnak, gyulölnek és remélnek, félelembol alázzák meg egymást, és félelembol imádkoznak. (...) Darvasi mitikus történetei a képes beszéd archaizmusa révén idotlennek tunnek.

(Ilma Rakusa: Az ég félelme. A tehetséges magyar elbeszélo, Darvasi László képzeletbeli Balkánja. Die Zeit, Irodalmi melléklet, 2003. 11. 13.)

*

Mi a háború? A magyar szerzo, Darvasi László elbeszéléskötetében, melynek címe Szerezni egy not, meglepo válaszokat talál. Mint nemrég megfigyelhettük, mostanra már az amerikai haditudósítások bejáratott módszerei közé tartozik, hogy úgy ábrázolják a gyilkolást, mint a militáns videojátékok egyfajta változatát, mint valami tiszta ügyletet, melynek során néhány épület leég vagy romba dol, de különben senkinek nem esik baja. Darvasi legújabb németre fordított könyve korrigálhatja ezt a képet.

Darvasi megtalálja saját, sajátos formáját, melynek segítségével a borzalmakat kézzelfoghatóvá teheti. Történetei a háború álombéli tájait vetítik elénk. Éppen azért, mert szürreális képek és események állnak a középpontban, ezek hihetetlen erovel hatnak ránk. Ha emberek célzottan, következetesen és hidegvérrel támadnak egymásra, és ugyanakkor azt hiszik, jó okokat tudnak felsorakoztatni erre, akkor az író kötelessége, hogy nemet mondjon arra a logikára, mely ilyen okokat és érveket elfogad. Ez ennek az elbeszéléskötetnek, mely még az egykori Jugoszláviában folyó háború hatására született, s mely Magyarországon három éve jelent meg, a poétikai krédója.

A történetek provokatív sajátosságaihoz eloször hozzá kell szoknunk. És bele kell nyugodnunk, hogy öszszességükben ezek a történetek rejtélyesek, átláthatatlanok és makacsul megfejthetetlenek maradnak. Darvasi elbeszéloi elmossák az élet és halál között húzódó határt. Agyonlövik és elássák az embereket, csak azért, hogy azok aztán feltámadjanak, és mások újra agyonlojék oket. Minden oldalon történik valami mindeddig hallatlan. (...) Nagy lenne rá az esély, hogy eltévedjünk a rengetegben, ha férfiak és nok viszonyát a pszichológia módszereivel próbálnánk meg értelmezni. Csak akkor mozgunk biztos terepen, ha az atmoszférára ügyelünk. Rothadás, buz, mocsok, vér, valami nyomasztó hoség, valami meghatározhatatlan félelem, valami sötét élvezet: Ezek a hozzávalók fuszerezik a történeteket, belolük áll a háború és az igazság. (...)

Elso pillantásra különösnek tunik, hogy ebben a bizarr tájban hirtelen a filozófiai vagy teológiai által ihletett mondatok bukkannak fel, melyek a hétköznapi logika részei. "Istennek meghaladta az erejét a teremtés" olvashatjuk például egy helyütt. Bár ezeken a mondatokon bízvást elgondolkodhatnánk, a szürreális kontextusban úgy hatnak, mint egy orült ember mondatai. Ahol a háború uralkodik, ott az értelemnek nincs többé helye, még a bölcsek gondolatainak sem.

Miért létezik a világban a gonosz, a kegyetlenség, a szenvedés? Darvasi eddig németül megjelent könyveibol ez a dönto alapkérdés olvasható ki, A könnymutatványosok legendájából csakúgy, mint A lojangi kutyavadászok történeteibol. A 41 éves magyar szerzo nem ismeri a választ. De nagyon pontosan figyel, egy olyan orvos hideg tekintetével szemlél mindent, aki egy operálhatatlan daganatot fedezett fel. Talán ez az o módszere arra, hogy felháborodásán felülkerekedjen.

(Benedikt Scherer: Letépett fejeket pótló protézisek. Tages-Anzeiger, 2003. 12. 10.)

*

(...) A noknek olyan furcsa nevük van, mint Baba Franciska, Rosalia Fugger-Schmidt vagy Vera Domitum, ezek a nevek a tizenhat elbeszélés némelyikének címei is. Háborús kurvák, markotányosnok, protézisárusok, apácák és profi hóhérok; német márkáért vásárolják meg vagy elrabolják, rabszolgává teszik és megeroszakolják oket. Rondák, bolondok és betegek, hegek és foghíjak csúfítják el oket. De egyben angyalok is, akik megkínzóikat egészen a könnyekig meghatják, - csakúgy, mint egykor Kleist, a háborús történetek nagy elbeszélojének novelláiban - s szerelmes lovagjaikat ezáltal változtatják végképp ördögökké. A háború által meggyalázva, a szoldateszkának védtelenül kiszolgáltatva némán, álmukban vagy izgató alázatosságot mutatva is megorzik érinthetetlen szépségüket, szuverenitásukat és ártatlanságukat. Így a haramiák a végén maguk sem tudják már, mit tegyenek háborús menyasszonyaikkal: szeressék, vagy áldozzák fel, imádják, vagy öljék meg oket, dobják oda testüket a kutyák eledeléül, vagy ok maguk kapaszkodjanak fogukkal a húsukba.

De tulajdonképpen egyre megy. Ebben a háborúban nincs éles határvonal jó és rossz, tettes és áldozat, szerelem és gyulölet, sot még élet és halál között sem: a föld, a levego és az állatok beszélni kezdenek, a madarak halottan hullnak alá az égbol, kofigurák kelnek életre, s a halottak feltámadnak. A háború borzalmaira nincs ép ésszel felfogható magyarázat, és nincs metafizikai vigasz. (...)

A legtöbb történet elzárkózik mindenfajta értelmezés, vagy ne adj isten morál elol, csak az érzékeket megzavaró paradoxonok, misztériumok és a rejtélyes álomlogika érvényesülnek: (...) például a nok mély álomba zuhannak, vagy odaadják magukat egy apatikus-eksztázisban [sic! - a ford.] éneklo hadúrnak vagy hóhérlegénynek. Akinek van egy kis esze, hülyének tetteti magát és hallgat; a nyelvet már rég megfertozte a bizalmatlanság vírusa, és bemocskolta a vér.

"Isten szeretete vak, mert általános. De a bántása lát, mert mindig konkrét." Az igazság Darvasinál mindig fantasztikus, rettenetes, halálos, de mindig konkrét. Alakjainak nincs ideológiája, vallása, nincsenek kiszámítható indítékaik; tömegsírokban kaparják el, és elfelejtik oket. De mindnyájuknak, még a szellemeknek és halottaknak is van történetük és nevük, vannak szenvedélyeik, és homályosan él bennük a szeretet iránti vágy.

(Martin Halter: Akinek van egy kis esze, hülyének tetteti magát és hallgat. Ha a kegyetlenség leleményességgel párosul, a muvészet lényegéhez kerülünk közel: Darvasi László történetei a háborúról. Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2004. 02. 07.)

*

(...) A Szerezni egy not magyarul 2000-ben jelent meg, Darvasi nagy regénye A könnymutatványosok legendája után és a még a trükkösen kelet-európai-kínai történetek, A lojangi kutyavadászok elott. Az 1962-ben született Darvasi már ezzel a két németre lefordított könyvvel is bebizonyította, hogy a Nádas, Esterházy és Kertész utáni generáció egyik legfontosabb írója. De talán mégis a keskeny Szerezni egy not címu novelláskötet Darvasi legjobb muve. Természetesen nem ez az egyetlen módszer, mellyel értelmezni lehet a jugoszláviai vagy bármely más háborút, de túlzás nélkül mondhatjuk, ez az egyik leghatásosabb. (...) Tán valaki furcsának találja, hogy ez a jugoszláviai háborúról szóló könyv egy magyar szerzotol származik. Darvasi azonban Szegeden él, ami csak néhány kilométernyi távolságra van a vajdasági határtól. Még szaglanak a hullák, a menekültekkel találkozni lehet az utcákon. Eszék és Újvidék közelebb van, mint Budapest. Van a könyvnek egyfajta eloszava, Schreiber véleménye a háborúról, melyben egy háborús tudósító érkezik sántikálva Szlovéniából, és kikéri az egyes szám elso személyben megszólaló elbeszélo véleményét. Azonban az elbeszélo nem nyilvánít véleményt. Ő nem tud a háborúra "se nemet, se pedig igent" mondani, mivelhogy író. "Igazságos" vagy "szükséges" - ezek a jelzok olyanok számára, akárha szaloncukrokat látna himbálózni fenyoágon, sot, "a háborús jelzok inkább seggtörlokendok".

(Hans-Peter Kunisch: Egy dubrovniki szivacs; kemény és jó: Darvasi László háborús történeteinek gyujteménye - Szerezni egy not. Süddeutsche Zeitung, 2004. 02. 20.)

*

(...) Mikor az értelem, emberség és tolerancia már csak idegen szavak, és a világ kizökken a megszokott kerékvágásból, akkor szólalnak meg a tizenhét háborús történet elbeszéloi. Váltakozó nevek és funkciók mögött bújik meg a krónikás, aki megfigyel, aki dokumentátornak nevezi magát, aki az emlékezést tekinti az értelmezés legintenzívebb formájának. Darvasi egy olyan folyamból merít, mely elmossa az idok hierarchiáját. A jakulevói tömegsír és a legendás partizánno, Milenka Carica csapata ezekben a történetekben egyfajta refrénként jelenik meg; ez a refrén tudatosítja bennünk, hogy Darvasinál valójában a halottak az élok, és a látszólag élok megmásíthatatlanul halottak.

A "beteg világ" történelmi variációinak bemutatása végso soron csak azt a célt szolgálja, hogy rámutasson: "a világot a romlásban tartó, részvétlen" Isten mindenütt jelen van. A boszniai háború, a koszovói üldözések és Szerbia bombázása szolgáltatják az alapanyagot, melybol az elbeszélo levonja tanulságait. Aki Darvasira hagyatkozik, zurzavarnak teszi ki magát; azonban az ellentmondás logikájából következik, hogy a mindennapi tragédiák krónikása egyben történelem-komédiásnak és vérhumoristának is tekinti magát, s a borzalom komédiába illo magvát is megmutatja. Egy olyan dikció tükrében, melyben a prózából a költészetbe való átmenetek zökkenomentesek, még a borzalmas is szépként mutatkozik, mint például, ha a háború angyala felnyitja a szemét, vagy egy no ért a fu nyelvén.

(Hansjörg Graf: Szélsoségek irodalma. Neue Zürcher Zeitung, 2004. 04. 15.)