Naivan kezdjük el

Darvasi Lászlóval beszélget Bombitz Attila

Balassa Péter kisesszéje mintha apásan figyelmeztetne téged. Teleírod az újságokat, neved szinte márkává válik, nem csapott meg a hígulás szele?

Sem apásnak, sem túlzottan féltőnek nem gondolom Balassa Péter velem kapcsolatos kritikáját, mely a Jelenkor januári számában jelent meg. Amit te figyelmeztetésnek gondolsz, vélem én, az mindössze egyetlen, habár kétségtelenül hangsúlyos mondat. A mondat arról szól, hogy fel kellene hagynom a miniatűr karcolatokkal és a kistárcákkal. Mondja mindezt Balassa Péter a komolyabb, nagyobb horderejű munkák érdekében. Igaza van.


Azért a rém veled van

Nagyvizit Darvasi Lászlónál

- Hogyan érintett, hogy magasan az idén megjelent Trapiti lett az eddigi legsikeresebb köteted? Minek tulajdonítod ezt? Játszik-e szerepet benne a műfaja, az a tény, hogy kiadót váltottál, s bármi egyéb külső szempont - például a kortárs gyerekirodalom reneszánsza?


- Valamikor január végén leültünk Morcsányi Gézával, ő ugye a Magvető igazgatója. Akkor, jó három hónap után, a Trapiti úgy másfélezer eladott példánnyal bírt. E számadatot mindketten némi csalódással konstatáltuk. Nem csak a Trapiti, de a többi ősszel megjelenő gyerekkönyv és egyéb irodalmi kalandozások helyzetét két esemény befolyásolta komolyan a könyvpiacon. Egyrészt a felrobbant Nobel-díj, másrészt a "Hogyan tudok végre kúrni?" -típusú könnyűfogalmazású szakirodalom tobzódása szűkítette azt az egyébként sem túlzottan széles keresleti sávot, amiben mi mozoghattunk.