Trapiti, avagy a nagy tökfőzelékháborúrészlet

A NAGYMAMÁT NEM ESZI MEG A FARKAS!
ÉS PIROSKÁT SE!

Trapiti egy vastag, kissé viseltes meséskönyv előtt ült, és olyan riadt tekintetet vágott, mintha ki akarnák húzni a fogát. Olivér szórakozottan pillantott rá. Éppen egy tulipános festményen munkálkodott. Hány szirma is van egy tulipánnak?!
- Mi baj, Trapiti? - kérdezte Olivér.
- A Farkas meg fogja enni Piroskát és a nagymamát! - vacogta Trapiti. Olivér nyomban megnyugodott. Fölsóhajtott, és részletes magyarázatba kezdett.
- Ez már csak így van, Trapiti. Megeszi őket. Befalja. Hanem aztán, tudod, jön a vadász, és megmenti őket. Fölvágja a gonosz farkas hasát, és kihúzza belőle Piroskát meg a nagymamát, a vadállatnak meg kővel tömi tele a bendőjét, aztán pedig a patakba dobja.
Trapiti még mindig remegett. Odarángatta Bánatos Olivért a mesekönyvhöz, és remegő ujjal a könyv egyik képére mutatott. Nem volt különös kép, Olivér sokszor látta már.
Piroska gyanútlanul sétál az erdőben, kosara dugis-dugig mindenféle ínyencséggel, mazsolás kaláccsal, süteménnyel, boros palackkal, sült kolbásszal, almakompóttal, miközben egy málnabokor mögül a farkas leselkedik nem is annyira vad, mint inkább, milyen különös, bánatos pofával. Az erdei keresztútnál látni lehetett a vadász faházacskáját is, az volt ráírva:
"Vadászház."
Hoppla, csakhogy most az ajtón is függött egy táblácska! Ez a tábla eddig nem volt ott! Szentséges lekváros palacsinta! Olivér nagy szemeket meresztett, és olyan közel hajolt, hogy csaknem beleverte az orrát a könyvbe.
Micsoda?!
Hohó?!
Hiszen mi van a táblácskára írva!
"Elmentem szabadságra, két hétig leszek oda, veszek új kalapot, csíkos zoknit és sok fagyit nyalok el, későn kelek és soká fekszem le.
A Vadász."
Olivér megértett mindent. Ha a vadász szabadságon van, akkor senki se menti meg Piroskát és a Nagymamát! A vadász elment szabadságra, mert a vadászoknak is kell a szabadság, nagyon elfáradt már a puskacipelésben meg az őzikeetetésben. Bánatos Olivér Trapitira meredt, aki a fejét vakarta. Nagyon gondolkodott. Aztán egyszer csak felkiáltott.
- Megvan! Kitaláltam. Elmegyünk a mesébe!
- Hova?! - bámult Olivér. Sok mindent tudott már Trapitiről, de az a képessége, hogy mesébe tud menni, nos ez újdonság volt.
- Megmentjük Piroskát! - Trapiti szeme lázasan fénylett.
- Kíváncsi vagyok, hogy csináljuk! - ingatta a fejét Olivér. Trapiti azonban nem jött zavarba.
- Gyere, feküdj mellém az ágyra, hunyd le a szemed, Olivér.
- Itt vagyok melletted - szólt némi idő után Olivér.
- Mondd háromszor egymás után, hogy trapiti! - mondta Trapiti.
Alighogy elhangzott, trapiti, trapiti, trapiti, máris ott álltak a mesebeli erdőben. Még ilyen csodát! Olivér csodálkozva bámult Trapitire, aki a vállát vonogatta.
- Semmiség. Ősi trapiti varázslat - jelentette ki. A következő pillanatban furcsa hangokat hallottak. Nem messze tőlük a farkas ücsörgött egy farönkön, és, nyugodtan kijelenthetjük, farkashoz méltatlan magaviseletet tanúsított.
- Brühühühü - bőgött a farkas.
- Hát nem túlzottan ijesztő - nézegette Trapiti a rettegett vadállatot.
- Fáj a foga? - tűnődött Olivér.
- Vagy a hasa - bólintott Trapiti. - A mese végén, tudod, fölvágják, meg az a sok kő se valami egészséges.
- Annyira unom már, brühühü! - bömbölte erre a farkas. Olivér egy virágmintás zsebkendőt nyújtott át, mire a vadállat megtörölte a szemeit, majd nagy trombitálással kifújta az orrát.
- Köszönöm szépen, hüpp, nagyon köszönöm, hüpp
- Mi a baj, farkas úr? - kérdezte Trapiti. A vadállat csodálkozva pillantott föl, tekintete elidőzött Olivér festékes arcán. Nem szokta meg, hogy udvariasan beszéljenek vele. Ha valahol megjelent, sikoltoztak, kiabáltak, le akarták lőni. Olivér kinyújtotta a kezét.
- A nevem Bánatos Olivér!
- Trapiti vagyok - hajolt meg Trapiti.
A farkas csodálkozva kezet rázott velük. Vagyis hát mancsot.
- Én vagyok a farkas, a... a gonosz farkas... - motyogta, aztán elhallgatott. Félő volt, hogy újra elsírja magát.
- Azért vagyunk itt, hogy segítsünk - szólt ekkor Trapiti.
- Öntse ki a szívét, farkas úr - bátorította Olivér is.
A farkas végre megnyugodott, és magyarázni kezdett. Néha vicsorgott is, de nem azért, mert harapni akart, hanem mert annyira zaklatott volt. Egy szomorú farkas is gyakran vicsorog.
- Úgy unom, hogy meg kell ennem A nagymamát! Azt is unom, hogy meg kell ennem Piroskát. Nem tudom, kinek jutott az eszébe ez az egész, és nem értem, hogy Kínától Amerikáig miért meséli minden anyuka és apuka a kisgyerekének, hogy jön a farkas, és megeszi a nagymamát, aztán meg fölfalja a Piroskát. Ó, ez olyan borzasztó!
A farkas körbenézett, hallja-e őket valaki. De csöndes volt az erdő, csak egy rigócska énekelt a maga gyönyörűségére a szomszédos málnabokor tövében. Miután a farkas meggyőződött arról, hogy senki sincs a közelben, suttogóra fogta.
- Elárulok valamit, pszt! Ebben a mesében a nagymama egyáltalán nem finom. A nagymama húsa rágós, és vanília íze van. Én ki nem állhatom a vaníliát! - emelte meg a hangját, majd csöndesebben folytatta.
- Piroska meg ízetlen, pszt! Én ezt nem értem. Megetetik velem a Nagymamát és Piroskát, pedig nem is ízlenek. És aztán fölvágják a hasamat. Jaj, milyen szörnyűség, jaj! Szegény fejem!
Újra bömbölni kezdett. Csak úgy csorogtak a könnyei.
- Brühhüü, hüpp, jajajaj! Nem akarom megenni a Nagymamát! Vanília íze van!
Ez tényleg szomorú fejlemény volt. Szegény farkas! Nehéz sors az ilyen. Ha az embernek, bocsánat, ha a farkasnak folyton azt kell tennie, amihez nem fűlik a foga. Trapiti odaült a mélabús farkas mellé, és átölelte a vállát.
- Jól van, farkas úr, ne bőgjön, kitalálunk valamit.
A közelben vidám kislányhang csendült föl. Piroska közeledett az ösvényen, önfeledten énekelt. A farkas a fejéhez kapott.
- Szent Isten, már a nagymama házánál kéne lennem!
- Ülj vissza, farkas! - mondta határozottan Trapiti. - Most nem eszed meg a nagymamát.
- Az nem lehet! A mese így van megírva! Haragudni fognak rám! - kerekedett ki a farkas szeme. - Ebben a mesében én vagyok a gonosz főszereplő.
- Vannak ötleteink! - bólintott Olivér, majd ő is a farkas mellé ült. Így üldögéltek szorosan egymás mellett, kissé előredőlve, egyik kezüket a térdükre fektetve, állukat az öklükön tartva, a homlokukat erősen ráncolva. Trapiti fölsóhajtott. Olivér megvakarta a fülét. Egyszerre Trapiti megszólalt.\\r
- Holle mama! - csak ennyit mondott.
Olivér a homlokára csapott.
- Hát persze! Tökfőzelék!
A farkas persze semmit se értett.
- Egyek meg egy másik mamát?
- Ellenkezőleg, farkas úr - emelkedett föl Trapiti és megragadta a vadállat mancsát.
- Gyere, jössz velünk!
S a meglepetéstől csak hápogni képes vadállatot néhány trapiti, trapiti kiáltással elvitték a városkába, ahol éltek, szépen végigballagtak vele a Mignon kapitány utcán. Holle mama otthona volt az úti cél. Olivér bekopogtatott az ajtón. Holle mama kinézett, és összecsapta a kezét.
- Olivér, Trapiti, csak nincs valami baj?!
- Ö... - nyögött hirtelen Olivér, mert zavarba jött.
- Elhoztuk hozzád a farkast! - bólintott komolyan Trapiti.
- Jó napot kívánok! - mondta illedelmesen a farkas.
- Áhá, szóval maga az a szörnyeteg, aki fölzabál egy nagymamát! - kiáltotta szigorúan Holle mama.
- Nem szégyelli magát, maga gonosz vadállat!
A farkas máris bömbölni kezdett.
- Brühühü! Jaj, nekem! - és hatalmas cseppekben ömlött szeméből a farkaskönny. Holle mama meghökkent.
- Most meg mit bömböl, maga veszélyes vadállat? Még nem is láttam el a baját a partvisnyéllel!
- Brühhühhüüüü! - bömbölte a farkas.
- Arról lenne szó, kedves Holle mama, hogy készíteni kéne egy kis tökfőzeléket - próbálta nyugtatni a kedélyeket Olivér.
- A farkas úrnak kellene tökfőzeléket készíteni, Holle mama - mondta Trapiti, és ettől a váratlan bejelentéstől hirtelen csönd lett. Holle mama úgy nézett, mint aki repülő palacsintát lát. A farkas szólalt meg.
- Én még soha nem ettem tökfőzeléket - szipogta.
Holle mama szenvedélye nyomban tovaillant.
- Jöjjetek be! - invitálta be a társaságot a lakásába, s máris a konyhában termett. Már reszelte is a tököt.
- Szervusz, Eugén! - köszönt Trapiti a szőnyegnek, Báró Rojtos Eugénnak.
- Ti is legyetek üdvözölve! - felelt Báró Rojtos Eugén, aki igen választékosan tudott beszélni, különösen, ha aznap kirázták már. - Ez meg kinek a kutyája? - hullámoztatta meg magát a farkas előtt.
- Nem kutya, hüpp, farkas, hepp - kámpicsorodott el újra a vadállat.
- Nyugalom, Báró úr - simogatta Trapiti a szőnyeg rojtjait. - A farkas úr a barátunk. Segítségre szorul, és mi segítünk neki.
Olivér, Trapiti és a farkas helyet foglaltak a nagyszobában, melynek a falát különböző fényképek díszítették.
Holle mama tökfőzelékét egy amerikai küldöttség falatozza.
Holle mama dupladupla tökfőzeléke és egy francia tábornok.
Holle mama tökfőzelékkel kínál egy moszkvai színházigazgatót.
Holle mama tökfőzelékétől leszokik egy afrikai törzsfőnök a kannibalizmusról.
Holle mama a saját tökfőzelékét eszi.

A tökfőzelék hamar elkészült. Olyan ínycsiklandozó illata volt, hogy a farkasnak rögvest csorogni kezdett a nyála. Kéjesen nyalogatta a pofája szélét. Kapott a főzelékből Trapiti és Olivér is, kanalaztak lelkesen, Holle mama meg félrebillent fejjel, elégedetten bámulta őket.
- Csak azt sajnálom, hogy szegény férjem, Müller igazgató nem kóstolhatta meg soha! - sóhajtotta, és elhomályosodott a szemüvege.
Az igazság szerint a farkas csámcsogott is, de hát mutasson valaki olyan farkast, aki nem csámcsog egy kicsit legalább. A farkas éppen másodjára merítette meg a szedőkanalat a tökfőzelékben, amikor megcsörrent a telefon. Türelmetlenül csöngött. Holle mama kelletlenül fölvette a kagylót. Belehallózott, aztán csodálkozó képet vágott. A farkas felé fordult.
- Farkas úr, magát keresik!
A farkas letette a kanalat. Megnyalta a száját, fölállt és átvette a kagylót.
- Halló, én vagyok a farkas - mondta.
Kicsit hallgatott, figyelt.
- Nem, kérem, nem az a farkas, amelyik a kismalacokat, egyáltalán nem. Az a nagybátyám, kérem. Nem a vonyítós! Én az a farkas vagyok, khm, aki a Nagymamát és Piroskát. Igen. Hogyne, kérem.
A farkas elhallgatott.
- Nem - mondta aztán.
- Igen, jól értette, kedves főanyuka, most nem érek rá. Sajnálom.
A farkas hirtelen eltartotta fülétől a készüléket, annyira kiabáltak a vonal másik végén. Befogta a kagylót, és a többieknek magyarázta.
- Egy főanyuka keres Főfővárosból. Éppen most mesélte a Piroska és a farkas mesét, de nem találta a farkast, vagyis hát engem. Nagyon dühös. A főtudakozóban mondták meg neki, hogy Holle mamánál vagyok. Ez a főanyuka azt követeli, azonnal menjek vissza a mesébe, és faljam föl a nagymamát.
A farkas megrázta a fejét, nagyot sóhajtott, és beleszólt a kagylóba.
- Teljesen jól laktam, kérem, ez a mai napon lehetetlen.
Megint eltartotta fülétől a kagylót, aztán újra belebeszélt.
- Kedves anyuka, megmondtam, amit megmondtam! Tessék tudomásul venni, hogy elmentem Holle mamához, aki egy világhíres tökfőzelékdíjas mama. Mi?! Hogy?! Nem, egyáltalán nem akarom fölfalni Holle mamát! Határozottan visszautasítom ezt a föltételezést! Holle mama tökfőzelékét eszem, kérem. Igen! Ez világbajnok tökfőzelék, azért! Jól van, ahogy akarja. Csináljon botrányt! Panaszoljon be! Jelentsen föl! Viszonthallásra!
A farkas letette a kagylót. Kicsit sápadt volt, már ahogy a farkasok sápadtak tudnak lenni. A feje búbját vakargatta.
- Huh, micsoda egy Főanyuka volt?! Minden héten elmesél engem egyszer. Azt mondta, botrányt csap a Főfőtanácsnál!
- Miért nem mondta, farkas úr, hogy a tisztelt főanyuka mesélje inkább a Hófehérke és a hét törpét? - érdeklődött Trapiti.
- A főanyukának az én mesém a kedvence - sóhajtotta a farkas. - Minden este azt meséli a gyerekeinek évek óta.
- Fél a Főfőtanácstól, farkas úr? - kérdezte Olivér.
- Egyáltalán nem félek. Attól félek, hogy mindjárt elfogy - mondta a farkas és már az asztalnál ült, és jóleső szuszogással kanalazta Holle mama világbajnok tökfőzelékét.

Másnap ilyen főcímekkel jelentek meg a Főfőtanács újságjai:
"Főszenzáció! Főbotrány!
A farkas nem ette meg a Nagymamát!
A farkas nem ette meg Piroskát!
Becsapta a meseszerető főgyerekek millióit a gyáva farkas!"
A Főfőtanács televíziójának főriportere engedélyt kapott, hogy elutazzon a mesébe, s az erdei tisztáson, egy terebélyes lombozatú gesztenyefa alatt riportot készített a lelkileg teljesen összetört Nagymamával és a vérig sértett Piroskával.
- Csalódott vagyok! - szipogta a könnyeivel küszködve a mikrofonba nagymama. - Nem így szólt a megállapodás! Mindig felfalt bennünket a vadállat! Most meg?! A farkas nagyon nagy hibát követett el, főriporter úr! Nézzék, milyen borzasztó állapotba került szegény kicsi unokám!
- Nem evett meg a farkas! Brühühü! - Piroska úgy toporzékolt, hogy a közeli málnabokorról potyogni kezdtek a málnaszemek. A főriporter most a vadász orra elé tartotta a mikrofonját. A mikrofon úgy nézett ki, mint egy szőrös pingpongütő.
- Igen, riporter úr, valóban szabadságra utaztam - magyarázta a vadász, akinek a lábszárán csíkos zokni volt, a fején új kacsatollas kalap billegett, és egy legalább hatgombócos fagylaltot nyalogatott a riport közben.
- De a mese végére visszaértem volna, és mindenkit megmentettem volna - magyarázta a vadász.
- Én, riporter úr, tudom a dolgomat! Nem úgy, mint az a léhűtő ordas! - jelentette ki magabiztosan a vadász, és nagyot harapott a tölcsérből. Ropogtak a fogai alatt az ostyadarabkák.
Ám a farkast már nem érdekelte a fővilágot bejáró fölháborodás. Soha nem ment vissza abba a mesébe, ahol nagymamát kellett ennie. Ezért aztán a főmesevilágnak egy új farkast kellett keresnie. Az új főfarkas állítólag szerződést kötött a Főfőtanáccsal, hogy soha sem hagyhatja el a meséjét. Ezért tudni kell, az már nem az igazi farkas, aki manapság eszi meg Piroskát és a Nagymamát.
Az egy rendes pótfarkas.
Az igazi farkas beköltözött a városkába, és megtanult tökfőzeléket főzni, igaz, korántsem olyan finomat, mint amilyet Holle mama tud. Az igazi farkas fölvette a Farkas Béla nevet, szerzett egy nyikorgó triciklit, és az iskolába meg az öregek otthonába hordta az ebédet.