Warning: mysql_fetch_assoc() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /var/www/clients/client2/web15/web/engine.php on line 157 Kutyák Lojangból - Írólap | Darvasi László

Kutyák Lojangbólrészlet

Úgy kezdodött, hogy Wu kelmefesto asszonya hazafelé tartott a selyempiacról, amikor csodálkozva vette észre, hogy kutya lohol utána. Átlagos méretu, gazdátlan eb volt, kószált néhány ilyen a városban, a szemét között szimatoltak, a napon sütkéreztek, boségesebb idokben olykor még kaptak is ezt-azt, csontot, maradékot, csirkebelet, elhúzódó ínségek idején pedig az is elofordult, hogy befogadták oket. A dög a házánál érte utol az asszonyt. Körülményes alapossággal végigszaglászta a bokáját, és elvicsorodott. Majd akárha látomás lett volna, tovaügetett. Nem volt látomás. Han erdész a város nyugati peremén lakott, zöldségeskertje végén fogott lágy hullámzásba a föld, hogy aztán vészes hirtelenséggel emelkedjen, s váljon a Sárkányok Pihenoje nevu hegycsúccsá, melynek szürke sziklái valósággal a házak fölött függtek. A vadász felesége ruhát teregetett éppen, amikor rémülten vette észre, hogy gyermekét hatalmas, sárga szoru dög vonszolja a hegyoldal törpefenyoi közé. A fiúcska ájult volt a rémülettol. Az anya botot ragadva támadt a kutyára, az pedig a gyermeket elengedve, nyomban ellene fordult. Mire a segítség megérkezett, az asszony elvérzett a harapásoktól. A szörnyu hír megrázta oket. Akkor Wu kelmefesto asszonya elmondta, hogy az elozo napon ot is követte egy dög, és nyíltan megfenyegette, mire jó néhányan hasonló élményekrol számoltak be, az egyiküknek kutya ül az udvarában, és napok óta nem akar eltakarodni, a másikuknak a birkáit fojtották meg, egy rizsarató pedig a lábszárait mutatta, melyeken harapásnyomok gennyeztek.
Néhány napig semmi különös nem történt. Aztán egy éjszaka éktelen vonyításra ébredtek. A telihold fényétol megnövesztett, baljós árnyak suhantak az utcákon, akárha megvadult démonok szállták volna meg a várost. Másnap azon vitatkoztak, nem valamely közös illúzió részesei lennének-e mégis, hiszen egy-egy véres támadás számtalan, egymástól apróságokban eltéro változatban keringett közöttük, ok pedig, mintegy a saját felelosségükre ráébredve komolyan eltunodtek azon, nem a szavaik vadultak-e meg inkább, csak mert a gondolataikban megcsalt érzékeik vezényelnek folyamatosan riadót. Magukat ingerlik az egyébként valóban megtörtént események jelentoségével, miközben a világ sem nem jobb, sem nem rosszabb, mint volt. Minden igyekezetük, reményük és jó szándékuk öncsalásnak bizonyult. Mert amit elképzeltek, hiszen nem volt más lehetoségük, mert képtelenek voltak a rettegéstol ingerelt fantáziájuknak megálljt parancsolni, az rendre megtörtént, a jóslatok beigazolódtak, s a házaik mélyén, az elfüggönyzött ablakok mögött, a tisztító füsttol fullasztó szobákban történt természetes halálesetek vagy kisebb balesetek is velük, a megvadult kutyákkal függtek össze, amelyek pedig eközben már a város legforgalmasabb helyein, piactereken és a templomnál is nekirontottak az embereknek, és dühödt falkában járták az utcákat. S amikor egyszer csak az terjedt el, hogy a jühszieni lány, aki tavaly költözött a városba, s visszahúzódó természetével csakhamar kivívta az ellenszenvüket, amikor tehát elterjedt, hogy ez a lány kutyákat szült, eszükbe sem jutott kételkedni, ráadásul amikor felindultságtól remegve rátörték a rozoga viskó ajtaját, valóban azt látták, hogy a házat néhány hetes dögök lepték el, s azok vinnyogva mászkálnak a földes padlón, miközben a lány lázas kábulatban hever a szalmán. Rágyújtották a házat, és a menekülo dögöket egyenként verték agyon. Másnap, mintegy válaszként, széttépett rendor tetemére leltek a fopiac sátrainál. A borzalmak folytatódtak. Fegyver vagy bot nélkül nem volt tanácsos a szabadba merészkedni. Az éjszakák rettegéssel teltek meg, a nappaloknak nem volt fényük, szürke, taknyos köd kavargott a város fölött, mintha a Sárkányok Pihenoje lehelte volna magából a mérget. Csapatokban közlekedtek most már ok is, akár a kutyák. Összefogtak néhányan, hogy halaszthatatlan üzleteket intézzenek, gyógyítsanak vagy temessenek, és mind gyakrabban harcoltak meg a dögökkel a templomkert bambuszligetében vagy a selyempiac üres sátrai között. Nem volt ellenszer. A világ rendje bomlott meg, és nekik fogalmuk sem volt arról, hol és mikor hibáztak, miféle cselekedetükkel vonták magukra az Égfeletti haragját. Akkor az egyikük azt mondta, áldozatot hoz. Kérdezték, miféle áldozatra gondol. Mire Pao ho, a görnyedt hátú, sánta, ám ügyes kezu kézmuves mereven elmosolyodott. A várost soha nem látott számban lepték el a dögök. Véresen habzó pofával, falkákban vadásztak, a szegényebb viskók oldalát marcangolták, s az állatólak tetején üvöltöttek. Ezen a napon, mintegy a téboly csúcspontján azt látták, hogy Pao ho kitárja muhelye ajtaját, a szabadba lép, lassú mozdulatokkal sétál az utcára, és megáll egy falka elott. A kutyák körbevették, megszaglászták, majd vezérük, egy eros, fehér hím fölvakkantott és elfordult. A falka tovább ügetett. Pao ho döbbenten bámult. Köveket dobált, átkokat üvöltözött utánuk, de a kutyák unottan kitértek elole.
Pao ho, nevettek rajta, legyél te, ha már nem bántanak a dögök, legyél te a hírvivo, vidd el a Csónak-közbe azt a küldeményt, a Tavaszi Virágok Házába meg amazt a csomagocskát, így kérlelték a kézmuvest a szerencsésen végzodo fölajánlkozás után, s a csalódott Pao ho szemében fény villant, mintha azt gondolta volna, ha már áldozatot nem hozhat, hát gazdag lesz, ezért aztán ráállt az alkura, jó pénzért futárkodott a városrészek és a hivatalok között, mígnem ot is elérte a végzete, mert egy nap mégis széttépték, valósággal fölfalták a dögök, s hogy miért éppen akkor, miért nem korábban vagy késobb, soha nem derült ki. Ha a tetokrol vagy a hirtelenjében összeeszkábált magaslesekrol vadásztak rájuk, a kutyák még többen lettek. Ha sikerült elpusztítani egyet, jött a helyébe ketto. Borzasok voltak, vadak és alattomosak. Habzott a pofájuk. Néha egymásnak estek, s a pusztuló virágágyásokban vagy az elhagyott teázók kertjében vívták meg kegyetlen csatájukat a falkavezérségért.
Végül egy Ming nevu ember azt mondta, jó ismerosétol kapott hírt a minap, aki Lojangban él, és ismeri azokat az embereket, akiket arrafelé mindenki csak így emleget: a "lajongi kutyavadászok". Különös hanglejtéssel mondta ki a szót, "lajongi kutyavadászok", majd megismételte, miközben az arcán rángás futott végig, s az ábrázata grimaszba fagyott néhány pillanatra. Elmegy hozzá, mondta Ming, fölkeresi ezt az ismerosét, talán segíteni tud. S Ming másnap elindult, mondhatni, a segítségükkel tört ki a városból, s aztán hetek teltek el, a legcsekélyebb hír nélkül, miközben a téboly ereje mit sem csökkent. Arra gondoltak fölindultan, hogy Ming hazudott, gyáván elmenekült, magukra hagyta oket a bajban, s habár az ember személyes joga ott élnie, ahol akar, a szüloföldjét is elhagyhatja a boldogulás reményében, de ez árulás volt, hiszen Ming segítséget ígért, csak hogy az irháját menthesse, s most bizonyára a hostetteirol dicsekszik valahol.
Nem sokkal a Sárkánycsónak Fesztivál elott, amelynek a megünneplésére gondolni se mertek, futár érkezett a városba. A fiatalemberbol ömlött a vér, a hús cafatokban lógott a testérol. Mire biztonságos helyre vitték, már alig lélegzett. De még el tudta mondani, hogy egy bizonyos Ming úr fogadta fel ot, hogy tudassa velük, az ismerose találkozott a lajongi kutyavadászokkal, sikerült megegyezniük, s a kutyavadászok már úton is vannak, sot, talán már munkához is láttak. Olyan megrendülten nézték a halottat, mintha közülük való lett volna. A fiúért imát mondtak, és eltemették. Újra reménykedni kezdtek. Talán mégsem csapta be oket Ming, hiszen ha elmenekült és esze ágában sincs visszatérni, mi értelme lett volna futárt fölfogadnia, mintegy a halálba küldenie. Így okoskodtak, nem kevés alap nélkül, és még erosebb hévvel vártak, és mert a várakozás a remény földje, a remény pedig az érzések festoanyaga, elképzelték hát a kutyavadászokat, tömzsi, fürge testüket, széles pofájukat, mely leginkább a démonuzo Csung Kuj ábrázatához volt hasonlatos, becsületesnek és titokzatosnak gondolták oket, néha vitatkoztak rajtuk, a gyermekeiknek meséltek róluk esténként, miközben néhányan közülük maguk is valóságos kutyavadásszá lettek, afféle specialistákká, akik a legjobban ismerték a dögök gondolkodását és szokásait, támadásaiknak várható idopontját és irányát, s megint mások, mert ifjak voltak és meggondolatlanok, puszta kézzel szálltak szembe a kutyákkal, puszta kézzel harcoltak meg a falkákkal, s jó néhány csatából valóban gyoztesen kerültek ki. Múltak a hetek. A kutyavadászok nem jöttek. Vándor, kereskedo, idegen még kevésbé tévedt a város pusztuló földjére. Nem jöttek a kutyavadászok, s a lelküket újra feketére festette a kilátástalanság sara, jajongva átkozták magukat, hogy hinni és reménykedni mertek, átkozták az eget, átkozták a földet, átkozták a hitszego Minget, és sírtak, és jajveszékeltek. Egy nap olyan csöndre ébredtek, mintha minden rémálom lett volna csupán. A terek üresek voltak, s az elso falka is csak dél felé rohant át a piactéren, hogy aztán estére újra a városra törjön a szokásos téboly. A következo napok mégis lassú változást hoztak, mind kevesebb támadás esett, kevesebb lett a kutya is, a falkák fogyatkoztak, s a napoknak bizonyos idoszakaiban már ki lehetett merészkedni a szabadba, s ezek az idoszakok mind hosszabbak és hoszszabbak lettek, mígnem egy délelottön azt vették észre, hogy az újjáéledo gyümölcspiac sarkában egy elcsatangolt fiúcska kutyát simogat, az állat megnyalja a gyermek arcát. Hihetetlen volt, de lassan vége lett az orületnek. Ők meg gyanakodva fürkészték a tisztuló eget, nem tudták, szabad-e örülniük, szabad-e ünnepelniük, s egyáltalán észrevehetik-e még, hogy az életnek illata és szaga van, hogy a közeledo osz miféle színekkel festi át a világot. S végül azt tapasztalták, az életük olyan lett, mint régen. Már nem féltek, éjszakánként ki lehetett ülni a kertekbe teázni, pipázni, a múltról beszélgetni.
Csung Csiu Csie oszünnepére megérkezett Ming is. Úgy néztek rá, mint egy kísértetre. Ming pedig nevetett. Kövér volt és elégedett.
Boldog, mondta nekik, hogy ilyen jól sikerült minden.
Mi sikerült jól, kérdezték tole zavartan.
Hát hogy itt jártak a lajongi kutyavadászok, szólt görcsbe ránduló arccal Ming, majd megkönnyebbülve folytatta. Itt jártak, s lám, milyen szépen rendbe raktak mindent, mondta Ming, s a háza felé indult, mely ott állt még mindig elhagyatva a piactér oldalában. Haladtában még belerúgott egy vékony horpaszú kicsi dögbe, ami vinnyogva kotródott odébb.

Warning: Unknown: write failed: No space left on device (28) in Unknown on line 0 Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/var/www/clients/client2/web15/tmp) in Unknown on line 0