Warning: mysql_fetch_assoc() expects parameter 1 to be resource, boolean given in /var/www/clients/client2/web15/web/engine.php on line 157 SZILASI LÁSZLÓ: Nem Második Bökkelöki Alfrédka - Írólap | Darvasi László

SZILASI LÁSZLÓ: Nem Második Bökkelöki Alfrédka

Igaz, ami igaz, nem Darvasi László neve szokott eloször eszembe jutni, amikor könyvet keresek a gyereknek. Tekintettel arra, hogy (a hagyományos csataleírások topikus nagy számaitól eltekintve) valószínuleg az egész magyar irodalomban a Darvasi-szövegekben a legmagasabb a szereplok halálozási rátája, s hogy ráadásul a koncentrált elbeszéloi figyelem hírhedten szokásszeru eloszeretettel idozik el a felettébb invenciózus és változatos halálnemek enciklopédikus tágasságú osztályozásánál, részletezésénél és naturalisztikusan alapos leírásánál, nem restellem bevallani: óvatosan, gyanakvással elegy aggodalommal vettem a kezembe a Trapiti avagy a nagy tökfozelékháború címu meseregényét. Németh György barátságos illusztrációi és a borító (különösen pedig a hátsó borító hirdetooszlopán olvasható, idoközben új távlatokat nyert tréfa: "A Nemzetközi Tökfozelék Bizottság Különdíjas Regénye") némiképp megnyugtattak ugyan, de biztos, ami biztos, a tervezett gyermeki felhasználás elott mégiscsak végigolvastam a könyvet. S így immár bizonyosan állíthatom, hogy ebben a könyvben minden szereplo garantáltan életben marad, hogy még a legeroszakosabb jelenetekben is csupán málnaszörppel töltött vízi pisztolyt, friss és puha süteményeket, valamint - a legszélsoségesebb esetekben - koromfúvó szalmaszálat használnak, s hogy még a félelmetes nevu s híru Szörnyeteg Dregdalon Billi is csupán Minyon kapitány picinyke széncinegéje.

Megítélésem szerint Darvasi László elso (s ebben az esetben tényleg oszintén remélem: nem utolsó), olvasásra minden korosztálynak bizton ajánlható meseregényének talán legfontosabb teljesítménye az, hogy radikálisan és eredményesen szegül szembe a magyar gyerekirodalom szomorú (ríkató) hagyományával. A körtemuzsika és társai irályának, a szociális érzékenységre való nevelés döntoen tragikus és patetikus hangnemre alapuló stratégiáinak helyét egy olyan írásmód veszi át itt (korántsem elozménytelenül: Csukás István és Lázár Ervin gyakorlott olvasói sem fognak csalódni), amely a megcélzott gyerek-olvasót érzékeny, mozgékony és nyitott befogadónak képzelve el és alkotva meg, elsosorban az irodalom, a fikció és a nyelv világában való tájékozódáshoz szükséges érzékenységek megmunkálásában játszhat szerepet. A Trapiti talán nem kifejezetten vidám, de derus és hasznosan bonyolult könyv, s a szomorúságnak, ha van, immár teljesen más az oka (lásd például a Trapiti és a szomorúság címu fejezetet). Nagyon fontosnak tartom emellett a könyvnek azt a szubverzív és parodisztikus erejét is, amelynek segítségével módszeresen és eredményesen olvassa újra a megcélzott olvasó vélhetoleg máris óhatatlanul meglévo audiovizuális élményanyagát. A Tökfozelékszerzodés, a Varázs Fakanál és a Fofotanács-Kavicsvár összecsapás alapos ismeretében A Gyuruk ura, a Harry Potter-széria vagy a Csillagok háborúja, azt hiszem, jóval nehezebben látható el porén kommersz értelmezésekkel, s az agresszió elso látásra riasztó képei mögött valamivel világosabban tunnek talán majd elo az osi, mitológiai és archetipikus mintázatok. (Ezen muködésekhez lásd még a Mit csinálnak a muvészek? Mivel foglalkozik Bánatos Olivér? címu fejezetet, valamint Babéros Néró figuráját.) Végezetül a szöveg elbeszélésmódját emelném ki: jóllehet a regény lefekvés elotti felolvasásokra éppen alkalmas méretu fejezetekbol áll, ám az újabb fejezet többnyire nem az elozot folytatja. A cselekményszálak feldarabolása és egymásba fonása, az idorend helyenkénti tapintatos megbillentése nem csupán folyamatos és örömteli feszültséget kelt, de apránként óhatatlanul arra szoktatja az olvasót (hallgatót), hogy konstruktív, a részeken átívelo, nagy távolságú elemek közötti kapcsolatok létrehozására is alkalmas olvasói memóriát fejlesszen ki. Úgy gondolom, hogy aki eljut a végso összecsapáshoz, ahol immár egymásba fonhatóak a különbözo nyomozások és ellennyomozások, hódítási törekvések és honvédo harcok, akciók és életképek eseménysorai, nos, az az olvasó (hallgató) talán kevésbé tanácstalanul fogadja majd a modern és posztmodern irodalom néhány radikálisabb narratív újítását - s talán nyer némi kritikai rálátást például a Rowling-könyvek közönséges és hihetetlenül unalmas narrációs sémáira. Egyszóval: szerencsés dolog az olvasót le nem nézni, szerencsés dolog kreatív olvasót képzelni és állítani a mondatok túlsó (boldogabbik) végére.

Darvasi László Trapiti avagy a nagy tökfozelékháború címu meseregénye egyébként az önazonosság keresésérol, az emlékezet és a felejtés erejérol, valamint a globalizáció veszélyeirol szól. Az ellenkezoleg beszélo bizurr-mizurr nép, Kétszázötvenharmadik Nagyságos Emil, Elso Legfontosabb Pityuka, Harmadik Alfréd Bökkelöki, Szakács király és Minyon kapitány bevezeto, osi történetei után felbukkan a jelenkori Kavicsváron egy ismeretlen manó, akirol azonban valahogy mégis mindenki azonnal tudja, hogy o Trapiti. A múzeum üres üvegvitrinjérol lekerül az Itt látható egy Trapiti! felirat, s az kerül a helyébe, hogy Ez egy üres vitrin, de már nem Trapiti. Már van valaki, aki Trapiti! Mindenki azt képzel ide, ebbe a vitrinbe a múltjából, amit akar! Ettol azonban még nem lesz tudható, hogy mi is és ki is valójában (egy) Trapiti. Az e kérdésre adandó válasz történészi (Kázmér úr) és nyomozói (Boleszláv fofelügyelo) keresésének történetébe a bizurr-mizurr-krónikák és boszorkány-naplók olvasása révén belefonódik a Mindent Felejtés Titkos Fozete, a Varázs Fakanál és a Mindent Felejto Mese által végrehajtott irtózatos gonosztettnek, s e gonosztett egész közösséget érinto következményeinek története, majd az e következményeket semmissé tenni, sot, ellenkezojükbe átfordítani igyekvo honvédo háború dicsoséges históriája. Ezekben a történetekben mindig a felejtés (az emlékezésre való képtelenség) és az egyformaság (a problémátlan megszámolhatóság) a legnagyobb rossz. Kukta Gerozánt csak a trapitizés gyozheti le. Elismerem, a végso harc kimenetele nem nagyon lehet kétséges. De az utolsó (vértelen) csataleírás így is a magyar nyelvu gyermekirodalom egyik maradandónak tuno remeke - méltóan akciódús ellenpárja A nagymamát nem eszi meg a farkas! És Piroskát se! címu örökbecsu és tanítandó fikcióelméleti tárgyú mester-fejezetnek.

Darvasi László Trapiti avagy a nagy tökfozelékháború címu meseregényével kituno könyvet alkotott. Egyben pedig kemény próbára tette saját írásmódját, kíméletlen tükröt tartott neki: Veszelka Trubadúr felhoutazó befejezetlen meséjében ott lebeg e történet fölött az életmu egésze. Talán lesznek, akik azt állítják majd, hogy az emlékezés problémájának valójában nem a múzeum a centruma, a szürkeruhásokkal szemben nem azt kellene védeniük oly nagy erokkel a kavicsváriaknak, s hogy ha az identitás nem más, csupán a rá irányuló keresés maga, akkor e keresés nem zárható le olyasféle gyors tulajdonnevekkel, mint amit én a címben idéztem. Ám az, hogy Nem Második Bökkelöki Alfrédka (ez volt Trapiti, hivatalos történelmi neve, 297.), nem biztos, hogy bizurr-muzurr nyelvu szövegként olvasandó. Akkor pedig mit is jelent.

Warning: Unknown: write failed: No space left on device (28) in Unknown on line 0 Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/var/www/clients/client2/web15/tmp) in Unknown on line 0