"Véget ér. Visszatér!"

Darvasi László az Olvasóligetben

Darvasi László és Parti Nagy Lajos felolvasásával búcsúzott az Olvasóliget. A Hungarofest Kht. és a Litera közös rendezvénysorozatának ünnepélyes záróeseményén igazi nyári meleg és forró hangulat várta az érdeklődőket a Margitszigeti Holdudvarban.


PAPP SÁNDOR ZSIGMOND: A világ, és ami még benne van

A titokzatos világválogatott, Élet és irodalom

Némi csalódást kell okoznunk mindjárt az elején: ez a könyv nem a labdarúgás történetéről szól. Ne is reménykedjenek a mindenféle histográfiákat gyűjtők, hogy Darvasi kötete probléma nélkül elviseli a Pénz vagy a Könyvtárak (mondjuk, a könyvtároskisasszonyokét igen) kultúrtörténetének közelségét a polcon. Nincs benne például, hogy 58. június 15-én, egy derűs, svéd délutánon, már amennyire ezt egy svéd délután megengedi, ki vezette a francia-skót meccset, és hanyadik percben rúgta Fontaine a franciák második, mindent eldöntő gólját. Bár az is lehet, hogy benne van Brozzi és a 44. perc is. Mert ez a könyv a labdarúgás lehetséges története. Az összesé. .


KOLTAI TAMÁS: Lelke kapitánya

Darvasi László: Störr kapitány - Radnóti Színház

Füst Milán majdnem Nobel-díjas regénye, A feleségem története olyan tudatregény, amely írójának közismert, bár sajátlag nem a nevezett mure vonatkozó kifejezésével "lelke színpadán" játszódik le. A feleségem története egy féltékenység története. A feleségem története egy szerelmi kapcsolat szenvedélyes és kínzó története. A feleségem története a se veled, se nélküled története, ami a Catullus-drámában is meg van írva. Annak sincs több köze a latin költohöz, mint Störr kapitánynak a tengerhez; pontosan ugyanannyi van: az odi et amo (gyulölöm és szeretem) érzelmi örvénye, mely lehúz a mélybe. .


Márton László: Szív-ügyek


Ketten egy új könyvrol - Szív Erno: Összegyujtött szerelmeim (Dzsessznovellák, elbeszélések, tárcák). Magveto Könyvkiadó, 2003. 294 oldal, 1990 Ft


Utoljára öt évvel ezelott írtam Szívrol az ÉS-be, akkor a Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? címu tárcagyujtemény kapcsán. Írásom egyik, ma is érvényesnek látszó megállapítása az volt, hogy Szív Erno azonos Darvasi Lászlóval, viszont Darvasi László nem azonos Szív Ernovel. Hogy miért és miképp van ez így, azt ma már, Darvasi életmuvének ismeretében, legalábbis A könnymutatványosok legendája óta fölösleges volna részletesen taglalni. Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy Szívnek is alakul az életmuve, igaz, nem annyira gyorsan és látványosan, mint Darvasié. Nem elsosorban a mennyiségi változásra gondolok (ez a harmadik Szív-kötet), inkább arra, hogy az elozo kötethez képest az itt olvasható elbeszélések, tárcák és "dzsessznovellák" együttesében határozottan kirajzolódik egy univerzalista kispróza-poétika.


Szilasi László: "n"

Laudáció Darvasi László Mészöly Miklós-díja kapcsán

"boldog, akit elbűvöl" (Mészöly Miklós: A pille magánya)


Az ősi rend szabályai szerint a genus demonstrativumban nem lehet confirmatio. A dicséret nem tartalmazhatja önmaga bizonyítását, hiszen az érvelés, puszta létével, épp azt tárná fel, amit, szándéka szerint, minden laudáció elfedni igyekszik: azt, hogy nincsenek, egyáltalán nem léteznek vitán felül álló értékek. Mivel pedig ebből a némiképp kilátástalan retorikai helyzetből (bár kedvem nagyon is lenne hozzá) mégsem akarok a mindennemű argumentációt kerülő kultikus dicsőítés nyelvének irányába elmozdulni, kénytelen vagyok egy legalább némiképp másféle kérdést feltenni. A továbbiakban nem azt kérdezem tehát, hogy megérdemli-e, hanem azt, hogy miért éppen ezt, a Mészöly Miklós-díjat, érdemli meg Darvasi László, közepesen fiatal magyar prózaíró.


SZILASI LÁSZLÓ:"Kinek mondom?"

Talán azért, mert a közösségi emlékezetnek szüksége van rá, hogy fontos szerzőit minél tovább ifjúnak lássa, talán azért, mert a "közepes korú költő" mítosza korántsem annyira kidolgozott, mint a pályakezdő titáné, illetve az életművét kiteljesítő agg klasszikusé, vagy talán csak egyszerűen azért, mert a kortárs irodalomra vonatkozó szóhasználat gyakorta trehány - mindenesetre gyakran szokás "fiatal írók"-ként emlegetni olyan szerzőket is, akiknek immár sem életkoruk, sem a pályán töltött éveik száma nem támasztja alá ezt a megnevezést. Akárhogy is: az 1956-1964 között született szerzőknek mostanában jelennek meg az első gyűjteményes vagy válogatott kötetei, s ezek a kiadványok örömteli és egyértelmű kanonikus áttöréseket jeleznek, illetve szentesítenek - immár, mellékesen, végképp megnehezítve egy olyan (erős és vastag hagyományú) nyelvhasználat dolgát is, amely általában a fennálló irodalmi kánon érdekeinek védelmét kívánja, hallgatólagosan a teljesítmény csekély súlyára hivatkozva, az (örök, de legalábbis: prolongált) ifjúság vonzó toposzába belecsomagolni.


MÁRTON LÁSZLÓ: Történetraszter

A címadó novella elején egy kulcsfontosságú mondat olvasható. Így hangzik: „Mert hiába bízik a szó, ha az ember bizalmatlanul olvas”. A bizalmatlan olvasás tézise nem volna túl eredeti, csakhogy Darvasi nem tézisnek, s végképp nem illusztrálandó tézisnek szánta e kijelentést. Inkább a megfogalmazás és a megértés drámai konfliktusa érzôdik benne, s ennek nyomán a kijelentés (a kellô adag bizalmatlansággal) inkább kérdésként értelmezhetô: abban a korszakban, amely bizalmatlan olvasásra kényszerít, lehet-e gyanútlanul fogalmazni?


NAGY GABRIELLA: Ahol bármi megtörténhet

Darvasi László írásainak mûfaji és stiláris sokfélesége már-már zavarba ejtô. Olvashattunk tôle rövid történeteket, legendákat, históriákat és képregényeket, egyszerûen elbeszéléseket, legújabb opusában pedig A Borgognoni-féle szomorúság „magyar novelláinak” édestestvéreit. A Szerelmem, Dumumba elvtársnôben közölt munkák azonban mûfajilag és tematikájukban is erôsen széttartanak. S bár minden egyes darab a Darvasi-féle novellatípusok egy-egy sarja, a szerzô új kötetének írásaiban csak nagy képzelôerôvel lehet azonos centrumot felfedezni, még az a bizonyos kohéziót teremtô, szervezô- és rendezôerô, a Darvasi-féle szomorúság sem lengi be a novellák terét, csak néhol, mintha. Az egyetlen dolog tehát, ami indokolná, hogy ezen írásoknak egy kötetben kellett megjelenniük, ha összességükbôl feltárulna, kiderülne, avagy csak érezhetô volna valamiféle magyar észjárás, lelkület. A titok tehát valahol ott keresendô, ahol megérthetô, hogy mitôl is magyar ez a kötet. Az olyan utalások, mint A brazilok labdájában a „Szép-e az az ország, ahol bármi megtörténhet”, kínálhatnak ingatag fogódzót, ha fókusznak tekintjük ôket, érvényesíthetôvé válhatnak az egész kötetre, amelyben így törvényesen bármi megtörténhet. Ha… Ám nincs olyan elôre és hátra ható, jelentésadó erejük, aurájuk, amely által rendezôdhetne az egész.


"Archaikus szabályokat követő kozmosz"

Darvasi László Stern úr című novelláskötetének német fogadtatása

Darvasi László: Stern úr. Novellák. Németre fordította Heinrich Eisterer. Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main, 2006. 226 oldal, 12 euró


(...) A kötet minden novellájában megmutatkozik Darvasi azon tehetsége, hogy nagyon realisztikusan szövi bele a természetfelettinek tűnő, felfoghatatlan dolgokat egy gondosan megkomponált, legtöbbször történelmi vagy néha időtlennek ható háttérbe, mint ahogyan azt már A könnymutatványosok legendája című könyvéből ismerjük. A felfoghatatlan, mindaz, ami a megszokott valóságon belül megmagyarázhatatlan, a novellákban különböző súllyal jelenik meg, de mindig központi szerepet játszik. Ezzel olyan lehetőségek nyílnak a - gyakran ugrásszerűen működő és feneketlen mélységekkel rendelkező - psziché számára Darvasi novelláiban, melyeket a természeti törvények általában nem biztosítanak. (...) A német fordítás kiválóan tükrözi Darvasi világos, szép, képekre épülő nyelvezetét - s ez elengedhetetlen feltétele az igazán mély alkotás a befogadásának, mely színesen, nagy kifejezőerővel ábrázolja a szokatlan helyszíneket, rejtélyes lelkiállapotokat, és a cselekmény meglepő fordulatait, s melyben néha felbukkan a tipikusan magyar, vaskos humor is.


SZILASI LÁSZLÓ: Nem Második Bökkelöki Alfrédka

Igaz, ami igaz, nem Darvasi László neve szokott eloször eszembe jutni, amikor könyvet keresek a gyereknek. Tekintettel arra, hogy (a hagyományos csataleírások topikus nagy számaitól eltekintve) valószínuleg az egész magyar irodalomban a Darvasi-szövegekben a legmagasabb a szereplok halálozási rátája, s hogy ráadásul a koncentrált elbeszéloi figyelem hírhedten szokásszeru eloszeretettel idozik el a felettébb invenciózus és változatos halálnemek enciklopédikus tágasságú osztályozásánál, részletezésénél és naturalisztikusan alapos leírásánál, nem restellem bevallani: óvatosan, gyanakvással elegy aggodalommal vettem a kezembe a Trapiti avagy a nagy tökfozelékháború címu meseregényét. Németh György barátságos illusztrációi és a borító (különösen pedig a hátsó borító hirdetooszlopán olvasható, idoközben új távlatokat nyert tréfa: "A Nemzetközi Tökfozelék Bizottság Különdíjas Regénye") némiképp megnyugtattak ugyan, de biztos, ami biztos, a tervezett gyermeki felhasználás elott mégiscsak végigolvastam a könyvet. S így immár bizonyosan állíthatom, hogy ebben a könyvben minden szereplo garantáltan életben marad, hogy még a legeroszakosabb jelenetekben is csupán málnaszörppel töltött vízi pisztolyt, friss és puha süteményeket, valamint - a legszélsoségesebb esetekben - koromfúvó szalmaszálat használnak, s hogy még a félelmetes nevu s híru Szörnyeteg Dregdalon Billi is csupán Minyon kapitány picinyke széncinegéje.