Darvasi László: A hang történeteA Borzasztó együttes

A Borzasztó együttes hihetetlen népszerűségnek örvendett nem csak a Fővárosban, hanem a világ egyéb tájain is. Persze, ahogy ez már lenni szokott, a Borzasztó az új szemléletű dalaival, szókimondó szövegeivel rendre jókora viharokat kavart és botrányokat okozott. Sokan támadták az együttest, például öreg bácsik és nénik nyomban lekapcsolták a rádiót, ha abból a Borzasztó valamelyik száma harsogott. A fiatalok azonban imádták a Borzasztót. Hűségesen utánozták a fiúkat, ha azok hosszú hajjal jártak, ők is megnövesztették a sajátjukat, és ha piros cipőben topogtak a színpadon, másnap tele voltak az iskolák piros cipős gyerekekkel. A Borzasztó egyik leghíresebb száma a Májas hurka, véres hurka volt.

Májas hurka, véres hurka!

Májas hurka, véres hurka
Jaj, de durva, jaj de durva!
Öt perc múlva, májas hurka,
Jaj, de durva, jaj de durva!
Tíz perc múlva, véres hurka,
Jaj, de durva, jaj, de durva!

Virághurka, majomhurka,
Galambhurka, kislányhurka,
Dollárhurka, csokis hurka!
Piros hurka, sárga hurka,
Szürke hurka, barna hurka,
Juj, de durva, juj de durva!

Májas hurka, véres hurka,
Ú, de durva, í de durva!
Te is hurka, én is hurka!
Hú, de durva! Hú, de durva!

A fővárosi kolbászsütők felháborodottan tiltakoztak a zeneszámok hangvétele ellen, különösen a hurkás sláger zaklatta fel őket. A felháborodás végül olyan méreteket öltött, hogy egy napfényes délelőtt, amikor pedig sütögetni kellett volna, tömegesen vonultak a polgármesteri hivatal nagy, sárga épülete elé, és ott petíciót, azaz tiltakozó iratot nyújtottak át zavartan toporgó Kukta Gerozán polgármesternek. A petícióban az állt, hogy a Borzasztó együttes meggyalázta és kigúnyolta az ő hurka és kolbászsütő tudományukat, ezért követelik, hogy Borzasztó együttes tagjait tiltsák el a kolbász, hurka, virsli, oldalas és töpörtyűevéstől. A lacikonyhások mindenféle zászlókat lengettek, az egyiken hurkás zászló volt, a másikon virslis, és volt még töpörtyűs zászló is.
- Kolbász, hurka! Virsli, töpörtyű! - skandálták elszántan a lacikonyhások. Szegény Kukta Gerozán hunyorgva bámulta őket. Néha megtörölte az izzadó homlokát. Ilyen komplikált esete már régen volt. Hogy nyugtatja meg ezeket az embereket?!
- Mi ebben a durva?- kiabált az első sorból egy megtermett asszonyság, majd villámló tekintettel tette hozzá - Én, kérem, az Erzsi néni vagyok!
Mire a jó Kukta Gerozán annyit hümmögött a már kikészített mikrofonba, hogy szerinte se durva a kolbász, sem pedig a hurka, a töpörtyű is csak ránézésre rémisztő, ám ha valaki mégis durvának találja őket, akkor az bizony az ő dolga, mert az embereknek nem lehet megparancsolni, hogy ne találjon durvának, mondjuk, egy szépen kisült véres hurkát.
Zúgott a tömeg, pfújjolt, hullámzott.
- Az én véres hurkám nem durva! Kikérem magamnak! - kiabálta egy apró dühös ember, nagy fehér kötényben.
- Igaza van a Feri bácsinak - kiabáltak többen.- A Feri bácsi véres hurkája egyáltalán nem durva!
- Én vagyok a Feri bácsi! - tolakodott Kukta Gerozán elé a nagykötényes, kicsi termetű ember. - Érti, polgármester úr, hogy a Feri bácsi vagyok?!
- Értem én, Feri bácsi, hogyne érteném. Viszont a művészet szabadságát korlátozni nem lehet! - jelentette ki Kukta Gerozán.
- Majd én megmondom, hogy mit lehet! - emelte meg a mutató ujját jelentőségteljesen Feri bácsi, aki apró termete ellenére láthatóan nagy tekintélynek örvendett a lacikonyhások között. Csönd lett. Feri bácsi szemöldöke összeszaladt, nagy lélegzetet vett, és folytatta. - Odajön hozzám, a pultomhoz ugye, valaki, mondjuk, jó hosszú haja van, vagy ilyen révült, égnek fordult tekintete van. Értitek? Mire én megkérdezem ravaszul, ó, véletlenül nem híres művésznek tetszik lenni. Mire a fickó büszkén kihúzza magát. Dehogynem, dehogynem! Véletlenül híres festő vagyok, híres költő vagyok!
- Vagy egy híresen pimasz trombitás - szólt közbe Erzsi néni.
- Igen, egy…egy trubadúr, Erzsi néni - folytatta Feri bácsi. - És én azt mondom ekkor, hohó, ha az úrnak művésznek tetszik lenni, énnálam nincs hurka. Értitek? Nincsen kolbász! Nincsen töpörtyű! Mert maga jóízűen megeszi az én hurkámat, aztán a színpadon legyalázza. Befalja két pofára, utána meg jön a durva, durva. Hát nem! Az ilyen menjen a palacsintáshoz vagy a főtt kukoricáshoz!
- Lakjon jól a vattacukrosoknál, höhöhö! - harsogta egy öblös hang.
Helyeselve bólogattak a lacikonyhások. Egyszerre megszólalt az egyikük.
- Én a Béla bácsi vagyok!
- Mondjad Béla bácsi - kiabálták neki
- Én csak azt akarom mondani - hajolt a mikrofonhoz Béla bácsi -, hogy szerintem én nagyon finom hurkát sütök, meg a mustárt is ingyen adom. Meg a hatodik hurkát is ingyen adom! - tette még hozzá, és elégedetten körbenézett.
- Ez most nem reklám, Béla bácsi, hanem tiltakozás! - kiabálták neki.
- Ja - hökkent meg Béla bácsi, és a fejéhez kapott. - Tiltakozom, tiltakozom - mondta aztán, s a fejét vakargatva eltűnt a tömegben. Most egy fekete képű emberke lépett a mikrofonhoz.
- Zolika vagyok, a gesztenyesütőktől. Kedves lacikonyhások, támogatunk benneteket. Támogatunk, és veletek együtt tiltakozunk.
- Köszönjük, gesztenyesütők, nagyon köszönjük!
- Én a Józsi bácsi vagyok! - lépett a gesztenyesütő Zolika helyére egy másik lacikonyhás.
- Mondjad csak, Józsi bácsi. Tiltakozzál te is! - kiabálták a lacikonyhások
- Csak azt akarom mondani, hogy az én konyhámat gyakran fölkeresi egy költő, nahát az igazán rendes ember. Például írt az én májas hurkámról, és csupa szépet írt, és ezt onnan tudom, hogy a költemény Józsi bácsi májas hurkája címmel megjelent egy nagysikerű verses könyvben is, pont az öt hóvirágról szóló vers mellett szerepel. Szóval, én Józsi bácsi, csak azt akarom mondani, hogy nem minden művész áruló.
- Hogy hívják azt a költőt? - rikkantotta valaki.
- Babéros Néró, a kavicsvári zseni. Nagyon rendes ember, bár mostanában kissé hangosan beszél.
Kukta Gerozán kapkodta a fejét. Álmában se gondolta volna, hogy egyszer éppen a lacikonyhások felháborodását kell lecsillapítania. Hú, de nehéz, de bonyolult feladat! Itt tolong vagy kétszáz kolbászsütő, teljesen fel van dúlva a lelkük. Ühüm bácsi Kavicsváron biztos megoldotta volna a dolgot. Segített volna neki Hektor Viktor vagy Trapiti. Kukta Gerozán kitátotta a száját, hogy mondjon valamit, aztán becsukta. Mert mit mondjon? Mit?!
- Én meg Laci bácsi vagyok! - dörmögte egy nagy, kövér bácsi. - Én egyszer egy egész tűzoltó zenekart jóllakattam. Azok is művészek, nem?! Hálából eljátszották az "Eloltottuk Mari néni égő házát!" című indulójukat. Tramtatam, ta, tam! Hát hogy az milyen szívszorító volt! Sírt az egész piac, gyerekek! Tudjátok ki bömbölt a leghangosabban?! Lajos bácsi, a biciklimegőrző!
- Én meg a Sanyi bácsi vagyok. És ne haragudjatok meg, de nekem tetszik a Borzasztó.
Mi?! Hogy?! Mi történt?!
Olyan csönd lett hirtelen, mintha kétfejű ufó jelent volna meg a polgármesteri hivatal előtt. Vagy hirtelen elébük piruettezett volna egy balettező vízilólány. Mindegy. Ez a bejelentés olyan váratlan volt, hogy ennél nagyobb váratlanságot elképzelni sem lehetett. Sanyi bácsinak, a nagy, fantasztikus, borzalmasan ízletes oldalasokat sütő, a tepertőművész, a virslivarázsló Sanyi bácsinak tetszik a Borzasztó?!
Megőrült a világ?
Megőrült Sanyi bácsi?
Megzsarolták?!
Vagy rosszul hallották?!
- Figyeljetek ide! - állt a megdermedt lacikonyhások elé Sanyi bácsi, akinek akkora bajusza volt, mintha egy kövér májas hurkát ragasztott volna a szája fölé. - Elmondom az igazságot nektek, emberek. Mert az igazság olyan fontos, mint forró olaj a hurka alatt! Az igazság az, hogy néha dúdolni szoktam a Borzasztó számait. Hát igen, a durva hurkásat is. De ilyenkor soha nem gondolok az én hurkámra, vagy az én oldalasomra. Se a Feri bácsi vagy a Józsi bácsi kolbászára!
- Vagy az enyémre! - szólt közbe Erzsi néni.
- Igen, igen Erzsi néni, a te kolbászodra se gondolok! Hanem csak úgy énekelek! Csak úgy! Különben szerintem a Borzasztó nem is a mi hurkánkról vagy a mi kolbászunkról énekel. Úgy mondják ezt, hogy az egy elvont kolbász. Értitek?
- Én értem! - bólogatott Feri bácsi. - Az elvont kolbász az, hogy nincsen ilyen kolbász. Csak képzelődés!
- Csak a dalban van? - kérdezett közbe Laci bácsi.
- Igen, igen, csak ott durva! - bólogatott Erzsi néni.
- A valóságos kolbászok nem durvák - helyeselt Béla bácsi is.
Kukta Gerozánnak ekkor végre valahára mentő ötlete támadt. Hiszen már nagyon éhes volt.
- Kedves Barátaim - lépett tehát a mikrofonhoz - Nektek teljesen igazatok van. Fantasztikus felfedezést tettetek, úgyis mondhatnám, rátapintottatok a művészet lényegére! Amiről a Borzasztó énekel, az elvont kolbász. Igen! Nekem viszont egy konkrét sült kolbászra lenne szükségem, egy egészen konkrétra. Ki sütne nekem egy konkrét kolbászt?
Hú, megint csönd lett.
Aztán valaki fölkiáltott.
- Sanyi bácsi! Süssön konkrét kolbászt Sanyi bácsi!
Hát ezt nem kellett kétszer mondani, a lacikonyhások csoportja, nyomban megfordult, mert mégis csak jobban szerettek sütni, mint tüntetni, és legott visszaindultak a piac felé. Szépen visszameneteltek a bodegáikhoz. Sanyi bácsi megsütötte a konkrét hurkát és a konkrét kolbászt, tett a tálba még egy konkrét májas hurkát is, aztán az emberek újra visszavonultak a polgármesteri hivatal elé. Az éhes Kukta Gerozán pedig, hogy érzékeltesse, hogy mégis csak az önérzetükben megsértett lacikonyhásokkal szimpatizál, előbb megette a véres hurkát, aztán pedig a májas hurkát, végül pedig a kolbászt. Konkrétan megette mindegyiket. Utána rámosolygott a titkárnőjére:
- Hozna, Pirike, egy dupladupla málnaszörpöt?
Volt a Borzasztó együttesnek másik nagyon sikeres híres száma is, a fiúk úgy mondták, hogy ez egy tipikus modern szerelmes szám. Azt fejezi ki, magarázták mindenféle interjúkban vagy a televízió érdekes műsoraiban, hogy a szerelemben nem csak derű és boldogság van, nem csak kék az ég és zöld a fű, hanem olykor ellentétek is kialakulnak két szerelmesen dobogó szív között. Igen, igen, a szerelem sem mindig fenékig tejföl! Már pedig az ellentétekről is beszélni kell. Ez is a művészet szabadságához tartozik! A híres szám így hangzott:

Nem mosdok már soha többé

Akárhogy sírsz kedvesem,
Nem mosom meg a fülem,
Nem mosok már lábat se,
Hiába sírsz, Editke!

Nem mosdok már én többé
Retkes leszek örökké
Retkes leszek és büdös
Ez lesz aztán különös!

Ez a szám hetekre kibérelte a fővárosi slágerlista első helyét. Nem azért mintha Borzasztó Borzasztó, az énekes tényleg nem mosdott volna. Tisztálkodott ő rendesen, még drága rockos parfümöt meg babaszappant is használt, csak a koncertekre kormozta be az arcát, és ez a szokása, mondani sem kell, ugyancsak nagy divat lett. Az ifjúság kormos arccal ment iskolába, buliba, kormos arccal sétált a főtéren, a fagylaltozók környékén. A kavicsvári gyerekek Picike Ferikétől kértek kormot, aki persze nem értette a felhajtást. De hát baj mindig akadt. Különösen nagy botrányt okozott egy másik szám, a számot több szervezet, Például a Nyugdíjas Buszutazók Klubja vagy az Idős Üldögélők Baráti Köre azonnal be akarta tiltatni tisztességtelen magatartásra való felbujtás miatt.

Buszon utazni

Ha a buszon utazom
Leteszem a valagom,
Leteszem és nem adom,
a helyemet nem adom!

Jöhet öreg nénike,
Nem lesz helye neki se
Letettem a valagom,
A helyemet nem adom!

Szólhat nekem kalauz,
Édes fiam, innen húzz,
Itt egy öreg nénike
Inkább üljön ő ide.

Szervusz, szervusz nénike
Nem lesz helyed neked se.
Letettem a valagom,
A helyemet nem adom!

Egyszer egy fehér hajú nénike azt vette észre, hogy a busz sofőrjének a rádiójából ez a szám szól. Hú, rettenetesen felháborodott. Két megálló haladtak éppen egy gesztenyefasor mellett, amikor a nénike meglepő fürgeséggel ugrott fel a helyéről, és megnyomta a vészcsengőt.
- Azonnal le akarok szállni! Nyissa ki! Nem hallja?! - kiabálta a nénike, és a retiküljével ütötte a busz csukott ajtaját.
A sofőr olyan képet vágott, mintha valaki a székével együtt akart volna leszállni a buszról.
- Mi baj van, Vilma néni?! Hiszen maga az én törzsutasom!
- Ahol ilyen aljas számok szólnak, ott én nem ülök!
- De hiszen van helye, magának törzshelye van az én buszomon? Vilma néni! - hebegett a sofőr, és igaza volt, mert volt egy buszszék, ami fölé az volt írva, hogy "Ne ülj ide, ez Vilma néni helye!".
De Vilma nénit nem lehetett jobb belátásra bírni. Leszállt, és megvárta a következő buszt, hanem azon is botrány kerekedett, mert a másik buszon meg a hurkás szám harsogott a rádióból. Vilma néni megint megnyomta a vészcsengőt. De másnap már újra ott álldogált a buszmegállóban, és várta a törzsbuszát, mert igazság szerint Vilma néni már nem bírta ki buszozás nélkül. Felszegett állal, szigorú tekintettel lépett fel a buszra, és úgy csinált, mintha mi sem történt volna. Pedig mi szólt a rádióból? Hát persze, hogy a Borzasztó egyik régi, nagy slágere.

"Kígyó, béka, giliszta
Éljen minden falfirka!"

Itt kell megjegyezni, hogy a Borzasztó együttes tagjait soha nem látták buszon utazni, mert általában méregdrága autókon vagy szuper motorokon száguldoztak, kivéve az énekest. Borzasztó Borzasztónak számtalan különös hóbortja volt, a nagy művészek már csak ilyenek. Borzasztó Borzasztó például egy óriási, motorizált babakocsival közlekedett, azzal szelte a fővárosi utcákat és a környéket. Borzasztó Borzasztó hason feküdt a motorizált babakocsiban, és úgy kormányzott. Babadudája volt, és óriás cumiból néha rocklikőrt szopogatott. Kedvesen mosolygott az emberekre, barátságosan integetett nekik, autogramot osztogatott, és csak koncertek közben lett rémesen barátságtalan, például volt egy nagyon, nagyon utálatos száma.

Utálom!

Úgy utálom, úgy utálom
Azt se tudom, hol utálom
Csak utálom, úgy utálom!
Nem találom, és utálom!

Úgy utálom, fejbe vágom,
Nem is tudom, miért utálom,
Rémes álom, úgy utálom,
Nem is alszok, és utálom.

Nem is tudom, miért utálom,
Kit utálok, hogy utálom,
Csak utálom, úgy utálom,
Úgy utálom, fejbe vágom!

Ha ő szeret, én utálom
Úgy utálom, nem is bánom.
Hiába sír, úgy utálom,
Úgy utálom, bármi áron!

Miközben persze az együttes tagjai beteg gyerekeket látogattak meg a kórházakban és mindenféle jótékonysági akciókat kezdeményeztek. Végül a Borzasztó koncertet adott a fővárosi piactéren is a megbékélő lacikonyhások nagy örömére és megelégedésére. Aznap iszonyatosan nagy volt a forgalom, annyi hurka és kolbász fogyott, mint még soha. Sanyi bácsi, Feri bácsi meg Erzsi néni felmentek a színpadra, és együtt énekeltek Borzasztó Borzasztóval, együtt kiáltották, hogy jaj, de durva, ú, de durva, mert jól tudták, hogy elvont kolbászról van szó. Ilyen fantasztikus bulira a legöregebb fővárosi lacikonyhások se emlékeztek. Ezen a napon adták hírül az újságok, hogy a Borzasztó legközelebbi koncertjét Kavicsváron tartják. Kukta Gerozán nagy szemeket meresztett, lassan az íróasztalára helyezte az újságlapot, és újra átolvasta a hírt. Na hát, erre az eseményre aztán igazán kíváncsi lenne. Hogy mit szólna a Borzasztóhoz Ühüm bácsi vagy Hektor Viktor! Vagy Holle mama! Ebben a pillanatban illedelmesen kopogtak, majd Pirike libbent a szobába.
- Polgármester úr, látogatója van!
- Nocsak, nocsak, a naptárom szerint nem várok senkit! - vonta föl a szemöldökét Kukta Gerozán.
- Ez egy váratlan látogatás, viszont azt hiszem, örülni fog neki! - mosolygott Pirike. - Az unokahúga van itt, polgármester úr, Trapitka Emília.
- Ó, a drága Emike - csapta össze a kezét Kukta Gerozán. De többet már nem tudott mondani, mert egy kislány jelent meg az ajtóban. Szőke haja copfban lengedezett, aranyos arcocskája volt, ingecskéjén pompáztak a virágok.
- Szervusz, Bácsikám! Drága Bácsikám! - csilingelte Trapitka Emília és Kukta Gerozánhoz szaladt, átölelte a polgármestert, akinek nyomban elhomályosult a tekintete. Évek óta nem látta Trapitka Emíliát, a gyermek akkor még karon ülő kisbaba volt. Hó, de milyen bájos kislány lett belőle! Milyen aranyos pofija van, na igen, viszont a szeme se áll jól.
- Bácsikám, te is szereted a Borzasztót? - kérdezte Trapitka Emília az újságra pillantva. - Azt hallottam, hogy szereted, szereted! - tapsolt a kislány.
- Hát ő... tulajdonképpen, khm - köhécselt Kukta Gerozán.
És ekkor újra kopogtak. Micsoda forgalom lett hirtelen! Máris a rendőrfőnök lépett a szobába. Komor arckifejezése nem sok jót ígért. Megcsóválta a fejét, megreszelte a torkát, mielőtt megszólalt volna.
- Már ne haragudjon, polgármester úr, hogy megzavarom a családi örömben, de súlyos bűncselekmény sorozatról kell jelentést tennem.
Trapitka Emilia szeme kikerekedett, bűnügy, bűnügy, jaj, milyen bűnügy.
A rendőrfőnök pedig hozzákezdett.
Valóban nagyon súlyos dolgokról volt szó.
Máris két áldozat volt, egy kismacska, és egy Jenő nevű virágkertész.