Störr kapitányVáltozat Füst Milán. A feleségem története c. regényére - három kritika

- KOLTAI TAMÁS: LELKE KAPITÁNYA
- TARJÁN TAMÁS: HULLÁMTÁNC
- CSÁKI JUDIT: ÁTDOLGOZOTT KIADÁS

Darvasi László újrafogalmazta Füst Milán regényét, mai magyar író a tegnapiét. A Störr kapitány Füst Milán A feleségem története című regénye nyomán készült, változat a regényre. Füst Milán (1888-1967) azon kivételes magyar írók közé tartozik, akiket fölterjesztettek az irodalmi Nobel-díjra. A regényt először 1942-ben adták ki, s mindig zajos kritikai siker fogadta. Az 1958-as Gallimard-féle francia fordítást követően csaknem húsz nyelvre fordították le.
Füst Milán műve "kulcsregény", azaz a főhősök "modell után" készültek. Az író rengeteget foglalkozott későbbi regényének témájával. Naplójában egy Satori nevű régiségkereskedőről ír 1922-ben:
"Különös, szörnyű jelenség, mint a sátán maga… Köpcös, zömök ember… vaskos szemöldökű, erőszakos, lendületes, kedves, elragadó… A szörnyűnek és a bájosnak keveréke."
"Akkor már egész Bécs beszélt Satoriné viszonyáról. - Satori az űzletéből haza telefonált s a feleségét kérette a telefonhoz, - az inas azonban azt jelentette, hogy a hölgy épp most ment el hazúlról X gróf úrral, - mármint az udvarlóval. - Satori akkor vérvörös lett és lecsapta a kagylót, - de nem szólt semmit akkor sem… Szörnyűvé vált az arca ebben a pillanatban. És mégis: Senki sem tudott úr lenni felette, senki sem tudta megzabolázni, - csak ez az egy lény: a felesége! Valami titkos, érthetetlen hatalma lehetett felette… tökéletesen tudta és tudja, érti, hogy ki ez az ember - jobban, mint bárki a világon - és nyugodt, mozdúlatlan arcával, kissé megvető, nyugodt tekintetével uralkodik felette. Persze azért kíméletlen, dúrva veszekedéseik közben Satori is oda-oda kiált néki egypár szörnyű szót… Például hogy: "én szerzem itt neked a pénzt… rakásra hordom neked… te pedig… te pedig"… - és elakad a hangja."

A szerző igen fiatalon ismerkedett meg Jaulusz Erzsébettel, akivel kapcsolatuk és levelezésük egészen Füst Milán haláláig tartott. A hölgyet Füst Milán rejtélyes múzsájaként is szokták emlegetni, először Radnóti Zsuzsa és Petrányi Ilona kutatásai nyomán szerezhettek róla tudomást az olvasók. Valószínű, hogy Füst Milán róla mintázta egyes műveinek nőalakjait.

A feleségem története hajóskapitánya sem csupán az írói képzelet terméke. A tengerészeti alapismereteket Füst Milán nem csak útleírások vagy tengerészeti szakmunkák böngészése nyomán sajátította el. Regényéhez anyaggyűjtésként alapos baráti beszélgetésekre invitált egy valódi, hús-vér hajóskapitányt, Kádár Ferenc nevezetűt. Ő mesélt az írónak belga, német, angol, olasz hajókon szerzett élményeiről s a messzi tájakról, ahová elvetődött.

Füst Milán Naplójában ekként ír készülő regényéről: "Ma már mintha tisztábban látnám ezt a munkámat, a hajóskapitányt magam előtt. Hát, egy kicsit ravaszféle munka, úgy látom, virtuóz is, csakugyan. Ahogy Osvát kifejezné, a Nevetők sorozatából való. Vagyis, sok-eseményű, nyugtalan, drámaias és ravaszul vezetett, állandóan meglepetésekkel szolgáló mű… az idegek munkája és az idegekhez szól, nem az a bensőséges, érzelemmel teljes és lassan kiteljesedő, amilyet szerettem volna, de mit csináljak? Ilyen. Szenzációs, no, egyszóval. Viszont nem lehet tagadni, hogy rengeteg szenvedély s jó erejű drámai jelenetek vannak benne. És megrázóak is. És meghatóak is. Végül is: egy nagy szenvedélyről szól, s az ki van benne fejezve."

Az író 1966-ban - a könyv megjelente után huszonnégy évvel - így emlékezett: "Amikor hozzáfogtam az íráshoz, azt hittem kis novella lesz. Sejtelmem se volt, mi kerekedik belőle. Csak a történet magvát tudtam előre. Sosem voltak terveim, mindig a véletlen határozta meg, mit írok. Aztán hirtelen elkezdtek élni a figurák. Hét évig dolgoztam rajta, napi tíz órát, még vasárnap is. Közben semmi mást nem csináltam. Végül is negyvenezer oldal kézirat maradt utána. Azzal fűtöttem hat hétig hatvanfokos melegre a fürdőszobakályhámat. Volt olyan jelenet, amelyet százszor is leírtam. Mindig szigorú bírája voltam önmagamnak. Nyomdába csak azt adtam, amivel tökéletesen egyetértettem."

Ritkaság, hogy egy prózai mű ilyen nagy hatást tegyen a színházra: A feleségem történetéből nem csak egy, de három színpadi adaptáció is készült, ebből kettőt Darvasi László írt. Az elsőt 2001. október 5-én mutatta be a tatabányai Jászai Mari Színház, a regénnyel azonos címen, Faragó Zsuzsa és Galambos Péter adaptációjában. A főbb szerepeket Horváth Lajos Ottó, Tóth Ildikó, Safranek Károly, és Pokorny Lia játszotta, rendezte Galambos Péter. Alig egy hónappal később, 2001. november 15-én máris újabb változat került színre, ezúttal a kaposvári Csiky Gergely Színház stúdiószínpadán. Darvasi László akkori átirata is kevéssé hasonlít az imént említetthez, címe: Störr kapitány - a feleségeknek, akik elmennek. A címszerepet Gyuricza István, Lizzyt Csapó Virág, Alexander Kodort Hunyadkürti György adta, rendezte Bezerédi Zoltán. Mindkét produkció e műsorfüzet elkészültéig is műsoron maradt.

A Radnóti Színház számára Darvasi László saját darabjának újabb változatát készítette el, amely a Störr kapitány - változat Füst Milán A feleségem története című regényére címet viseli.

Darvasi László a '90-es évek elején üstökösként robbant be a magyar irodalmi életbe. Író, költő, drámaíró, publicista. 1962-ben született Törökszentmiklóson. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán diplomázott 1986-ban. 1989-től a Délmagyarország kulturális rovatvezetője, 1990 óta a szegedi Pompeji című folyóirat szerkesztője. 1993 óta az Élet és Irodalom főmunkatársa; tárcáit Szív Ernő néven publikálja. Több rangos irodalmi díjjal tüntették ki, többek között a József Attila-díjjal (1998-ban).

Főbb művei: Horger Antal Párizsban (versek, 1991), A portugálok (versek és kisprózák, 1992), A veinhageni rózsabokrok (elbeszélések, 1993), A vonal alatt (tárcanovellák, 1994), A Borgognoni-féle szomorúság (rövid történetek, 1994), A Kleofás-képregény (legendák, históriák és képregények, 1995), Hogyan csábítsuk el a könyvtároskisasszonyokat? (tárcák, 1997), Szerelmem, Dumumba elvtársnő (novellák, 1998), A könnymutatványosok legendája (regény, 1999), Szerezni a nőt (novellák, 2000).

Drámái:
Szív Ernő estéje
Vizsgálat a rózsák ügyében
Bolond Helga (egy város, ahol szeretik a mazsolát)
Argentína (hogyan legyünk szentek, avagy búcsú a huszadik századtól)
Störr kapitány

(Darvasi László a drámaírásról)
"Elsősorban prózaírónak tartom magam, nem színházi szerzőnek, a színház világába csak kirándulgatok. Azért csinálom, mert magát a formát és a műfajt szeretem, és mert nagyon jó darabot írni. Üdítő és szórakoztató munka a pepecselős prózaíráshoz képest, ugyanakkor rengeteget lehet tanulni belőle."

KOLTAI TAMÁS: LELKE KAPITÁNYA

Füst Milán majdnem Nobel-díjas regénye, A feleségem története olyan tudatregény, amely írójának közismert, bár sajátlag nem nevezett műre vonatkozó kifejezésével „lelke színpadán" játszódik le. A feleségem története egy szerelmi kapcsolat szenvedélyes és kínzó története. A feleségem története a se veled, se nélküled története, ami a Catullus-drámában is meg van írva. Annak sincs több köze a latin költőhöz, mint Störr kapitánynak a tengerhez; pontosan ugyanannyi van: az odi el amo (gyűlölöm és szeretem) érzelmi örvénye, mely lehúz a mélybe. A feleségem történetében a kapitányság, a hajó, a tenger, a tengeri vihar és az összes többi csak staffázs. A tenger csupán a távolságot érzékelteti, ami két ember között létrejön. Ez a távolság abszolút és relatív, Störr kapitány akkor van legtávolabb Lizzytől, amikor mellette van. A hétpróbás tengeri medve nagy biztonsággal áll a lábán és a fedélzeten ha vihar támad, de Lizzy piperetükre előtt kisiklik alóla a talaj. Föltalálja magát bármelyik kikötő bordélyházában, de elveszetten hánykolódik házassága tengerén, mert nem tudja, hogyan kell szeretnie imádott feleségét. Tessék, ilyen közhelyek jönnek ki az emberből, ha nem elégszik meg a képzeletével, és föltétlenül objektiválni akarja Füst Milán lelke kapitányát. Hasonló sors vár arra is, aki színpadra adaptálja.

Darvasi László viszonylag jól megúszta a dolgot. Másodszorra formás, kecses, kellemesen játszható színpadi változat sikeredett a keze alól – az elsőt korábban Kaposváron mutatták be –, és a Radnótiban színházára talált. A Störr kapitány című darab, illetve előadás színesen, érzékletesen, a kis térben meglepően látványos, filmszerű teatralitással meséli el egy zaklatott házasság néhány jelenetét. Teszi ezt nemcsak ízlésesen, hanem stílszerűen is, a harmincas évek társasági és társalgási viselkedésmódját, mindközönségesen magát a kort megidézve. Deák Krisztina rendezése olyan, amilyennek Füst képzelhette volna, ha netalán célul tűzi ki a sikeressé válást, és beilleszkedik a korabeli színházi szellembe. Ezt nem megróvólag mondom, a Máli néni szerzőjének alighanem tetszene az a neofrivol, könnyed és líraian ironikus hangvétel, amely a produkció eredendő sajátja, s amely kétségkívül tartalmasan kivonatolja a regény fölszíni, az emberi kapcsolatok kívülről látható szférájában történő eseményeit.

Kezdem mindjárt a külső képpel, Horesnyi Balázs díszletével, amely a hajót képileg átúsztatja szalonná. A fedélköz szegecselt, fémes ajtói, a falakra festett naplementés tenger, mely majd az előadás végén egy filmszerű, premier plan snitten lehetőséget ad Cserhalmi Györgynek, hogy alatta búcsúzzon el halott nejének árnyékától és a nézőtől, kalapban, titokzatos mosollyal, mint egy Humphrey Bogart, egyszóval ez a virtuális hajóra pingált virtuális tengeri táj majd a polgári szalon tapétája lesz, s a szerencsés áttűnés játékos lebegést ad a környezetnek. Ilyenek a ruhák is, Benedek Mari biztosan mozog a tőle szokatlan terepen, háború előtti szalonok, cukrászdák, bálok világát idézi meg könnyű kelmékkel, laza szabással, kalapokkal; Kováts Adélra rafinált, aszimmetrikus ruhákat ad, Cserhalmi fehér ingét martalóc-férfiasan hasig kigombolja, a pávatollas-estélyis bálon, ahol minden nő Lizzynek van öltözve, kivéve Lizzyt, megképzi az előadás utolsó negyedének kissé enigmatikus-szürreális stíljét.

A középpontban Cserhalmi áll, megőrizve valamit az első személyben írt regény éncentrikusságából. Kicsit már patinás, de talpig délceg tengeri medve, moccanatlanul robusztus a tengeri viharban, esetlen a szárazföldön, hóna alól húzza elő a virágot Lizzynek, fordítva tartja, a szirmánál, melákoskodik a hálószobában, piszkálja a fogát, társaságban nem komilfó. De ez a körme alatt fekete fickó mindamellett csupa férfisárm, aki a feleségén kívül ért a nőkhöz; hiába ügyetlenkedik Miss Bortonnal a találkán, azért tudja, kivel van dolga – Hámori Gabriella hozza is a jólnevelt úrilány rámenősségét –, s pillanatok alatt helyre rakja. A szerelmi múltjáról anekdotázó, szűz cseléddel, az érte rajongó Máriával is csak szájba lehelteti magát, meg a vasalódeszkjára fekteti – Szávai Viktória egészséges, tiszta lányt játszik, jóféle humorral –, de ujjal nem nyúlna hozzá. Kováts Adél Lizzyje azonban kifog rajta, nem azért, mintha ki akarna, hanem, mert úgynevezett bonyolult nő, akinél sohase lehet tudni, mit akar, mire gondol, ő a miértek nője, az ő viszonya a férjéhez miértekből áll, miért nem udvarol neki, miért nem üti pofon, miért nem tud vele bánni, miért nem ismeri, csoda-e, ha az örök megfelelési kényszer lebénítja a férfit? Kováts Adél stílusbiztos, finom portrét rajzol az érdekes és kiismerhetetlen nőtípusról, akihez hozzátartozik a budoárillat, a fura hajviselet, a lenge pongyola, a magányos dzsessztánc fűzőben, és a kontrapunktikus viselkedés; tudniillik, hogy amikor szavakkal hívja a férfit, akkor gesztusokkal taszítja, és megfordítva. Rendezői döntés szerint Lizzy nem csalta meg Störrt Dedinnel – talán jobb lett volna lebegtetni a kérdést –, de miután Széles Tamás Dedinje meglehetősen jelentéktelen, karizma nélküli figura, a dolognak amúgy sincs sem izgalma, sem tétje.

A háttérben – a staffázs staffázsaként – két pár szekundál az előtéri kettősnek. Az egyik a hajómágnás Kodor, és aktuális kitartottja, Éva. Jordán Tamás maliciózus karaktert formál a gazdag vulgárfilozófusból, aki akkor van jól, ha rosszul van, mert akkor látja teljesülni pesszimista bölcseletét, s a hűtlenség kierőszakolt bevallásától megnyugodva távozik az árnyékvilágból; Moldvai Kiss Andrea alázatos odaadással, mégis méltósággal szolgálja a férfit is, a szerepet is. A másik pár afféle (csaknem) néma rezonőr – Keres Emil és Koós Olga –, ők tangózva végigkommentálják a cselekményt, mindenhol megjelennek, mint szürreális jelenés, hogy a szenvedélyek elmúltával, rezignált kukkolóként véleményt mondjanak az életről. Ez is, az utolsó negyed valóságfölöttivé tágított stílusa is – például Miklósy György jól poentírozott, bár kissé szervetlen rablóbetéte – az elemelt, metaforikus, költői vízió felé szeretné terelni az előadást. Nem minden eredmény nélkül. De az alapbenyomás és a siker titka mégiscsak az, ami előtte történik: egy polgári házasság hajótörésének gyöngéd, ideges és extatikus – áttűnésekkel és bemozdulásokkal forgatott színpadi filmje. Emblémája pedig az a világnagy tengeri kagyló, melynek neve Lizzy szerint nem Hűség, hanem Szabadság.

ÉLET ÉS IRODALOM, 2002. ÁPRILIS 15.

TARJÁN TAMÁS: HULLÁMTÁNC

Füst Milán regényhőseinek színpadi reinkarnációi sokat táncolnak. Táncol mindjárt a legelején, egy hajótűz vörös fényeibe öltözve a Néni és a Bácsi ősöreg duója: a Koós Olga és Keres Emil által túlságosan is személytelenre fogott pár szelíd, szenilis-infantilis időn-kívüliségből kommentálja azokat az élethelyzeteket és –szakaszokat, amikor a földi halandók még nyakig benne vannak a hívságokban és személyes fontosságuk viaskodásaiban. Ilyenkor az ember még agyonlövöldözheti magát a nagy semmiért (mint Kocsó Gábor a színen öt-hat percet hadonászó Don Pipója), csinálhatja a maga bánatból szőtt hókuszpókuszait a mások vélt örömére (akár Csankó Zoltán inas-bűvésze), s legfőképp töprenkedhet a „férfi-nő veszem-adom" hűség kontra hűtlenség pörének kimeneteléről.

Darvasi László a közelmúltbeli első nekifutás után írt egy második – Radnóti-színházi – változatot is az epikai előzményekből (a rendező, Deák Krisztina úgy nyilatkozott, hogy kettejük mellett Morcsányi Géza dramaturg, valamint Bálint András is részt vett a szövegalakításban). Füst bölcseleti prózájából lírizált-ironizált próza lett, de darab – ezt a vak is láthatja – nem. Ennek ellenére jó írásmű ez a szimbolikus jelenetekkel, ügyesen játszható kellékekkel, aranymondásokkal feldúsított Störr kapitány. (A legkomolyabb hibája talán az, hogy a színlapon a „szerető, író, krupié" megjelölést biggyeszti Dedin neve mellé, holott, ha ő bizonyosan szerető – Störr feleségéé, Lizzyé –, ha ő valóban szerető – mint Éva, Kodor állatként kezelt szépséges kitartottja –, akkor semmi tétje a kapitányi monodrámának, melyet mindvégig csakis az indukál, hogy vajon a felesége megcsalja-e őt, vagy sem.)

Az emlékező-fantáziáló jellegű hűségtürténet fő szálán az égvilágon semmi nem jeleníthető meg – vagy itt semmi sem jelenül meg – Störr és Lizzy egyébként is némiképp darabosra sikeredett párharcából. Csupán figurális és atmoszférikus felidézésre nyílik lehetőség. Cserhalmi György borostásan, mogorván, egyénisége súlyával annyit érzékit meg, hogy nem jelentéktelen alkonyodó férfiú a notórius féltékenykedő (vergődését illetően azonban súlyos, megfelelően nem értelmezett dramaturgiai probléma, hogy ő hét tenger kaszanovája, s ha már nagyon ráun a tiltakozásra, akkor szemünk láttára is elfogadja a Hámori Gabriella játszotta, nem mindig a bakfisifjúság hamvasságáról tanúskodó Miss Borton közeledését). Kováts Adél, a féltékenység feleség állagú célképzete kisebb szegmenst kanyarít ki magának a játéktérből, mint a sokat döngő, fizikailag is helykereső Cserhalmi, s ebben az elvontabbnak sejlő burokban többet is elárul arról, valójában miért kell legalább a hűtlenség folyamatos látszatát fenntartania (a maga árvaságában és ura érzelmeinek állandó csiholása érdekében). A játék természete a karakteralakok körére centrifugálja az évezetesebb színházi pillanatokat. Jordán Tamás a szenvedéskedvelő hajómágnás, Szávai Viktória a gazdájáért epekedő szolgáló (a szűz-ancilla), Széles Tamás a csábító (?) Dedin, Miklósy György a kiérdemesült rabló szerepében visz életet a némiképp életidegen játékba. Ez a „bevitt élet" mindig elmúlás-közeli, szerencsére, így nem kétséges, hogy Deák Krisztina elegánsan pasztell rendezésének az unalmaska negyedórákat és a sehová sem vezető epizodikusságot ellentételezve van filozófiája.

Horesnyi Balázs tengerimedve romantikát kikacagtató, méregzölden hullámtáncos kulisszái – sok sárgaréz vasalás, kormánykerék-karfájú rőt bútorzat – szuggesztív keretet adnak az időnként elharapott jeleneteknek, valamint Benedek Mari ezúttal dőryvirágosan színezett-szabatott pompás jelmezeinek. Egy jelmezbáli tánc a hullám- és haláltáncok legjobbika. Ekkor mindenki kapitányi hosszúkabátba, illetve zöldeskék, pávatollas estélyibe öltözik, csak azok nem – hiszen ők is jelmezt viselnek –, akiket ez az öltözék címer- és sorsszerűen megillet. Störr tehát összevét, Lizzy felszívódik. Kapitány és kapitányné egymásnak vannak kitalálva, de hiába… – ez lenne a „tanulság"? Mindenki mindenkinek ki van találva, mindenkinek mindenki ki van találva, mindenki mindenről és mindenkiről kitalál valamit, és: hiába. Innen nézve nem is olyan nagy baj, hogy ez az előadás is: hiába.

ZSÖLLYE, 2002. MÁRCIUS

CSÁKI JUDIT: ÁTDOLGOZOTT KIADÁS

Most megtörtént, ami nagyon ritkán szokott: egy színházi bemutató tapasztalatai alapján újraírtak egy drámát. Ez persze igen sommás, következésképp egyszerűsítő megállapítás; valójában némi toldozás-foldozás, beleírás, húzás és átszerkesztés elég volt ahhoz, hogy az ember úgy érezze: Darvasi László Störr kapitány című darabja nagyot változott a kaposvári bemutató után.

Jobb lett, kétségtelenül – bár még mindig nem gondolom, hogy Füst Milán regénye, A feleségem története színpad után kiált. De Darvasi drámájának ez a Radnóti színházi változata kevésbé látszik tapadni a regényhez – miközben paradox módon hívebb annak középpontjához, a megmagyararázhatatlan, a lélek legbelső útvesztőiben leledző féltékenység ambivalens megjelenítséshez. Nem követi a regény szakadozott hullámzását, nagy ívű analíziseit, követi viszont az analízisek, belső monológok, fürkésző megfigyelések fizikai-érzéki lecsapódásait.

A darab ebben az új változatában kerek lett, kifejezetten hagyományosan zárt szerkezetű. Az első, felütésszerű és az utolsó, zárlatszerű keretjelenetet leszámítva körülbelül egy hét leforgása alatt játszódik le a történet, lepereg a voltaképpen szintén hagyományos cselekmény. Störr hazaérkezik arról a bizonyos „tüzes" hajóútról, szívében a mardosó gyanúval, hogy megcsalja a felesége – és tényleg megcsalja a felesége, aki egy héttel később – Kodor hajómágnás szüketésnapi estélyéről – meg is szökik a szeretőjével.

Nyilván a dramaturgnak, Morcsányi Gézának és a rendezőnek, Deák Krisztinának is szerepe van abban, hogy a figurák markánsabbak, letisztultabbak lettek: Störr sokkal inkább passzív alak, a szemlélő-interpretáló szerelmes férj, aki majdhogynem tehetetlenül nézi, ahogy az ő érzékeny, rebbenékeny, könnyű, érzéki és ösztönös feleségét elsodorja mellőle – nem is elsősorban Dedin, a szerető, hanem – a vaskos, ízes, színes, szagos élet. Lizzy a várakozás szerepkörét cseréli fel az élésre – s hogy ebbe végül is belehal, majdhogynem természetszerű. Párosukban megjelenik az a két pólus, amely mintegy egyensúlyban tartja a dráma szerkezetét. És megteremtődik az a réteg, amelyben a többi figura értelmeződik és értelmezi a főszereplőket is.

E figurák egyik csoportja reális szereplő – ilyen Dedin, Miss Borton, Kodor, Éva; ők részeresi és alakítói Störr és Lizzy drámájának. Bár a két ember igazi drámája annyira „odabent" zajlik, hogy „idekint" leginkább csak statisztálni lehet benne. Másoknak afféle szűkített dimenzió jut, ami némileg mitizálja őket – ilyen például Maria és Bart, az inas. Ők elsősorban tanúk, akik olykor ugyan szereplőivé is válnak a történetnek, de alapvetően mégis kívül vannak rajta. Közéjük tartozik a darab végén felbukkanó Rabló is, aki majdhogynem költői jelenség: a saját nyomorúságát helyezi szembe Störr másfajta szerencsétlenségével, és a helyzet – a szembekerülés – groteszk humora ellenére a fátum súlyával mintegy megpecsételi Störr sorsát. És van egy pár, Frédéric és Emma, akik elsősorban szimbolikus jelentőséggel bírnak: ők az öregség, az út vége; sőt bizonyos értelemben a vágyott álom, a közösen leélt élet ellentmondásos foglalatai.

Deák Krisztina rendezésében erőteljes a képi világ; a világos és sötét ellentétében, egyszersmind egymást feltételező összeláncoltságában ott van Lizzy és Störr. Ezer más ellentétpár is jellemezhetné őket – könnyű-súlyos, gyors-lassú, magas-mély –, ebben az előadásban mégis a fény dominál, a világítás a legfőbb térszervező elem, és ezen túl: a legfőbb jellemzőerő is. Filmes nyelv színpadon – Máthé Tibor világítástervező olykor mintha operatőri munkát végezne: totálokat és közeliket komponál a fénnyel, vezeti tekintetünket a játék terében. Az előadás végén például Cserhalmi arcát árnyékba borítja kalapjának széles karimája – tudjuk: a táncoló idős házaspárt nézi, csak a szájára merevedett mosoly úszik fényárban; ez Störr búcsúja.

Horesnyi Balázs díszlete egy fémes borítású hajótest – érdekes alkotói kényszer, hogy a rétegzett szimbolikájú hajó adja az előadás alapdíszletét, miközben a legelső jelenetet leszámítva minden másutt játszódik, és a Störr karakterét alapvetően meghatározó „hajóskapitányság" a színészi játékban sokkal elvontabban, ezáltal gazdagabban tud megjelenni, mint a maga konkrétságában. Itt mindenesetre a hajó gyorsan semleges keretté válik, melyben nincs igazán szükség az egyes jelenetek konkrét terének – szoba, ebédlő, Kodor hajómágnás háza – jelzésére. A díszlet tehát végeredményben jó, különös tekintettel arra a varázslatra, amelyre ezen színpadon az adottságok és méretek miatt mindig szükség van.

Deák Krisztina rendezésének egyik legfőbb erénye a szereposztás, a másik a kompozíciós szelídség – ezekből az utóbbi némi magyarázatra szorul. A följavított és letisztult drámát a rendező igen gondosan állította színpadra, nemcsak a jelenetek egymásutánjának ritmusára, hanem belső tempójukra is odafigyelve. Mindvégig kerüli a mostanság mindenfelé szétburjánzó bombasztikus rendezői fogalmazásmódot, s az ugyancsak divatos „domináns" effektek helyett finom aprómunkával, csöndes figyelemmel igazítja egymáshoz az előadás elemeit, a színészi játékhoz nemcsak a fényt, hanem a zenét, a mozgást, olykor még a szereplők elhelyezkedésének képszerűségét is. Harmonikus produkció jön így létre, mely ugyanakkor elementáris diszharmóniát, érdes szarkazmust és erőteljes költőiséget áraszt – feltéve, hogy a színpadi durvasággal túltömött közönségnek van még szeme és füle az ilyesmire.

Tévedtem persze; hovatovább a jó szereposztás is ritka erény, s ha minden baljóslat beteljesül, előbb-utóbb képtelenség is lesz. A kevés – mondjuk, három – színházi műhely életveszélybe került, ezért aztán igenis, külön ünnepelni kell, ha egy színházban nemcsak főszerepeket, henam a kisebbeket is pontosan és jól tudják kiosztani. A Radnótiban most ez történt.

A legtöbb persze a két főszerepet játszó színész alakításán múlik. Kováts Adél Lizzyje hozza és mutatja a Füst Milán-regényben kirajzolódó nőalak lobbanékony, tűnékeny, villódzó sokszínűségét. Igazságot is szolgáltat neki, méghozzá magával a megformálással, nem pedig a játékba szőtt kommentárral. Lizzy nem csal, nem árul el, nem is hazudik: Lizzy él – a többi pedig megtörténik szinte magától. Kováts Adél a természetes kíváncsiságból és az életörömre való készségből keveri ki ezt a gyors észjárású, fürge mozgású, intenzív és szeszélyes alakot, aki természetesen nem szűnik meg szeretni Störrt, – csak megszűnik vágyva várni rá. Lizzyt nem az ítélőképessége hagyja cserban, amikor a „híg" Dedinnel elszökik – csak besokallt a Störr-féle besűrűsödött világtól. Nem akart sem szobadísz, sem távolról felszakadó férfivágyak tárgya lenni. Kováts Adél a legapróbb gesztusokig megtanulta őt; alakításának legszebb pillanata tán az a jelenet, amikor mindketten újságot olvasnak, s a látszólagos fecsegés legmélyebb egzisztenciális problémáikat érinti, Lizzy pedig mintegy Störr fölé magasodva egyszer csak gesztusban, mozdulatban – voltaképpen pozitúrában – is jelzi a belső, érzelmi viszony legmélyét; azt, hogy kinél van itt az „öntörvény".

Cserhalmi György már Csehovban is jól kitanulta azt a bizonyos „kívül erős, belül gyönge" férfit, most azonban bonyolultabb a képlet. Störr kapitány ugyanis belül sem gyönge – „akit leköp, meghal", tudjuk a szövegből, és ezt a színésznek el is lehet hinni. Cserhalmi a tehetetlen szenvedélyt lefojtott belső hévvel, a birtoklási vágyat visszafogott indulattal ábrázolja, tehát minden csöndjében, minden mozdulatlanságában, minden nézésében a megzabolázott indulat forrong. Ettől aztán igen telítetté válnak még a Máriával vagy Kodorral folytatott párbeszédek is, nem beszélve a Lizzyhez való kapcsolatáról. Kováts Adél ugyanis azt játszatja vele, hogy észre sem veszi a felszín mögött a visszafogott nyers erőt, és Lizzyként csak a forszírozottan nyugodt Störrel hajlandó kommunikálni.

Remek ötlet volt Jordán Tamást hívni Kodor hajómágnás szerepére. Kodor életfilozófiája borzasztóan egyszerű: minél rosszabb, annál jobb. És ugyanez kifordítva: minél jobb, annál rosszabb. Ha belegondolunk, Darvasi darabjában Kodor nem is igen több ennél a bőségesen illusztrált, kifordítható tételnél, csak éppen Jordán Tamás személyiségétől emberi dienziót kap. Idézőjelbe kerül a megrögzött romboló; a szeretője, Éva iránti, elvi síkon képviselt gyűlöleten átüt a gyengédség – Moldvai Kiss Andrea Éva szerepében ráadásul ehhez a felszín mögötti Kodorhoz kötődik erősen, és anyagilag alapvetően motivált választását felülírja a beteg emberhez való ragaszkodás. Jordán Tamás Kodorja mintegy tálcán kínálja Cserhalmi Störrjének a féltékenység elleni biztos védelem egyik alternatíváját.

A Störrbe szerelmes Maria már a darab régebbi változatában is jó találmánynak látszott, de most még jobb: akkor ugyanis elsősroban a konfabulálós, mindenféle kitalált udvarlóhoz kötődő, kényszeresen mesélő cselédlány cserfessége, felszínes locsogása volt a legfeltűnőbb. Szávai Viktória aprólékosan kidolgozott, a figura mélyebb rétegeit is megmutató játékában viszont ez csak tünet, a biztos – ámbátor teljességgel reménytelen – választás, a Störrhöz fűződő elementáris szerelem tünete. A figyelemfelhívásnál azonban fontosabbak a lopott mozdulatok, az imádott férfi által viselt ruhadarabok fetisizálása – majd a legvégén a száraz vallomás. Akkor, amikor már sem tétje, sem veszélye nincsen semminek.

Miss Borton, a szintén Störrbe szerelmes fiatal angol lány szerepe karcsúsodott kissé, és Hámori Gabriella alakításában tovább soványodott. Nem is elsősorban a színésznőn múlik, hogy Miss Borton ebben az előadásban csak egy képtelen alternatíva Störr számára – tehát nem alternetíva –, ennyiben viszont a Lizzy-Störr viszonyt színezi tovább.

Széles Tamás ügyesen mutatja meg Dedinben, hogy miért kelti föl Lizzy érdeklődését, és azt is, hogy ugyanakkor miért méltatlan mégis hozzá. Csankó Zoltán Bart, az inas szerepében az előadás egyik csúcspontján brillírozik, alig villanásnyit: amikor a báli táncjelenetben a sok egyforma, még a közönség számára is megkülönböztethetetlen ál-Lizzy között kalauzolja a ténfergőket, a párjukat keresgélőket, s mint valami karmester a szétesőben lévő zenekart, a pánik vagy zavar legkisebb jele nélkül, pókerarccal vezényli a csődöt.

Miklósy György játssza a Rablót. Störr mintegy vágtában fut össze vele, amikor a vonathoz rohan, amelyen Lizzy és Dedin szöknek éppen. Störr ekkor éppen mindent elveszít – tőle nincsen mit elrabolni már. A Rabló fátumszerű megjelenésébe Miklósy belecsempészi a kisember drámáját, ezzel mintegy normális, hétköznapi megvilágításba helyezi Störr egzisztenciális tragédiáját. A jelenet körül varázslatosan kitágul a színpad, a két ember voltaképpen a semmi közepén találkozik. Miklósy játéka sűrű és provokatív, noha eszközeiben, gesztusaiban visszafogott és minimalista. Az ő ereje is abban van, amiben Csehalmié: a fedett-takart tartalmak érzékeltetésében.

Lírai refrén az idős házaspár, Emma és Frédéric. Koós Olga és Keres Emil megható szépséggel és humoros reflektáltsággal táncol és perlekedik, zsörtölődik és kedveskedik,. Kikevervén az előadás egészéhez harmonikusan illeszkedő atmoszférát: az ambivalenciát. Ami őket illeti: nem is tudjuk: irigyeljük őket, vagy sajnáljuk inkább.

Darvas Ferenc békebeli és érzelemdús zenét komponált, Benedek Mari stílusos és tetszetős jelmezt adott a színészekre. Ez is rendben van, mint az egész.