Igaz, ami igaz, nem Darvasi László neve szokott eloször eszembe jutni, amikor könyvet keresek a gyereknek. Tekintettel arra, hogy (a hagyományos csataleírások topikus nagy számaitól eltekintve) valószínuleg az egész magyar irodalomban a Darvasi-szövegekben a legmagasabb a szereplok halálozási rátája, s hogy ráadásul a koncentrált elbeszéloi figyelem hírhedten szokásszeru eloszeretettel idozik el a felettébb invenciózus és változatos halálnemek enciklopédikus tágasságú osztályozásánál, részletezésénél és naturalisztikusan alapos leírásánál, nem restellem bevallani: óvatosan, gyanakvással elegy aggodalommal vettem a kezembe a Trapiti avagy a nagy tökfozelékháború címu meseregényét. Németh György barátságos illusztrációi és a borító (különösen pedig a hátsó borító hirdetooszlopán olvasható, idoközben új távlatokat nyert tréfa: "A Nemzetközi Tökfozelék Bizottság Különdíjas Regénye") némiképp megnyugtattak ugyan, de biztos, ami biztos, a tervezett gyermeki felhasználás elott mégiscsak végigolvastam a könyvet. S így immár bizonyosan állíthatom, hogy ebben a könyvben minden szereplo garantáltan életben marad, hogy még a legeroszakosabb jelenetekben is csupán málnaszörppel töltött vízi pisztolyt, friss és puha süteményeket, valamint - a legszélsoségesebb esetekben - koromfúvó szalmaszálat használnak, s hogy még a félelmetes nevu s híru Szörnyeteg Dregdalon Billi is csupán Minyon kapitány picinyke széncinegéje.
